Készüljünk együtt a húsvétra!

Szertartás szavunk két szó házassága: a szeretet és a tartás szóból ered, a szeretet tartását jelenti. Ez mindannyiunknak szívügyünk. Akik gyermeket nevelnek, azoknak a mindennapjaiban is vannak apró szertartások, az ünnepekre pedig még jobban odafigyelnek.
Mese, varázslat, kíváncsiság, évről évre visszatérő szokások, mozzanatok, illatok, ételek, díszek, hagyományok, rokonlátogatások. Húsvét táján megújul a természet, menjünk ki a szabadba, és próbáljuk belopni a kikeletet a lakásba is, a szívünkbe is!

Ünnep a természettel

Sok út van, családonként változó szokásokkal. Jó azoknak, akik templomba járnak, keresztútra mennek más családokkal, vagy feltámadási körmenetben ünnepelnek, töltekeznek. Nekünk is jó, mert ilyenkor lemegyünk a nyaralóba, a kertben egy hatalmas cseresznyefa és egy aranyesőbokor áll, húsvétra rendszerint virágba borul, ha csak ránézünk, máris ünnepi a hangulatunk. Valamikor még kopárak, de a friss levegő, a bimbózó fák és a zöldellő fű látványa megújít, együtt újulunk a természettel.
Ha tehetjük, a kertben esszük meg a nagy családi húsvéti lakomát, és a nyuszi is ott rak fészket hajnalban. Beosztjuk a rokonságban, hogy ki mit hoz, valakire a sonka, van, akire a hagyma retekkel vagy a sütemény jut. Az én feladatom a színes tojások és a fonott kalács elkészítése, az előbbit a gyerekekkel napokig készítjük.

Érdemes kirándulást szervezni erre a hétre, ha pedig nem tudunk sokat a szabadban tartózkodni, szerezzünk cserepes tavaszi virágot a lakásba, öntözgessük a gyerekekkel. Készítsünk fűvel bélelt nyuszifészket, barkával teli vázát, a színes tojások táljába pedig szórjunk aranyesőt díszítésül; mi még a kalácsra is szoktunk virágot szórni tálalás előtt.

Előkészületek, szorgos gyermekkezek

A legkisebb gyerekek is élvezik a húsvéti készülődést. Adjunk nekik főtt tojást festésre, mázolásra. Akár egyéves kortól – ha a zsírkrétát már nem eszik meg, vágjunk ki tojás alakú papírokat, arra firkálhatnak, pingálhatnak, ujjfestékkel tapicskolhatnak, a kis alkotásokat pedig cérnára fűzve fellógathatjuk. Ott, ahol kicsi és nagyobb gyermek is van, próbálhatunk a karácsonyról megmaradt kenderfilcből és gyöngyből függődíszt készíteni. Filcből húsvéti formákat vágunk, a kicsi gyermekek a különböző színű és nagyságú gyöngyöket vékony drótra fűzik, ezeket a gyöngykarikákat a nagyobbak rávarrják a filcformára. Barkára vagy az ajtó fölé függeszthetjük őket.

Minden évben írókázunk tojást, ezt hároméves kortól lehet megpróbálni, nagyon szeretik a gyerekek, és még a nagy iskolás fiúk is átszellemülnek tőle. Gyertyafénynél szoktuk olvasztani a méhviaszt, ez máris meghitt hangulatot teremt. Sokszor nem oda csöpög a viasz, ahova kellene, de akkor is szép lesz. A gyerekek látják, hogy a felnőtteké is sokszor másként alakul, mint ahogy tervezték. Ehhez kell a legnagyobb kreativitás: mi legyen az egyenesnek szánt vonalból, ha görbén szalad? Meglátni a szépet a nem tökéletesben, ez is fontos útravaló. Ha pedig összeroppan a tojás, nincs vége a világnak, újba fogunk, vagy ha szerencsésen tört, úgy helyezzük majd a dísztálra, hogy ne lehessen látni. Lassú, nyugodt dolog az írókázás, ilyenkor valahogy sose veszekednek vagy lökdösődnek a csemeték. Megáll az idő, és az önfeledt közös együttlétet élvezhetjük.

A másik, ami elmaradhatatlan, a húsvéti fonott kalács. Elronthatatlan (ha nem felejtjük el, hogy kétszer kell keleszteni, mielőtt sütőbe tesszük, a tepsin is keljen fél órát), egyszerűen készíthető, a tészta, ha összeállt, egészen kicsi gyerekeknek is a kezébe adható, gyúrható. Ha megfontuk, kelesztés után tejszínes vagy tejes cukorral kenhetik meg a kis segédek a tetejét, mielőtt az előmelegített sütőbe tesszük.

Húsvéthétfőre marad a dísztojásokból a locsolóknak, nincs más dolgunk, mint hogy kókusz- vagy színes golyókat gyártsunk. Azért esett rá a választás, mert ezt is a gyerekekkel együtt tudjuk formázni, aki nem szeret sütni, annak sem kihívás. A meggyel nem szoktunk bíbelődni, előre belekeverjük a masszába, így csak gömbölyíteni kell, és a felső részét belenyomni a kókuszba vagy a színes cukorba (az alja úgysem látszik).

Nyuszimese

Az ünnepkörök idején minden szülő a titokzatos varázsló szerepébe lép. A gyerekek élvezik, igénylik, és felnőttkorukig is elkíséri őket ezeknek az emléke. Habitusuktól függően és környezeti hatásra (ovis, iskolatársak) kezdik megsejteni az igazságot. Bevált nálunk, hogy kijelentő mondatra láttamozással, „ühüm”-mel vagy „valóban így gondolod?”-dal feleltünk. Aztán eljön az idő, hogy a nagyobbak rákérdeznek, olyankor még meg lehet úszni azzal, hogy visszakérdezünk: „Szerinted?” A válaszból és a szemükből tudhatjuk, hogy hányadán állnak a dologgal. A válasz megint csak „ó, na ne mondd”. Természetesen, ha rákérdeznek, akkor eláruljuk, hogy bizony, mi vagyunk a nyulak, de ettől a varázslat folytatódik, „most már te is nyuszisegéd vagy, készülhetsz meglepetéssel, és majd segítesz, hogy a kis testvéred ne jöjjön rá a varázslatra”. „Ezek az élet legszebb játékai”, avattuk be őket jelentőségteljesen, mintha felnőtt a felnőttel beszélne.

Bízhatunk a gyerekekben, azt tapasztaltam, hogy csak akkor kérdeznek rá élesben ezekre a dolgokra, amikor már megértek a válaszra, sőt már tudják, már észrevették. Ilyenkor fontos, hogy őszinték legyünk, bizalmat adjunk, eljött az idő, hogy beavassuk őket. Az ámítás ilyenkor már árthat, becsapva érezheti magát, akár szorongáshoz is vezethet, csalódhat bennünk. Szóval amennyire mesésen fantáziáltunk addig, és találtuk ki a történeteket, annyira puszta igennel és őszinte beavatással kezeltük az új korszakot.

Magam is meglepődtem, hogy ennek ellenére minden úgy zajlott, mint eddig, és a hatás is a megszokott volt, csillogó és meglepett szemek… Rájöttem, hogy ezt az évek során kialakult szokásoknak köszönhetjük. Örömmel nyugtáztuk, hogy hiába fosztották meg magukat az angyaltól vagy a nyúltól, az előkészületek és a meglepettség így sem marad el, a várakozás és a varázslat minden évben ott lesz továbbra is.

Szép húsvétot, tavaszt és kikeletet kívánok mindenkinek!