Éppen szerda volt, tehát Tintilla tündérlány csak félve tekintgetett kifelé a kis toronyszobájából, és szerda alkalmából Ervin, Gyurma Gézáék égszínkék kutyája is a körültekintően óvatos testtartását vette fel.
A halványlila postakocsi bakján egy meglehetős figura ült. Legalábbis ezt gondolta magában Tímár Henrik magándetektív. Állt felesége, Sára ablakában, az elhúzott függönynél és azon töprengett, milyen is a bakon ülő valaki. Milyen is, milyen is? töprengett, majd eszébe jutott. – Meglehetős! Ebben benne volt valami fenyegetés és valami figyelemfelkeltés is, benne volt valami távolságtartás, és benne volt a titok.
| Kattints a képre! |
Pedig a bakon ülő keszeg kis ember, hatalmas fekete cilinderrel a fején, mindennek volt mondható, csak titkosnak nem. Ugyanis, ha Tímár Henrik kinyitotta volna a szemét, tán még azt is észreveszi, hogy a halványlila postakocsi oldalára nagy girebegurba betűkkel az van írva, hogy Karoli, a rettentő! Szabaduló- és erő- és hárfaművész, valamint alanyi költő. Ez utóbbi cím csak úgy hányavetin volt utólag odapingálva, látszott rajta, hogy maga Karoli úr sincs egészen tisztában a jelentésével, de valószínűleg fontosnak tartotta, hogy a költők sorából valamelyest kiemelkedjen.
A halványlila postakocsit pontosan Sára házával szemben állította meg Karoli úr. Ez azért is volt furcsa, mert Sára házával szemben csak egy üres telek volt. Egy kis négyszögletes tér, ahova néha egy fagyiárus triciklis és egy léggömbárus tért be, hogy portékáikkal megbontsák a Kék utca álmos rendjét. De Tímár Henriknek arra sem volt ideje, hogy a fagyi- és léggömbárusra gondoljon, mert mire kinyitotta volna a száját, hogy szóljon Sárának, addigra Karoli úr leszállt a bakról és bement. Be bizony. Az üres telken álló cirkuszi sátorba. Ami hipp-hopp ott termett. Tímár Henrik felhúzta a bal, majd azonnal ezután a jobb szemöldökét, és azt gondolta: Nocsak.
| Korábbi részek: Kék utca 9.: Mártikával valami nem stimmel » Kék utca 10.: Gabi néni hasznossá teszi magát » |
Lényegében így volt, Gizella onnantól kezdve ebédet főzött neki, Karoli úr pedig minden különösebb felhajtás nélkül lett a Kék utca lakója. Még Tímár Henrik is elfogadta olyannak, amilyen, sőt kitüntető barátsága jeléül úgy köszönt rá, hogy: – Mendegél a mandarin. Amire Karoli úr csak annyit válaszolt hunyorogva: – Füstikél a Karoli! És ennek a világon semmi értelme nem volt.
Gabi néni mosodájának első kuncsaftja is Karoli úr lett. Gabi néni egyáltalán nem tudta megmagyarázni, hogy miért, de kezdettől fogva igencsak megkedvelte Karoli urat. Mi tagadás, Karoli úr is szívesen battyogott le Gabi néni – a nagy kanyaron túl álló – házához, még akár hárfájával együtt is, hogy muzsikával szórakoztassa a mosodatulajdonost és macskáját. Bár ez utóbbi, Halmai Ádám, kissé neheztelt Karoli úrra, ugyanis Gabi néni hajlamos volt az ő ellátásáról megkésve gondoskodni, úgy belefeledkezett időnként a hárfamuzsikába.
– És azt tudja, drága Gabika… mondta egy decemberi délutánon teljesen halkan Karoli úr.
– Csak Gabi néni, Gabi néni vágott közbe suttogta a vasalódeszka mögül Gabi néni. De Karoli úr révedten bambult kifelé a kirakatüvegen át a kék égboltra: – Tudja azt, hogy a csillagokig egyáltalán nem kell az égig repülni?
Gabi néni csak bölcsen mosolygott. Hát pont ő ne tudná? Hát pont neki magyarázza, neki, aki már azt is tudja előre, hogy
Na de várjuk meg mindennek a maga idejét
Illusztráció: Farkas Anikó