A kiskamaszok igazi barátja: a számítógép

Rist Lilla, Hulej Emese | 2008. Október 15.
Kíváncsiak voltunk, mit csinálnak a kiskamaszok délután, mennyire töltik tartalmasan a szabadidejüket, miért épp azt csinálják, amit. Vajon mi befolyásolja őket: a felnőttek, a szülők, a környezet, vagy épp saját maguk?

Két iskolában jártunk, egy budapesti lakótelepen és egy vidéki általános iskolában. Hatodik és hetedik osztályos gyerekeknek tettük fel kérdéseinket arra vonatkozóan, hogyan is telik egy hétköznap délutánjuk. Járnak-e különórákra, mennyit néznek televíziót, mennyit számítógépeznek, és mi minden mással töltik az idejüket?


Kutatásunk eredményei

Hogy mi derült ki? Az, amit már amúgy is sejtettünk, hogy a számítógép és a televízió előtt ülnek a legtöbbet – ahogy a felnőttek. Keveset olvasnak – ahogy a felnőttek. És a délutáni programjaik meglehetősen egysíkúak. A kép különösen a lakótelepen volt riasztó, a beszámolókból ugyanis az derült ki, hogy a felmérést megelőző napon senki sem volt moziban, múzeumban, színházban, de ami talán fontosabb, könyvet csak egyvalaki vett a kezébe. Kevesen számoltak be arról, hogy kutyát sétáltattak, bicikliztek vagy gördeszkáztak volna. Társasjáték, családi program sehol sem szerepelt, viszont gyakran „lógtak” lenn a téren, a barátokkal. A szülők ugyanis későn érnek haza, így a délutánjaik nagy részét egyedül, magányosan töltik. Arra is kíváncsiak voltunk, vajon a gyerekek hogyan gondolják, jól van-e ez így? Azt mondták, elégedettek! Ami azt jelenti, a többség nem is vágyik többre.

A vidéki általános iskolában másféle kép alakult ki. Ott a srácok többségét az édesanyja várja otthon. Az időtöltések között ugyan itt is jelentős volt a számítógépezés és a televíziózás, de több más elfoglaltság is megjelent. Hatan olvastak, többen játszottak a kistestvérükkel, néhányan zenét hallgattak vagy zenéltek, állatokat etettek, kiskutyával játszottak, csavarogtak a faluban, dolgoztak a kertben, vagy különféle házimunkákat végeztek. Talán érdemes megemlíteni azt is, hogy sokkal korábban feküdtek le, mint budapesti kortársaik. Társasjátékozásról, együttes családi időtöltésről itt sem számolt be senki. Döntően ők is elégedettek a délutáni elfoglaltságaikkal. Arra talán mégis érdemes felhívni a figyelmet, hogy a többség nem tudta megfogalmazni, miért is van jól. A vidékiek közül csak egyvalaki említette, hogy azért jó a közérzete, mert „jól elvagyok a testvéreimmel, az unokatesóimmal és a haverjaimmal”. Kritikát az időtöltéssel kapcsolatban csak négyen fogalmaztak meg, mindannyian fiúk, ketten vélték úgy, hogy még kicsik, ezért nem tehetnek meg dolgokat, például nem mehetnek diszkóba, egy diák írta, hogy sok a lecke, és egy másik, hogy többet szeretne sportolni. Az alapvetően elégedettek között pedig csak egy kamasz említette, hogy többet szeretne a barátaival lenni, és azt is mindössze egy, hogy több szakkör lehetne az iskolában. Mindez arra hívhatja fel a figyelmünket, hogy az idő eltöltése nem tudatos döntés eredménye, ezt inkább a lehetőségek, a kényszerek és az ösztönös vágyak befolyásolják.

A legjobb pillanatok

Négy nyolcadikos diáknak is elvittük a felmérés eredményeit, értékeljék azokat ők maguk. De mielőtt szembesültek volna azzal, hogy kortársaik mennyit ülnek a televízió és a számítógép ellőtt, arra kértem őket, gondolják végig, mi volt az az időtöltés az elmúlt napokban, amikor igazán jól érezték magukat. Talán mindannyiunknak érdemes volna elgondolkodni azon, hogy a legjobb pillanatok listáján egyszer sem szerepelt a televíziózás és a számítógépezés!

