Érzelmek a várandósság alatt

Hoppál Bori | 2008. December 30.
A várandósság utolsó hónapjai új testi-lelki kihívásokat tartogathatnak számunkra.

Harmadik trimeszter.

Egyre több energiát követel testünktől a növekvő baba, könnyebben kifáradunk, talán már nem tudunk egy jót enni sem, mert egy-két falat után úgy érezzük, hogy megtelt a gyomrunk – bár ez sokkal inkább a gyomron „kívülről”, mint belülről érkező inger –, és ráadásul aludni sem aludhatunk nyugodtan, ha egyre többször kell vécére mennünk.

 

És mi zajlik mindeközben a lélekben?

Az egyik legkézenfekvőbb aggodalom olyankor ébredhet bennünk, amikor tükörbe nézünk, és a látványon elmerengve az a kérdés merül fel bennünk, hogy „lesz-e valaha a testem olyan, mint régen?”. (Persze vannak szerencsés alkatú, illetve nagyon fitt kismamák, akiken a nagy pocakon kívül szinte minden változatlan, de azért legtöbbünkön ekkora már itt is, ott is felfedezhetők olyan „puhaságok” – főleg fenék- és combtájékon –, amiknek nem biztos, hogy örülünk.) Tudom, hogy nagy a nyomás – még a kismamákon is! –, hogy folytonosan figyeljük a kilókat, és a számok alapján érezzük magunkat jól vagy rosszul a bőrünkben, de legalább ilyenkor, a várandósság utolsó hónapjaiban legyünk magunkkal kicsit elnézőbbek, és ne engedjük, hogy a külső elvárások felülírják bennünk annak az örömét, hogy a testünk tökéletesen működik, óvja, növesztgeti, táplálja a kisbabánkat, akit nemsokára karunkban tarthatunk! A testünkkel kapcsolatos jó érzéseket erősíthetjük azzal, ha egészségesen táplálkozunk és rendszeresen mozgunk, mert ezzel nem csupán magunknak, hanem a gyermekünknek is a lehető legjobbat tesszük, és szülés után is ez a két dolog lesz az, ami segít majd (vissza)hozni a formánk!

A harmadik trimeszterben sokan „választják” az aktivitásnak, a mozgásnak egy érdekes  formáját, a rendezkedést, takarítást (akik különösen szeretik a kihívásokat, akár egy költözködéshez, illetve lakásfelújításhoz is érezhetnek magukban erőt). Nem csoda, hiszen felerősödik ilyenkor bennünk a „fészekrakó ösztön”, ami közvetlenül a szülés előtt még külön lendületet is kaphat, ezért a szülés közeli megindulásának egyik jeleként is értelmezhető, ha a 40. hét környékén hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzünk nagytakarítani! Ugyan teljesen normális, ösztönös késztetés bennünk, hogy az otthonunk a lehető legszebb és legtisztább legyen gyermekünk fogadására, de ha azt érezzük, hogy „megszállottan” takarítunk, és utána holtfáradtan rogyunk be az ágyba, lehet, hogy jobban tesszük, ha egy kicsit elnézőbbek vagyunk magunkkal (és a porcicákkal). Annál is inkább, mert kisbabánk sokkal jobban fog örülni egy kipihent, szerető, gondoskodó édesanyának, mint a csillogó ablakoknak vagy egy makulátlan konyhaszekrénynek. Természetesen, ha belső harmóniánknak elengedhetetlen összetevője a külső rend és tisztaság, akkor ennek megtermtésével a babának is jót teszünk – hiszen ő a szó szoros értelmében ebben, a bennünk megszülető harmóniában, boldogságban úszik –, de ügyeljünk arra, hogy megtartsuk az egyensúlyt, ne hajtsuk túl magunkat, és főleg az utolsó hetekben tartalékoljuk erőinket a szülésre.

A társunk elvesztésétől való félelmek (ami a második trimeszter egyik jellemző, szorongást keltő gondolata, ahogy arról korábbi cikkemben írtam) helyét most átvehetik a szülés körüli aggodalmak. Nem egy kismama fején suhan át a kérdés, hogy „mi lesz, ha nem élem túl?”. Racionálisan végiggondolva minden nő tudja, hogy ennek szinte semmi valószínűsége nincsen, de persze egy várandós nő lelke nem az ésszerűség alapján működik. Szerencsére, általában ahogy jön, úgy el is repül ez a sötét gondolat, de ha velünk maradna se rettenjünk nagyon meg tőle, ne értékeljük baljós előjelként, ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget neki, hiszen szülésre, születésre készülődve a lélekben szinte automatikusan bukkannak fel a másik pólussal, a halállal kapcsolatos érzések. Fogadjuk el, hogy ennek a gondolatnak is van létjogosultsága és figyeljük meg, hogy mit hoz elő belőlünk: lehet, hogy egy jó sírást, lehet, hogy egy komoly beszélgetést a párunkkal vagy barátnőnkkel, és lehet, hogy arra indít minket, hogy gondolatban egy kis időt töltsünk halott szeretteinkkel. Mindegyik lehet feszültségoldó, nyugtató, gyógyító hatású. 

Természetesen az utolsó hetekben szinte minden nőben ébrednek aggodalmak a szüléssel kapcsolatban, hiszen a női lét egyik legnagyobb erőpróbájára készülünk. Első szülés előtt egy teljesen ismeretlen élmény előtt állunk, amiről olyan sok mindent és annyira különböző dolgokat hallottunk már. Ráadásul manapság nem csupán a szülés folyamatával kapcsolatban merülhetnek fel szorongató kérdések – Tágulok-e majd rendesen? Bírom-e majd a fájdalmat? Mi lesz, ha elveszítem a kontrollt? Mit fognak szólni, ha túl hangos leszek? –, hanem döntéseinkkel kapcsolatban is: Jól döntöttem, hogy ezt az orvost, ezt a kórházat választottam? Ha úgy érzem majd, hogy nem bírom tovább, és epidurális érzéstelenítést kérek, nem teszek vele rosszat a babámnak? Ha kitartok amellett, hogy ne végezzenek gátmetszést, nem fogok szétrepedni? És még sorolhatnánk…

 

Megannyi kérdés, amikre előre senki nem tudhatja a választ. Megannyi aggodalom, amik a várandósság hónapjai alatt természetes módon bukkannak fel bennünk. Figyeljünk oda rájuk, és ha úgy érezzük, hogy a szorongás komolyabban kezd bennünk erősödni, akkor mindenképpen kérjük szakember segítségét. Ha viszont azt vesszük észre, hogy hol ez, hol az a gondolat foglalkoztat, illetve aggaszt minket, akkor ez akár inspiráció is lehet arra, hogy tájékozódjunk, utánanézzünk lehetőségeknek, újragondoljuk döntéseinket, vagy hogy egyszerűen magunkba nézzünk kicsit. Talán túlontúl egyszerűnek hangzik, de a naplóírás, a rajzolás, a mozgás nagy segítség lehet az aggodalmak feloldásában, csakúgy mint egy jó kismamacsoport (jóga, hastánc, szülésfelkészítő foglalkozás), és talán leginkább egy dúla, akihez mindig bizalommal fordulhatunk kérdéseinkkel.

 

Exit mobile version