Szinte minden családban előfordul, és rengeteg történetet hallottunk már a testvérféltékenységről. Amíg a kis testvér az anya pocakjában van, a nagyobbak még simogatják is, és nagyon várják, hogy megszülessen, de aztán szembesülnek azzal, hogy a szülői figyelem megoszlik, és ők nem szeretnének osztozni az addig csak nekik járó szereteten.
– A féltékenység tulajdonképpen a szenvedélyes szeretet egy megnyilvánulási formája: a vágy arra, hogy én legyek a legfontosabb a másik ember számára – mondja Győrfi Anna gyermekpszichológus. – Nemcsak ellenséges érzés a betolakodóval szemben, de ragaszkodás, rajongás is, a hűség és az odafigyelés számonkérése a másikon. Egy párkapcsolatban mindezt természetesnek találjuk, testvérek esetében azonban nemkívánatos, sőt egy bizonyos kor után kimondottan erkölcstelen dolognak tartjuk.
A kis testvér születésekor egy addig harmonikus szülő-gyermek kapcsolat a nagyobb testvér számára háromszöghelyzetté alakul: egy rivális lép a „képbe”, ami szinte minden nagyobb testvérnél rossz érzéseket szül.
– Sokkal célszerűbb, ha megbeszéljük, ha meg tudjuk nyugtatni, mint ha elvárjuk, hogy úgy csináljon, mintha ezek a rossz érzések nem is lennének – véli a szakember. – Ne mondjuk azt, hogy hű, de jó lesz neki, hogy testvére születik, mert ő nem ezt fogja érezni, sokkal inkább vegyes érzései lesznek, viszont azt mondhatjuk, hogy ez érdekes és új dolog lesz.
Korkülönbség
A szakemberek szerint nincs ideális korkülönbség, legalábbis nem ez a meghatározó a testvérek közötti féltékenység megelőzése szempontjából, hiszen egy-egy gyermek személyisége, testvérsorban elfoglalt helye, valamint számos már környezeti tényező befolyásolhatja azt, hogyan reagál a féltékenység érzésére. Tehát a mértéke sokkal inkább azon múlik, hogy képes-e mindegyik gyerek azt érezni, az ő vágyai, szükségletei ugyanolyan fontosak, mint a másiké.
– Bármekkora korkülönbség mellett találhat egy gyerek okot arra, hogy háttérbe szorítva érezze magát, ha elbizonytalanodik abban, hogy a szüleinek ugyanolyan fontos-e, mint a testvére – mondja Győrfi Anna. – Két vagy több gyerek igényei között lavírozni a szülőnek pedig sohasem könnyű: ha túl kicsi a korkülönbség, az a nehéz, hogy mindkét csöppségnek nagyon hasonló igényei vannak, ráadásul egyszerre: mindkettő az anya kizárólagos és napi 24 órás gondoskodására és figyelmére vágyik. Ezért sokan tanácsolják azt, hogy a két gyerek születése között legalább két és fél, három év teljen el. Egy három év körüli gyerek már lassanként a tágabb család és a környezet szereplői felé is nyit, már nem csak az anyával együtt érzi magát egésznek. Ő már az előnyét is élvezheti annak, hogyha – fokozatosan, az anyával kettesben töltött időket nem teljesen megszüntetve – lehetőséget kap arra, hogy más családtagokhoz vagy óvodástársakhoz közeledve több időt töltsön az anyától távol.
Persze a nagyobb testvér is féltékeny, de azt már sokkal jobban lehet kezelni, hiszen ő már értelmesebb, el lehet neki magyarázni. – Az idősebb testvér már önállóbb, sokszor maga is nagyfiúnak, nagylánynak érzi magát, és ebben a szerepében pozitív, gondoskodó érzésekkel fordul a kisbaba felé – mondja a pszichológus. Ám ezzel sem szabad visszaélni. A kis testvérhez való túlzott alkalmazkodás elvárása a nagyobb gyerekben is rossz érzéseket szülhet.
Erőfölény kontra zavarás
A tipikus konfliktushelyzetek egy kis odafigyeléssel megelőzhetők. Így például a nagyobb gyermekek leginkább arra panaszkodnak, hogy kis testvérük megzavarja az elmélyült játékukat: lerombolja a várat, belefirkál a füzetükbe vagy éppen rálép a babaházra. A kicsik ezzel szemben inkább a nővérük vagy bátyjuk erőfölényétől szenvednek: mindent kicsavarnak a kezükből, és folyton elzavarják őket onnan, ahol az érdekes dolgok történnek.
– A szülő két dolgot tehet: egyrészt biztosítania kell mindkét gyereke személyes terét, jogát ahhoz, hogy ha akar, egyedül is játszhasson, és ne kelljen osztoznia sem a helyen, sem a játéktárgyakon – mondja a szakértő. – Másrészt azt is meg kell tanítania gyermekeinek, hogyan működhetnek együtt: miért jó az néha, ha többen vagyunk, és együtt játszhatunk. Ezt úgy mutathatja meg, ha beáll a kicsikhez, és együtt társasoznak, vagy kiraknak egy nehezebb puzzle-t.
Egyenlő és egyenlőbb
– Na jó, most már én jövök – halljuk gyakran az egyik gyermektől, aki alig várja, hogy helyet cserélhessen apa nyakában a testvérével. A szülők gyakran igyekeznek mindegyik gyermeket egyenlően kezelni, de ez nyilvánvalóan nem lehetséges.
Győrfi Anna szerint az egyforma bánásmód iránti túlzott igyekezet a kicsiket nemhogy megnyugtatná, hanem csak még jobban elbizonytalanítja, és belehergeli az állandó összehasonlítgatásba. Tényleg egyforma nagy szeletet kaptunk? Pontosan ugyanannyi lépcsőfokon át ülhettem a papa nyakában? Egy perccel sem tartott tovább az ő meséje, mint az enyém? – Nem kell az egyformaság megszállottjának lennünk. Tanítsuk meg a kicsiknek, hogy nincs minden percben teljes igazságosság: hogy hol az egyik, hol a másik élvez valamilyen előnyt, ezek a javak azonban hosszú távon kiegyenlítődnek – mondja a pszichológus. Fontos, hogy a gyermekek néha legyenek kettesben is egyik vagy másik szülővel. – A gyerekek nagyon hálásak ezért, és már nagyon kicsivel is beérik, ha hol az egyik, hol a másik szülőjük valamilyen csak nekik szánt programmal kedveskedik – mondja a gyermekpszichológus.
Talán nem gondolunk rá, de a szülői magatartás a kicsik egymás közti viszonyának alakulásakor is mintaként szolgál. Azok a felnőttek, akik sokat veszekednek, mindenben versengenek egymással, gyakran megsértődnek, ne csodálkozzanak, ha gyermekeik éppen ugyanilyen nehezen találják meg egymással az együttműködő hangot. – A gyerekek olyanok, mint a kismajmok: minden gesztust, attitűdöt, konfliktuskezelési módot azonnal leutánoznak, s ezzel mintegy tükröt is tartanak szüleik elé – mondja a szakember. Ha tehát kedvességre, békére és nyugalomra vágyunk otthonunkban, nemcsak az úgynevezett nevelési helyzetekben, de sajnos életünk minden pillanatában jó példával kell elöl járnunk a türelmesség, a nagyvonalúság és a kompromisszumképesség terén.
Gyerek.lap.hu »
Személyiség.lap.hu »
Nevelés.lap.hu »