Szabó Hajnalka

– Nekem az volt a csúcs, amikor főzhettem otthon – meséli Szabó Hajnalka, aki egyébként versenyszerűen úszik és az ideje nagy részében tanul és edzésekre jár. – Milánói makarónit készítettem – mondja lelkesen – és kétszínű süteményt. Nagyon szeretek sütni-főzni, főleg melegszendvicseket, tésztákat és süteményeket. Az benne a legjobb, hogy önállóan lehet alkotni ilyenkor, össze lehet variálni mindenfélét. A múltkor például két sütiből csináltam egyet, és nagyon finom lett!

– Én azt élveztem a legjobban, amikor a barátnőmmel elmentünk egy bevásárlóközpontba és dumáltunk, nézelődtünk, vásárolgattunk – mondja Zöld Inez.

– Mi volt ebben a lényegesebb, a helyszín vagy az együttlét?

– Az együttlét, természetesen! Ő a legjobb barátnőm, mindennapi dolgokról beszélgettünk, mindenkit kitárgyaltunk és mindent el is mondtunk egymásnak.

Messlner Vanessza is a barátaival volt az elmúlt idők legjobb pillanatában.

– Kimentem biciklizni a legjobb barátnőmmel, kihívtuk a fiúkat is focizni, és beszélgettünk, sokat hülyéskedtünk – emlékezik.

– Én csak egy nagyon egyszerű dolgot tudok feleleveníteni – mondja Révész Nándor. – Fogtam egy bögre teát és egy könyvet, csöndben leültem és olvasgattam. A másik jó pillanat a hétvégén volt, amikor az udvaron ücsörögtem, ettem egy almát, és közben egy kutyát simogattam.

Amikor arra próbálom terelni a szót, hogy mi az, amit a legjobb csinálni, és mi az, amit ehelyett ténylegesen csinálunk, akkor elkezdik sorolni a délutáni elfoglaltságaikat, és azt, hogy ezeket ki határozza meg, és miről dönthetnek szabadon.

Hajni: Heti kilencszer járok úszni, kétszer hajnalban is, nagyon kevés a szabadidőm, a tanulás és az úszás majdnem minden időmet leköti. A maradékról apukám dönt, mindig ad valami feladatot, házimunkát. Sokszor szoktam takarítani, segítek a befőzéseknél is, nálunk ugyanis nagy a gyümölcsöskert. Néha arra is megkérnek, hogy főzzek.

Zöld Inez

Inez: Nekem a nagyszüleim mondják meg, mit csinálhatok. Iskola után először tanulok, de ha kész vagyok minden feladattal, akkor szabadon dönthetek az időmről, tévézhetek, elmehetek sétálni a barátnőmmel.

Vanessza: Én is tanulok először, de gyakran lemegyek az apukámhoz beszélgetni, hülyéskedni, előfordul, hogy számítógépezem, bár elég keveset szoktam. Olykor pedig elmegyek a barátnőmmel, vagy a fiúkkal focizni, biciklizni.

Nándi: Én legtöbbször olvasok, ha kész vagyok a leckével.

– És meg is jegyzi, amit olvas – fújják a lányok kórusban, nem épp elismerően.

– Azért ne gondoljátok, hogy annyit tanulok! – védekezik Nándi. – Azt olvasom, ami érdekel. Esténként megnézem a Híradót, játszom, számítógépezem, a tévében pedig a Doktor House-t nézem és a Született feleségeket, mert ezek jók!

– Mennyit számítógépeztek? – kérdezem, és ők szégyenlősen „vallanak”. Egy-két órát átlagosan naponta ők is beismernek, és az is kiderül, van, amikor ennek az időnek a sokszorosát töltik a gép előtt.

Ezután találomra szétosztok közöttük néhány olyan kérdőívet, amelyeket a vidéki iskola diákjai töltöttek ki a délutáni programjaikról.

– Próbáljátok meg kitalálni, milyen napja lehetett a kérdőív kitöltőjének!

Révész Nándor

Nándi: Úgy tűnik, ez a fiú nagyon sokat számítógépezik és tévézik. Lehet, hogy a szülei ezt megengedik, de érdemes volna ezt kontrollálni valahogy. A napját azonban kritikusan értékeli, mert azt írja, szeretne lovakat és többet sportolni. Az is kiderül ugyanakkor, hogy vannak állatai, és azokat gondozza is. Nekem úgy tűnik, megvan benne a vágy, hogy normálisabb életet éljen, és erre lehetősége is volna, mégis többnyire csak számítógépezik…

Inez: Aki hozzám jutott, az egy átlagos gyerek, a kérdőívből az derül ki, hogy elég sokat tanult, rendbe tette a szobáját, és kb. két órát tévézett. De az is látszik, hogy ezentúl nem csinált semmi különöset, vagyis igazán jó és izgi dolog nem történhetett vele!

