A hisztikezelés művészete – 6 tipp

Vályi-Nagy Erika | 2009. Március 13.
A hiszti. Kimeríthetetlen téma a kisgyerekes családok körében. Mi most arra a kérdésre keressük a választ, hogy mit is tegyünk a dühroham kellős közepén.

Leginkább a két-három évesekre jellemző az a földre csapkodós dühroham, de bizony már előfordulhat a kilenc hónapos babáknál, és jóval a negyedik születésnap után is. Jó azonban elkülöníteni a sima mérgelődést a valódi dührohamtól. Ha a gyerek visít, mert nem akar hazamenni, vagy kiköpködi az ételt, az csak szimpla méreg. Az igazi dühroham olyan, mint egy kiégett érzelmi biztosíték. A gyerek megszűnik a világ számára, elönti a harag, a düh, a méreg, amely talán már reggel óta ott fortyogott benne. Penelope Leach könyve szerint: „A dühkitörés leginkább olyan, mintha a frusztráció – gyakran félelemmel és szorongással fűszerezve – addig dagadna a tipegőben, míg olyan feszültséget nem okoz, hogy csak robbanással szabadulhat meg tőle.”

 

Miért is?

A gyerekek egyik érzelmi végletből a másikba esnek, hangosan hahotáznak, majd a következő pillanatban zokognak, a földhöz verik magukat, hogy aztán újra nekiüljenek a játéknak. Nincs az érzelmeikben semmi különös, ugyanaz, mint a felnőtteknél, de nekik ezek az érzések még nagyon újak. Nem tudnak megbirkózni velük, és ettől olyan gyakoriak a családban az érzelmi viharok.

Előzzük meg!

Vannak gyerekek, akik naponta többször, vannak, akik csak heti rendszerességgel hisztiznek. Próbáljuk úgy szervezni a napjainkat, hogy elkerüljük a dührohamokat. Ne osszuk fel az életünket szabadra és nem szabadra, mert így még rásegítünk a hisztire. Ne mondjuk, hogy márpedig felveszed a sapkád, engedjük meg neki, hogy a lépcsőházban még ne tegye fel, csak majd kint az utcán. Természetesen vannak alapszabályok, amelyeket nem hághat át, de nem kell folyton szembesíteni velük. Ha tudjuk, hogy az útkereszteződésnél mindig át akar rohanni az úton, és szinte le kell fognunk, akkor próbáljunk más útvonalon menni. Talán elkerülhetjük a konfrontációt.

Ne veszítsük el a fejünket!

Ezt persze könnyebb mondani, mint kivitelezni. Egy őrjöngő gyerek a pláza kellős közepén nem a legvidítóbb látvány, pláne, ha a mi gyerekünkről van szó. Ne vitatkozzunk a gyerekkel, ne tiltakozzunk a viselkedése ellen. Amíg a gyerek dühöng, úgyis képtelen lesz ránk figyelni, megérteni, meghallani a szavunkat.

 

6 tipp a nyugalom megőrzéséhez

1. Ne feledd: ez csak átmeneti időszak, és néhány hónap múlva talán örökre elmúlik ez az egész. A hisztizés korszaka nem tart örökké.

2. Lélegezz mélyeket!

3. Legyetek sokat a szabad levegőn! Az új helyszínek, új ingerek sokszor segítenek átvészelni a nehéz időszakot.

4. Morgolódás, dühöngés helyett gondoljunk arra, hogy mégiscsak a gyereknek rosszabb. Ő még csak nem is érti, hogy mi történik körülötte.

5. Legyenek tartalék megoldások: kedvenc mesekönyv, egy plüssállat, baba, amely talán elvonja a figyelmét, és a hiszti után is jól jön.

Ne kiabáljunk vele!

Pedig milyen jó volna! A harag ugyanis ragályos, és valószínűleg minket is féktelen düh kap el a gyerek láttán. De ha mi is rázendítünk, csak tovább fokozzuk a dolgot. Próbáljunk meg nem részt venni a dologban, ha visszakiabálunk, csak még tovább fog tartani a hiszti.

Ne hagyjuk magára!

Ezzel csak azt érjük el, hogy a feszültség még tovább nő a gyerekben, nem elég, hogy frusztrált, még félni is fog. Alapszabály, hogy soha ne érezze a gyerek, hogy az apja vagy anyja otthagyhatja, elhagyhatja valahol. És ezen nem segít az sem, ha csak egy ajtó mögé bújtunk el, és mi tudjuk, hogy úgyis visszajövünk. Pláne, ha ez egy idegen környezetben történik, még jobban megrémítjük a gyereket.

Öleljük át, nyugtassuk!

Az egyik legjobb megoldásnak azt tartják a gyerekpszichológusok, ha a dühöngő gyerek mellé ülünk, és gyengéden lefogjuk. Ha lecseng a hiszti, örömmel konstatálja majd, hogy ott ül az ölünkben, és minden ugyanolyan, mint a vihar előtt. Ha a sikítás sírdogálássá változik, eljött a vigasztalás ideje.

Azonban vannak olyan kicsik, akik ilyenkor ki nem állhatják, ha hozzájuk nyúljanak. Ettől még mérgesebbek lesznek, még jobban dühöngnek. Ha a mi gyerekünk ebbe a csoportba tartozik, akkor gyorsan tegyük balesetmentessé a terepet, és maradjunk a gyerek közelében. Az sem elhanyagolható tényező, hogy vannak felnőttek, akik ilyenkor képtelenek gyengédséggel közelíteni a gyerekhez. Ők maguk is csalódottak, frusztráltak és mérgesek ilyen helyzetben. Mi a megoldás? Mély lélegzet, háromszor, és koncentrálás arra, hogy mégiscsak mi vagyunk a felnőttek.

 

Ne büntessük, ne jutalmazzuk!

A hisztit úgy kell kezelni, mint egy kellemetlen, de teljességgel jelentéktelen epizódot az életünkben. Ha azért kapott dührohamot, mert csokit akart, és nem adtunk, akkor a hiszti után se adjunk neki. Ha pedig az volt, hogy kimegyünk sétálni, akkor a roham után induljunk azonnal. Ne szidjuk még órákkal a toporzékolás után is, és ne lessük folyton a kegyét, hogy ez még egyszer elő ne forduljon. Ha egyszer rájön a gyerek, hogy a dührohamaival elér valamit, akkor előbb-utóbb megtanulja felhasználni őket. És ilyenkor jönnek azok a félig-meddig szándékos hisztik, amelyet a négyévesek tudnak a legjobban mímelni.

Gyerek.lap.hu »
Gyereklélektan.lap.hu »
Család.lap.hu »

Exit mobile version