Veszekedés a gyerek előtt

A legnagyobb boldogság közepette is összezörrenhetnek az amúgy harmonikus kapcsolatban élő párok. Aztán elsimulnak a hullámok, édes a kibékülés. Ha történetesen már anya és apa ugrik egymásnak, nagyobb a rizikó, a gyerekek mindent másképp érzékelnek. Nekik elég a hangos szó, máris pánikba esnek. A nagyobbacskák az ovis vagy az iskolai élményeikre alapozva egyből rettegni kezdenek, hogy anya vagy apa kilép a családi kötelékből.
Mit lehet tenni? Hogyan kell okosan bánni a veszekedéssel mint helyzettel?

Nagyon szégyellem magam, amiért a múltkor a fiaink előtt zördültünk össze a férjemmel. Annyira belemelegedtünk, hogy a végén már ordibáltunk, káromkodtunk, és csúnya dolgokat vágtunk egymás fejéhez. Kell-e aggódnom, hogy mindez negatív hatással lesz a gyermekeinkre?

Abban a párkapcsolatban, amelyben soha nincsenek nézeteltérések, egyik fél sem kommunikál a másikkal. Az emberi természet velejárója, hogy néha rossz a hangulatunk, nem értünk egyet a másikkal, vagy valamelyik családtagunkon töltjük ki a mérgünket. És lényegében lehetetlen úgy élni az életünket, hogy minden pillanatban azon aggódunk, hogy a gyermekeink árgus szemmel figyelik minden mozdulatunkat. Ha a gyerekek füle hallatára vesztünk össze, az a legfontosabb, hogy a bocsánatkérés és a kibékülés is előttük történjen meg, így követhető mintát tudunk nyújtani a konfliktusok kezelésére. (Ez néha nem is olyan egyszerű feladat!) Nem az időnkénti civakodások, hanem az együttélés során általánosan tanúsított magatartásunk az, amely a leginkább befolyásolja a gyerekeket. Ha a családban mindennaposak a veszekedések, forduljunk szakemberhez.

Jó tanácsok

Nagyon fontos megtalálni a módját, hogy udvariasan viselkedjünk a párunkkal (vagy volt párunkkal). Ez a minimálisra csökkenti annak az esélyét, hogy a gyerekek előtt zördüljünk össze.

Ügyeljünk rá, hogyan nyilatkozunk volt férjünkről vagy feleségünkről a gyerekek előtt. A kicsik önbecsülése szempontjából nagyon fontos, hogy mind a két szülőhöz szeretettel tudjanak viszonyulni.

A „tisztességes” veszekedés alapszabályai:

A „pillanat hevén” kívül érdemes olyan szabályokat kialakítani, amelyekhez tartani tudjuk magunkat, ha legközelebb elszabadulnak az indulatok. Nem könnyű észben tartani őket, de fontos – és megéri – megpróbálkozni vele.

• Határozzuk meg, mit tartunk elfogadhatatlan hangnemnek, és egyezzünk meg, hogy elkerüljük ennek használatát.

• Hallgassuk meg a másikat is.

• Ha valamelyikünk a gyerekek jelenlétében kezdi elveszíteni az önuralmát, átmenetileg függesszük fel a vitát.

• Ne hánytorgassuk fel a múltat.

• Találjunk ki valamit, például egy nem verbális jelzést, amellyel figyelmeztethetjük egymást az alapszabályok betartására.

Semleges szavakkal fogalmazzuk meg a problémát, anélkül, hogy személyében támadnánk meg a párunkat. Az általánosító kritikai megjegyzések és lekezelő megnyilvánulások nem sokat érnek.

Mondjuk el a párunknak, hogy mit várunk tőle. Legyünk lényegre törők. Adjunk hangot az érzéseinknek, kezdjük így a mondatainkat: „Azt szeretném…”, vagy „úgy érzem…”. Kerüljük azokat a kifejezéseket, amelyek védekezésre kényszerítik a másikat, például: „Miért kell mindig…”, vagy „te állandóan…”, vagy „te soha nem…”.

A vita valódi tárgyára koncentráljunk. Kérjünk javaslatokat párunktól a probléma megoldására.

Fékezzük a nyelvünket gyerekek előtt. Ne engedjünk a kísértésnek, és ne vetemedjünk olyan szitkokra és sértésekre, amelyeket később nem szeretnénk a gyermekeink szájából hallani. Ez gyakorlást igényel – egy rossz napon pedig szinte lehetetlen. De mindig törekedjünk rá.

• Carol sokat mondogatta a hároméves Stevennek, hogy ha dühös, próbálja meg úgy kifejezni az érzéseit, hogy azzal ne sértsen meg senkit. Gyakran gyömöszölte bele a kisfiút az etetőszékébe ezekkel a szavakkal:

– Itt maradsz, amíg le nem higgadsz.
Carol álmában sem gondolta volna, milyen jól beválik a módszere! Amikor javában civakodtak a férjével, Steven közéjük lépett, és így szólt:
– Hé! Nem szabad csúnyákat mondani! Mami, most büntetésből azonnal leülsz arra a székre!
Carol pironkodva ismerte el, hogy a kisfiúnak igaza van.

Őrizd meg a nyugalmat!

Fel a fejjel! Nem te vagy az egyetlen szülő, aki nagy ritkán dühödt megjegyzéseket tesz a gyerekek előtt.

• Kerüljük az üres fenyegetőzéseket, amelyeket sohasem fogunk megvalósítani, például: „Ha még egyszer ezt csinálod, többé nem állok szóba veled!” (A vita hevében mindez nem is olyan egyszerű!) Ne feledjük, hogy a „kis hallgatózók” szó szerint vesznek mindent.

• Ha borzasztóan dühösek vagyunk a párunkra, vonuljunk el egy kis időre, hogy lehiggadjunk. De mondjuk meg a gyereknek, hogy nemsokára visszajövünk. (További hasznos tanácsokért lásd a „Düh” című fejezetet.)

• Ha már végképp nem tudjuk, mihez kezdjünk, inkább írásban kommunikáljunk egymással a szócsaták elkerülése érdekében. Így zavartalanul (a gyerekek bevonása nélkül) „hallgathatjuk meg” egymás véleményét.

• Ne felejtsük közölni a gyerekekkel, ha a konfliktus, amelynek a szemtanúi voltak, elsimult. A gyerekek számára a lezáratlan viták jelentik a legmegrázóbb élményt.

• Ha lehetséges, szervezzünk házon kívüli találkozót a párunkkal, hogy négyszemközt beszélhessünk meg bizonyos dolgokat.

Szolgáljunk egyszerű magyarázatokkal. A gyerekek magukat fogják okolni, ha nem ismerik a probléma valódi kiváltó okát.

Bár néha megesik, hogy a gyerekek tanúi lesznek egy-egy veszekedésnek, mindez jó alkalom arra, hogy megértsék, még ha nyíltan ki is fejezzük a haragunkat és a megbántottságunkat, a család felül tud kerekedni a problémákon, és vissza tudja állítani a szeretetteljes légkört.