Vanessza: Ez a kérdőív egy teljesen átlagos hétköznap délutánját mutatja valakinek. Sokat volt tanulószobán, vagyis sokat tanulhatott aznap, focizott is, ami jó, de rengeteg televíziózás szerepel nála, ugyanis hajnal egyig ült a tévé előtt.

– Mit gondoltok egyébként a számítógépről? Jó vagy rossz dolog?

Vanessza: Van jó oldala is, hiszen beszélgethetünk általa a barátainkkal, akkor is, ha épp nincsenek velünk, lehet híreket olvasni, információkhoz jutni és lehet vele játszani és kikapcsolódni.

Nándi: A tévében meg lehet nézni a Pókembert. Nekünk az a Pókember, ami a felnőtteknek a Barátok közt vagy a Jóban-rosszban. A számítógépen pedig kifejezetten élvezem például a Honfoglalót.

– Mégis, melyik a jobb, a barátokkal lenni vagy számítógépezni?

Nándi: Persze, hogy a barátokkal, mert az él, és képes kiszámíthatatlan dolgokat csinálni!

Inez: A számítógép nem tud elmesélni semmit!

Messlner Vanessza

Vanessza: A számítógép mindennapos, nem olyan különleges, mint a barátokkal lenni.

– Akkor miért választjuk (választjátok) mégis a számítógépet?

Nándi: Talán sok családban nincs is más választás, nincsenek könyvek. Sokszor azt is tapasztalom, ha könyv van a kezemben, azt hiszik, tanulok. Ma is megkérdezte valaki, hogy mit tanulok, pedig csak olvastam. Egyenlőségjelet tesznek a könyv és a tankönyv közé.

Inez: Sokan nem akarnak semmit se csinálni. Nem akarnak tanulni. Vagy akarnak, de lusták hozzá. Sokan a suli után hazamennek, play-stationoznak, számítógépeznek, és ezzel teljesen elszigetelődnek a külvilágtól.

Nándi: Így viszont mindenki elmagányosodik.

– És hogy kellene élni az életet?

Vanessza: Én például nyelveket tanulok, hogy elmehessek majd a világ végére is, riporter szeretnék lenni, külföldön. Az a jó, ha az embernek olyan munkája van, amit szeret.

Nándi: Szerintem fontos, hogy az ember ne fonnyadjon meg egy szobában, ahogy Petőfi írja: „Egy gondolat bánt engemet, ágyban párnák közt halni meg…”

Inez: Szerintem elég, ha olykor a barátainkkal lehetünk, utazgatunk, rokonokkal találkozunk, új barátokra, ismerősökre teszünk szert, nem is kell ehhez semmi különös…

Magányosak a gyerekek

– Az első és talán a legfontosabb az, hogy a gyerekek jelentős része délután felügyelet nélkül van otthon. Sokszor késő estig, egyedül – kezdi Sisa Péterné osztályfőnök, aki egy budapesti, lakótelepi iskolában tanít magyar nyelvet és irodalmat. – Abból, amit elmesélnek a felsősök, egyértelmű, hogy rengeteget néznek tévét – legtöbben a saját tévéjüket! Amikor erről beszélek a szülőknek, megdöbbenve tapasztalom, hogy mennyire nincsenek tisztában a mértéktelen és szűrés nélküli televíziózás, internetezés veszélyeivel. De nem szeretném elkendőzni az iskola felelősségét sem. Kerületi szinten is felvetődött, hogy muszáj értelmes, tartalmas délutáni elfoglaltságokat kínálni a gyerekeknek, ez létszükséglet. Mert bizony az iskolák délután üresek. Nekem is lépnem kellene, a kollégáimnak is. Nem elég, hogy egymásra várunk, mert nagy a baj.

A tanárnő elmeséli, hogy vannak kollégái, akik saját szabadidejükből áldoznak a délutáni foglalkozásokra, de erre nyilvánvalóan egyetlen rendszer sem épülhet.

– Azelőtt működött filmklub, sakk-kör, modellező klub, most… De az is látszik, hogy ha a gyerek hazament a tanítás végeztével, vissza már nem jön. A mi iskolánkban és a környezőkben is több sportfoglalkozás van, de oda is kevesen járnak. Azt hiszem, a gyerekekben fel sem merül, hogy ez nem jó így. És mindaddig, amíg nem győzzük meg őket a szabadidő hasznosabb eltöltéséről, nem gondolják, hogy élhetnének másként is.

