Segíts, hogy megnyugodjak!

Józsefváros, Magdolna-negyed. A szomszédban ingyenkonyha, szemben üres telek, mellette lebontásra ítélt házak sora. Nehéz szívvel indulok a cím felé. Szerencsére a MEJOK (Magyar Emberi Jogvédő Központ) ajtajában összefutok egy várandós édesanyával, ő is a Józan Babák Klubjába igyekszik. Együtt kopogunk be. Színes függönyök, törpéknek való székek, asztalok, kedves rendetlenségben.

– A gyerekek majd csak később jönnek, beszélgethetünk – invitál be Vera, a klub egyik alapítója. A mellén óriási kendő, alatta a kisbabája, így közben nyugodtan szoptathat. – Hétfőn, kedden és szerdán üzemeltetünk ügyfélszolgálatot, ezenkívül minden hónap utolsó hétfőjén, este hatkor jövünk össze. Idevárjuk azokat a drogfogyasztó, várandós édesanyákat, akiknek tanácsra, tájékoztatásra van szüksége.

– Drogfogyasztó kismama. Ez elég durván hangzik – kötözködöm.

– Az lehet, de a jelenség létezik, tehát foglalkozni kell vele. A cigaretta is pszichoaktív szer, meg az alkohol is, de mivel legálisak, azok felett szemet hunyunk. A könnyű drogot ma már a becslések szerint szinte minden második fiatal kipróbálja. Számolni kell azzal, hogy a lányok a szer hatása alatt esetleg teherbe eshetnek. Egyébként ez történt velem is, meg néhány barátnőmmel…

„Álmodtam egy babát”

Vera olyan szenvtelenül, folyékonyan adja elő a sztoriját, hogy biztos vagyok benne, már számtalanszor elmesélte. Színi iskolába járt, és a napi próbák alaposan megizzasztották. Valamivel le kellett vezetni a feszültséget, buli bulit követett. Mindent kipróbált: marihuánát, ecstasyt, morfiumot… Gyönyörűeket álmodott, de szerencsére nem vált függővé. Egy mámoros éjszakán azonban megtörtént, amire nem számított. Megfogant a gyermeke.

– Meghűlt bennem a vér, amikor megláttam, hogy pozitív lett a tesztem! – emlékszik vissza a pillanatra. – Gyorsan végigzongoráztam, mit fogyasztottam az elmúlt időszakban. Sajnos, sok mindent, de legfőképpen füveztem. Azonnal elmentem nőgyógyászhoz, és elmondtam neki, hogy drogoztam. Azt a lesújtó pillantást! Mintha valami bűnöző lennék, pedig szerettem volna, ha úgy beszél velem, mint egy normális emberrel. Magzatelhajtást javasolt, de amikor megkérdeztem, miért, nem tudta megindokolni. Akkor még nem esett le, hogy nem azért nem válaszol, mert nem akar, hanem azért, mert nem tud. Gondoltam, ebbe nem nyugszom bele, és elmentem egy másik rendelőbe. Ott ugyanez történt. A nővérek a hátam mögött sutyorogtak rólam, szörnyen kínos volt. A kérdésemre persze, milyen következményei lehetnek a terhesség első időszakában fogyasztott drogoknak, itt sem kaptam választ. A harmadik nőgyógyász és a második védőnő után feladtam. Megpróbáltam magam utánaolvasni, milyen hatása van a várandósságra a kábítószerfogyasztásnak. Szinte semmit nem találtam, csak egy könyvet a jamaicai füvező asszonyokról, akik a felmérések szerint egészséges gyermekeknek adnak életet. Ettől valamennyire megnyugodtam, és bevállaltam a babát. Óriási kő esett le a szívemről, amikor megszületett a fiam, és szemlátomást semmi baja nem volt.

Ildikó, akivel beléptem a terembe, már a második gyermekét várja. Ő is hasonlóan járt, csak ő el se merte mondani az orvosnak, hogyan fogant a gyermeke. Szégyellte magát, pedig a szerelmétől lett terhes. Még a szüleivel sem osztotta meg a titkát, nem értették volna meg, mondja. Rengeteg az előítélet, pedig a könnyű drogok ma már ugyanolyan elfogadottak a bulikban, mint az alkohol vagy a dohányzás. Ez tíz évvel ezelőtt történt, amikor a lány a leghevesebb bulikorszakát élte. Csak hétvégeken dobott be egy-két ecstasyt, mégis a várandósság végéig nyomasztotta a gondolat, hátha valami baja lesz a babának. Hál’ Istennek nem lett, de a sok idegeskedéstől és nyomasztó gondolattól megkímélhette volna egy jól felkészült szakember. Ilyenre azonban nem akadt. Azóta sok idő telt el, a helyzet mégsem változott. Ezért gondolták úgy a barátnők, hogy megalapítják ezt a klubot. Eljöhet vagy telefonálhat bárki, aki hasonló cipőben jár, mint ők, annak idején. Igyekeznek információkkal segíteni azokat, akiknek orvosra, pszichológusra, esetleg szociális gondozóra van szükségük. Annyit mindenképpen megér, hogy egy jót beszélgessenek velük, és megnyugodjanak.

