8. Az elsõ három nap

Összeállította: Oszvald Anikó | 2007. Május 11.
A terhesség átlagosan 40 hétig tart. Kezdetét az utolsó menstruáció elsõ napjától számítjuk. A pici baba élete azonban csak két héttel késõbb, a megtermékenyülés pillanatában kezdõdik.

A mitózis


Rögtön a megtermékenyítés után egy nagyon izgalmas folyamat veszi kezdetét a petesejtben: A két sejtmag elindul egymás felé. Eközben folyamatosan nőnek, és kibújnak védőhártyájukból. 12 óra elteltével a magocskák összeolvadnak, majd a férfi és női kromoszómák összetapadnak. Véletlenszerűen és megismételhetetlenül DNS-t cserélnek. Ezután kiadják a parancsot, miszerint ebből az egy sejtből még körülbelül egy billiónyit kell létrehozni ahhoz, hogy 9 hónap múlva megszülessen a várva várt kisbaba.










Az osztódásban vékony fonalak vannak a sejt segítségre, amelyek a sejt belsejéből a széle felé húzzák a kromoszómákat.  

A másolás


A kromoszómáknak kell először osztódniuk, mielőtt a sejt is megteszi ugyanezt. A sejtmagok egyesülése után néhány órával már az összes gén rendelkezik saját maga másolatával.




Kétpetéjű ikrek akkor születnek, ha mindkét petevezetékben van érett petesejt, és mindkettő meg is termékenyül. 
A sejtosztódás egy gyönyörű és csodálatos folyamat. Az egyik pillanatban a sejt még egységes, kerek egész, a következőben már megjelenik a közepében egy vékony vonal, és a kis labda – mintha zsinóron húznák – két egyforma részre osztódik. Mindkettő saját sejtmaggal rendelkezik. Az új sejtek különálló kis lények, mégis mindig összetapadva sokszorozzák meg magukat. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy nem maradnak együtt, hanem szétválnak, és külön kis csoportba folytatják a munkát. Ekkor születnek az egypetéjű ikrek.
A fogantatás utáni harmadik nap végére már 16, de akár 32 tökéletesen egyforma sejt is létre jöhet. Majd ez a kis csoport, a szedercsíra, a petevezeték falán lévő csillókon lebegve megkezdi útját a méh felé.   





Ha a szedercsíra útközben valahol elakad, fennáll a méhen kívüli terhesség veszélye.  


 


 

Exit mobile version