Érzelmek a várandósság alatt 1.

Mi, nők általában is érzékenyebbek vagyunk, jobban átéljük félelmeinket, aggodalmainkat, és talán könnyebben fejezzük ki örömeinket is. A várandósság hónapjai alatt ezek az érzelmek még intenzívebben jelentkezhetnek, és mivel ma már tudjuk, hogy minden, ami bennünk történik, hatással van a bennünk növekvő gyermekre is, külön aggodalmat jelenthet az, hogy nem okozunk-e kárt negatív hangulatainkkal.

Jó, ha tudjuk, hogy a kételyek, félelmek, aggodalmak vagy az anyasággal kapcsolatos ambivalens érzelmek a legtöbb kismamát meglátogatják. Kevesen vannak olyanok, akik földöntúli boldogságban lebegik végig a kilenc hónapot. Legtöbbünk keresztülmegy a várandósság különböző periódusait jellemző aggodalmakon, és ezért gondoltam, hogy felsorolok néhányat a legjellemzőbbek közül. Ha nem találsz semmi olyat, ami érintene téged, örülj! Ha olyat olvasol, ami illik rád, tudd, hogy egy természetes folyamat zajlik benned, és nem vagy egyedül!

Első trimeszter – a társad közelében

Az első hónapokra tekinthetünk úgy, mint a barátkozásra a várandósság gondolatával. Ez nehéz lehet akkor, ha a kismama nem érzi magát biztonságban az adott kapcsolatban, vagy esetleg nincs is mellette olyan partner, akire számíthatna, vagy más okból kifolyólag szíve szerint kifejezetten várt volna még a gyermekvállalással. De sok kérdés vetődik fel akkor is, ha egy stabil kapcsolatba érkezett váratlan meglepetésként a baba híre. Természetesen annak, aki hosszabb-rövidebb ideje várta a fogantatást, ez könnyebben megy, bár azt gondolom, hogy még egy harmonikus várandósságban is elő-előbukkannak ambivalens érzelmek, főleg, ha az első hetekben előforduló testi kényelmetlenségek is próbára teszik a kismamát.
A folyamatos émelygés, rosszabb esetben napi többszöri hányás nagyon megviselheti a nőket. Teljesen tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érezhetik magukat, és megkérdőjeleződhet bennük az egész babaprojekt. Ilyen gondolatok kavaroghatnak a fejünkben: „Ez az, amire annyira vágytam?”, „én erre képtelen vagyok!”, „ezt nem fogom tudni végigcsinálni!”, „tudtam, hogy ez nekem nem fog menni!”, stb. Talán erőt adhat az, hogy ezek a rosszullétek legkésőbb a 10-12. hét környékén megszűnnek, és sokaknál e testi megpróbáltatások enyhültével gyakran a lélek is visszatér egy egyensúlyosabb állapotba.

• De mi történik addig, amíg nem?

Egy szerető társ nagy támasz lehet ilyenkor, de ugyanígy ronthat is a helyzeten, ha a leendő édesapa figyelmetlen, türelmetlen, szeretetlen, mert ezt most még fájóbban élheti meg egy kismama egyrészt a felfokozott érzékenység miatt, másrészt, mivel ebben az első időszakban sok nő nagyon vágyik egy szorosabb, intimebb kapcsolatra a társával. Mintha szeretnénk nap mint nap megélni, hogy biztonságban vagyunk, ugyanakkor a férfiakban a gyermek érkezésének hírére eluralkodhat egy „mindent elő kell teremtenem, amire a babának szüksége lesz” pánik, és sokan teljesen belevetik magukat a munkába, és még többet vannak távol, mint addig.

Ami nagyon fontos – és nem csupán az első trimeszterben, hanem végig a 9 hónapon át (és persze utána is) –, hogy igyekezzetek elmondani a másiknak, hogy mi zajlik bennetek. Ha nem vádlón, dühösen, nem az elvárásaidra, hanem a saját történéseidre helyezve a hangsúlyt, egyszerűen, szeretettel adod tudtára, amit szeretnél, akkor ebben az őszinte megnyílásban megtörténhet egy olyan egymásra hangolódás, ami mindkettőtökben oldja majd a feszültséget, és megkönnyíti, hogy kölcsönösen támogassátok egymást.

