| Myreille |
Tudatos szülők leszünk, nincs mese, de az első pont után, miszerint a gyerek nem ül a forró kályhára, elakadtam.
Bizonytalankodásom legfőbb oka, hogy nem tudom, milyen lesz a kölyök. Milyen habitussal veti magát az életbe, és hogyan tudok majd ellenállni mosolyának. Édes rémálmom, hogy kiköpött apja lesz, és ha rám csillantja szemét, bennem hangyányira zsugorodik a szigorú anya. Másrészt annyi „szakirodalmat” olvastam anno, amikor önmagamat kerestem, hogy pontosan tudom, az idióta nevelési elvek többet árthatnak, mint használnak. Nem szeretném egy gömbbe tuszkolni, ha ő egy kocka, és egyetlen álmomat sem akarom ráerőszakolni. Szóval elkezdtem túlkomplikálni a nevelési elv kérdését.
Az pedig nem egy nevelés elv, hanem tény, hogy attól a pillanattól fogva, hogy tudom, dobog a kicsi szíve, szeretem őt. Szerettem akkor is, amikor icipici bálna volt, és szeretni fogom akkor is, ha mufurc kamasz lesz. Szeretném, ha boldog emberke lenne, akinek van ereje megvívni a csatáit és megvalósítani az álmait. Persze meg kell tanulnia százalékot számítani, és sokat kell majd tanulnia, hogy ne csak álmai legyenek, hanem eszközei is az álmai megvalósításához. Kisgyerekként viszont nem akarom direkt tanítani, egyszerűen csak játszani szeretnék vele, mulatni, nevetni. Lesznek határok, amelyek terelgetik, irányítgatják, de az egyik kedves barátnőm, akinek a fia velem egykorú, mondta, hogy bármit teszek, bármit vállalok, fekhetem akár a vonat elé is, a gyerekem karmáját nem tudom megváltoztatni. Ebben az elmélkedős hangulatban talált meg a Papírsárkányok című film és regény, valamint egy fontos mondata: „A gyereket nem színezheted kedvedre.” Jól emlékszem, ez volt az pillanat, amikor feladtam a nevelési elvek gyártását.
Már-már azt hittem, hogy én ezt az anyaság dolgot sem tudom rendesen csinálni, amikor a családi legendáriumból előkerült egy kedves, de bölcs történet. Az anya, aki a fogak pontos ismerője, elhatározta, hogy amíg a gyereknek tejfogai vannak, nem ehet csokit és nyalókát. Egyszer viszont arra ért haza, hogy a gyerek a földön ül, körülötte rengeteg csokoládé, és csillogó szemmel közli:
– Anya, ez nagyon finom!
Megnyugodtam. Vannak dolgok, amelyek nálam erősebbek.
A tiltott gyümölcs már Ádámnál és Évánál sem jött be, nem hiszem, hogy nálam fordulna ki a sarkaiból a világ. Csak azt tudom, hogy bíznom és hinnem kell a gyerekemben, és nem szabad lerombolnom a belém vetett bizalmát. Azt elhatároztam – ez vajon már nevelési elv? –, hogy nem hagyom sírni. Hülyeség, hogy erősödjön a tüdeje, és elkényeztetem. Nem tudok annál borzasztóbbat elképzelni, mint hogy magára hagyjam a gyerekemet, amikor segítséget kér tőlem. Amikor majd kis franc lesz, és taktikázik, szépen meghúzzuk a határokat, de az első pár hónapban nem hiszem, hogy abban lelné örömét, hogy engem szívasson. Sőt az első néhány hónapban azt sem szeretném, hogy külön szobában aludjon. Nem akarom visszakapni a régi életemet, hiszen az már most sincs meg, és éppen azért szerettem volna gyereket, mert kevés lett a régi életem. Egy új életet kell kitalálnunk közösen, nincs mese. Lehet, hogy megveszekedetten naiv vagyok, de úgy gondolom, hogy az új élet kialakításában mindhármunknak számít a véleménye.
Persze én erősebb és nagyobb vagyok, úgyhogy az enyém kicsit jobban. A kölyöknek például esélye sem volt, hogy tiltakozzon, amikor elvittem egy Szeretethang koncertre. Mindketten élveztük, így utólag sem reklamált. A MÁV Szimfonikusok néhány zenésze játszott, és az élő zene igazi varázslat volt. Volt egy-két negédes pillanat, de akkor nem figyeltünk oda. Itthon viszont bővítettük a zenei repertoárt. Konkrétan Tankcsapdát hallgattunk, és úgy tűnik, a gyereknek a rock and roll és Mozart egykutya.
Tájékozódom, és már-már úgy tűnik, hogy határozott véleményem van, mégis rengeteg bizonytalanság nyugtalanít. Szeretném jól csinálni, szeretném, ha boldog baba, gyerek és felnőtt lenne, de közben tudom, nem lehetek tökéletes anya… Botor módon persze azt remélem, hogy a gyerekemnek azért lehetek a legjobb.
Anya.lap.hu »
Baba.lap.hu »
Nevelés.lap.hu »