Vidéken egy kicsit más

Csonka Zoltán, földrajz-technika szakos
tanár, osztályfőnök

– A szákszendi Öveges József Általános Iskola tanulói nem üres házba mennek haza tanítás után – mondja Csonka Zoltán, földrajz-technika szakos tanár, osztályfőnök. – Az édesanyák többsége otthon van főállású anyaként, vagy, mert gyesen van még a kisebb testvérekkel. Itt általában három vagy még több gyereket vállalnak a családok. Az is érződik, hogy a diákok közelebb vannak a természethez, sokat vannak kinn a szabad levegőn, fociznak, játszanak, bicikliznek, barátokkal csavarognak. Ilyenkor ősszel a papírgyűjtés köti le őket, ebben nagyon szorgalmasak. Igaz, hogy ma már a családok kétharmadában van számítógép, és az interneten a gyerekek a legtöbbször ellenőrizetlenül barangolnak. Közben keveset olvasnak – ezt nagyon fájlalom. A televízió pedig mindenütt jelen van. Nagy baj inkább akkor van, ha a gyerek késő este is azt nézi, és nem piheni ki magát. A gyengébb képességű gyerekekkel külön foglalkozunk tanítás után. Előbb kinti szabad játék van, aztán együtt készítjük el a házi feladatot, így a délutánok egy részét is itt az iskolában töltik. Az elmúlt években több szakkört is indítottunk, az idén viszont csak sportkört tudtunk szervezni – anyagi okok miatt -, holott Szákszenden jórészt csak olyan programokon tudnak részt venni a gyerekek, amelyeket mi szervezünk. A faluban nincs mozi, színház, ezért Tatabányára kell utazni.

A számítógép magányra szoktat

– Igaz, hogy a kiskamaszok magukra vannak hagyva, különösen a nagyvárosokban – erősíti meg Dr. Csák Annamária, gyermekpszichológus. – És miközben egyedül vannak, elvárjuk tőlük, hogy értelmesen töltsék el az idejüket. Vannak persze, akiknek percre pontosan be van osztva a napjuk, sportolni, különórákra járnak, de az is szomorú, ha valakinek az életét csak a tanulás és az iskolai megfelelés tölti ki. Vidéken talán kevésbé hagyják magukra a gyerekeket, de kérdés, hogy a jelenlét tényleges figyelmet takar-e. Az internet mostanában „mindent visz” – de nemcsak a gyerekek, a felnőttek is szeretnek számítógépezni! A gyerekek, főként a fiúk, nem tanulnak meg folyékonyan olvasni, körükben gyakrabban találkozunk olvasási nehézségekkel. Ez ugyanis nem férfias tevékenység! A számítógép azonban nagyon divatos. A szülők talán még örülnek is, hogy a gép otthon tartja a srácokat és nem az utcán csavarognak. A lakótelepi életre általánosságban jellemző, hogy mivel az emberek túlzott közelségben élnek, igyekeznek egymástól kellő távolságot tartani. Ez a pesti magány összehozza a gyerekeket, akik számára ebben az életkorban különösen fontos a kortárs csoport. Nem is azzal van a baj, hogy együtt „lógnak”, hanem azzal, hogy ezek az együttlétek többnyire üresek. Vidéken, ahol nincsenek plázák, mozik, kreatívabbnak kell lenniük, hogy elteljen a délután, ezért lehet valamennyivel színesebb a falun élő gyerekek élete. Gyakrabban végeznek házimunkát, hiszen van, aki szóljon nekik, hogy csinálják meg ezt vagy azt. S mivel testvéreik is inkább vannak, játszaniuk is könnyebb.

– Ha nincsenek emberi kapcsolatok, akkor lesz a számítógép különösen veszélyes. Mert a számítógépezés azt az élményt nyújtja, hogy kapcsolatban vagyok valakivel, bár ez pusztán virtuális. Pedig az igazi érzelmek iránti vágy óriási. Sokszor tapasztaljuk, ahogy erre lehetőség adódik, és a gyerekek megélhetik, kinyílnak, és fantasztikus élményként raktározzák el. Ha csak a számítógépet adjuk a gyerekeinknek, akkor valójában magányra szocializáljuk őket. Azért is nagyon kedvezőtlen hatású, mert a számítógép előtt nincs szükség az alkalmazkodásra, öntörvényűen lehet használni.

Még több az e heti Nők Lapjából:

Család és karrier képekben – Bombera Krisztina New Yorkból »
Húsok rántva és töltve – receptek Tamástól »
A női gyönyör titka – Egy gyógyító örömlány tanácsai 2. »
D. Tóth Kriszta: Élőadás és ráadás »
Nagy budapesti hídtúra – két keréken »
A Presszóban »

 

Exit mobile version