Második trimeszter – az édesanyád mellett

Ekkorra általában enyhülnek a rosszullétek, és a legtöbb nő ilyenkor érzi magát a legjobban, legenergikusabban, legboldogabban. A növekvő pocak, a mocorgó baba számodra is és társad számára is egyre inkább „kézzelfogható” valósággá válik. A környezetedben is egyre többen kérdezgetnek arról, hogy érzed magad, mit tudsz már a babádról, és fürdőzhetsz kicsit abban a pluszfigyelemben és -figyelmességben, amely egy kismamát megillet.

Persze ezeknek a hónapoknak is megvannak a maguk érzelmi nehézségei. Sokakban ebben az időszakban önkéntelenül felidéződnek gyermekkori emlékek, főleg az édesanyával való kapcsolat tükrében.

• Milyen anya volt ő, és milyen szeretnék én lenni?
• Mi az, amit én is pont úgy szeretnék csinálni, és mi az, amit semmi esetre sem?

Ahogy az első hónapokban a társsal való kapcsolatra helyeződött a hangsúly, most megjelenhet a vágy, hogy az édesanyád közelségében, szeretetében időzz kicsit. Ha szerencséd van, és olyan a viszonyotok, talán lesz részed ebben az anyai gondoskodásban, még mielőtt te is felvállalnád a szerető, gondoskodó anya szerepét. Ha túlságosan eltávolodtatok már egymástól, vagy édesanyád már nem él, lehet, hogy fokozottabban érzed majd ennek a hiánynak a szomorúságát.

Azonban ekkor is megjelenhetnek ambivalens érzések. Anyáink egy egészen más világban nőttek fel, más normák és szabályok szerint szültek, szoptattak, neveltek minket. Ha te ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban máshogy, kicsit „alternatívabban” gondolkodsz – pl. foglalkoztat az otthon szülés gondolata, szeretnél igény szerint szoptatni, azt tervezed, hogy egy ágyban alszol majd újszülött babáddal, antibiotikumok helyett homeopátiás szerekkel szeretnéd majd gyógyítani a gyermeked, stb. –, akkor könnyen lehet, hogy már most konfliktusba keveredsz az anyukáddal (anyósoddal, nagynénikkel, szomszédasszonnyal).

És miközben vágyhatsz az anyai gondoskodásra, arra, hogy egy kicsit megint „kislány” legyél – talán csak percekre, fél órákra –, közben azt is elvárod, hogy felnőttként kezeljen, ne szóljon bele a döntéseidbe, ne tudjon mindent jobban, tartsa tiszteletben, hogy nemsokára te is „teljes értékű” anya leszel. Nem könnyű helyzet sem neked, sem édesanyádnak, de megint egy olyan esély, amikor tiszta, őszinte kommunikációval közelebb kerülhettek egymáshoz, feltéve, ha erre mindkettőtökben van nyitottság.

A második trimeszterben sok kismamában ébred fel a társ elvesztésétől való (irreális) félelem. Ha ezektől az aggodalmaktól vezéreltetve durcásan fogadod, ha egy kicsit késik, nem biztos, hogy érteni fogja, hogy miről is van szó. Ha leültök, és átbeszélitek, hogy milyen félelmek nyugtalanítanak, akkor lehet, hogy ő is jobban oda fog tudni figyelni, hogy ne okozzon pluszfájdalmat neked.

Ebben az időszakban sokakat kezd el aggasztani a baba egészsége és minden kis megjegyzés, beteg gyerekkel, szüléssel kapcsolatos „horrortörténet” – amelyből jut mindenkinek bőven – vagy éppen álom – amelyre érdekes módon ilyenkor sokkal élénkebben emlékszünk –, hosszasan visszhangozhat a fejünkben, és indító impulzusa lehet a hetekig tartó lelki gyötrődésnek. Ez is teljesen természetes jelenség, de tudatosítsd magadban, hogy ezek csak gondolatok, amelyek jönnek-mennek. Jó, ha vannak olyan módszereid – relaxáció, meditáció, vagy csak egy rövid séta a szabadban, hogy kicsit kiszellőztethesd a fejedet –, amelyekkel feloldhatod ezeket a negatív érzelmeket.

Szülés.lap.hu »
Baba.lap.hu »
Anya.lap.hu »