A Kék utca bárhol ott lehet, ahol csak akarod. Alkonyórán, amikor az idõ már majdnem, és még mindig nem egészen
Na, akkor, akkor és ott tudsz egy nagyon pontos és határozott lépéssel a Kék utcában elindulni.
|
A Kék utca Kattints a képre! |
Az első, ami feltűnik mindenkinek, aki erre jár, egy nagyon furcsa, girbegurba ház, szám szerint a tizenhármas. Hogy éppenséggel az utca legeslegelején van, az nem baj. A ház úgy fest, mintha egy morcos öregasszony az esernyője fémhegyével jól összevissza böködte volna, hogy aztán a végén még bosszúsan rá is tüsszentsen.
Mártika lakott a házban, ez ki is volt írva az ajtóra. Egészen pontosan az volt kiírva, hogy Mártika, nagyon ügyes szemfelszedő, harisnyastoppoló és jóboszorkány. Utóbbi teljesen egybeírva, mint egy sóhaj. Mártika azt szerette a legjobban a világon, hogy az olyan volt, hogy neki nem kellett rossz boszorkánynak lennie, hanem lehetett az, aminek született. Jó. Igaz, ebből nem élt meg, mert a királykisasszonyok elvarázslása sokkal jobban szokott jövedelmezni, így aztán Mártika kénytelen volt szolid kenyérkereset után nézni.
|
Mártika és Domonkos Klikk ide! |
Akkoriban költözött a Kék utcába, amikor levizsgázott a harisnyán szaladó, rohanó, futkosós szemek összeszedegetéséből. És akkor ismerkedett meg Domonkossal is. Domonkos néhány házzal lejjebb lakott, bizonyos mértékig lelkileg rokonságban állt Mártikával. Neki ugyanis az állt a személyi igazolványában, hogy foglalkozása óriás, de Domonkosnak fogalma nem volt, hogyan is kellene ennek megfelelően viselkednie, pláne, hogy hogyan szerezze meg a napi betevő káposztás tésztáját. Domonkos először csak unalmában állt be segédkezni a házak építéséhez, aztán már egyre ügyesebb tetőket készített, és nemsokára egyre csinosabb házakat emelt, volt köztük hatemeletes is, kis tornyokkal. És miközben mindenkinek tetőt húzott a feje fölé, a saját maga házát nem tudta befejezni. A bolond jó szíve magának, Domonkos, ami van! mondogatta Mártika.
Gyakorta teáztak együtt, úgy, hogy Domonkos a térdére vette Mártikát, aki mint valami elméretezett fotelben, kényelmesen, ámde roppant egyenes testtartással üldögélve csevegett. Hiába, Mártika született úrilány volt, hosszú haját mindennap helyes kis kontyba tekerte a feje tetejére, és narancssárga kötött pulcsit húzott kedvenc piros kordbársony nadrágja fölé. Mártika imádta a puha holmikat és a színeket.
Éppenséggel ezt nem mindenki vette jó néven.
Illusztráció: Farkas Anikó