Ne szégyelld, mondd el!

Közben megérkezik Vera kisfia és egy másik anyuka, lassan kezd megtelni a terem. Magukra hagyom őket, és benyitok a MEJOK Alapítvány elnökéhez, Oberth Józsefhez.

– Részben az én ötletem volt, hogy hozzák létre ezt az önsegítő szolgálatot – szögezi le a férfi, mielőtt bármit kérdeznék. – Az alapítványunk droghasználó embereket is segít, ezért itt nemcsak zárt körben, hanem nyitott szolgálatként is működhetnek. Együtt érzek ezekkel a kismamákkal, mert úgy gondolom, nem az ő hibájuk, hogy speciális ellátás nélkül maradnak. A társadalom – beleértve ebbe az orvosokat, a szociális szakembereket és civil segítőket is – a kábítószer-használatot, különösen a várandós nőkét, gyakran tabuként kezeli, nem szívesen beszélnek róla. Mivel a kismamák se szólnak droghasználatukról, végül sok gyermeket váró nő kilenc hónapon át szorong a következményektől… Nemrég telefonált egy lány, hogy ő több évig marihuánát szívott, mondjuk meg, mennyi ideig kell várnia, hogy teljesen kitisztuljon a szervezete, mert gyermeket szeretne. Ilyen szakmai tanácsokat nem adhatunk, hiszen nem vagyunk orvosok, ám nemigen van hová elirányítani. A kábítószert fogyasztókkal foglalkozó szakemberek egyöntetű véleménye szerint nagy szükség lenne városonként egy olyan tanácsadó helyre, amelyet bármely droghasználó, így ezek a kismamák is felkereshetnének. Elvárható lenne az is, hogy minden egészségügyi intézményben egyenletes ellátásban részesüljenek. Tavaly már történtek lépések ennek érdekében. Megjelent például az interneten egy tervezet ebben a témában, amelyet az Egészségügyi Minisztérium bocsátott véleményezésre. Harminc napig kint volt, ahogy az jogszabálytervezeteknél szokásos, aztán eltűnt. Azóta sem lépett hatályba. Ezért is gondoltuk, hogy április 25-ére, a Semmelweis Egyetem I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájával karöltve szervezünk egy konferenciát a Kábítószert használó várandós nők és gyermekeik ellátása címmel. A rendezvény célja az, hogy felhívjuk a problémára a figyelmet, és ismereteket terjesszünk vele kapcsolatban. Mire ez a cikk megjelenik, reméljük, már mi is többet tudunk.

A tét: gyermeked jövője!

Persze hiába a tervezet, ha az érintettek nem élnek vele, mert tartanak az előítéletektől. Félő, hogy a szemléletváltáshoz még sok idő kell. A folyamatot meggyorsítandó az alapítvány munkatársai elhatározták, hogy kiadnak egy a pszichoaktív szerekről és a várandósságról tájékoztató zsebkönyvet, amelyben az egyes drogok hatásmechanizmusáról szóló részt Mészáros Piroska addiktológiai konzultáns írja.

– Szeretnénk tényszerű felvilágosítást nyújtani, ezért ebben a tanulmányban végigvettem az összes Magyarországon előforduló kábítószert, és annak lehetséges hatását a magzat fejlődésére – mondja, amikor felkeresem a szomszéd irodában. – El fogjuk juttatni a védőnőknek, az orvosoknak és a várandósoknak. Meggyőződésem, hogy nem moralizálnunk kellene, hanem minél előbb tájékozódni drogügyben, mielőtt nagyobb baj nem lesz. Évek óta foglalkozom szenvedélybetegekkel és családjaikkal. Azt tapasztaltam, hogy mindegy, mi, alkohol vagy kábítószer, mindkettőt a problémák előli menekülésre használják. A stresszoldásnak ez a módja pedig generációról generációra öröklődik. A pszichoaktív szert használó várandós kismamáknak abban próbálok segíteni, hogy megszakíthassák ezt az ördögi kört. Erre a legmegfelelőbb pillanat az, amikor anyává lesznek. Vállalniuk kell ugyanis a felelősséget a kisbabájukért, és ez nem egyszerű. Teljes életmódváltást igényel. Sajnos azonban az előítéletek hátramozdítják ezt a folyamatot. A nők újra titkolózni kezdenek, elbújnak, és nem sikerül szakítaniuk korábbi életvitelükkel. Segítenünk kell nekik, mert nem akármi a tét: a gyermekeik jövője!

További információkért keressétek a www.jozanbabak.hu internetes oldalt!