„Az első perctől hangosan beszélek hozzá, a 22. héttől beszélgetünk. Hónapok óta válaszolgat a kérdéseimre. Amikor először éreztem, milyen feszülten viselkedik, elmondtam neki, hogy kicsit szorongok a szülés miatt. Megkérdeztem: »Te is aggódsz picit, kincsem?« Határozott rúgásokkal válaszolt. Akkor hosszasan meséltem neki, mi történik majd velünk a szülés alatt, hogyan fogok segíteni neki, és elmagyaráztam, milyen pózt vegyen fel, és mire törekedjen. Szinte mérhető volt, ahogyan megnyugodott” – írja Gini egy netes fórumon.
Sokan számolnak be hasonló élményekről. Mások butaságnak tartják a magzattal való kommunikációt. Vajon a szülés után a mama és a baba tényleg ettől hangolódik egymásra? Vagy épp az ellenkezője történik, s a mama kétségbeesik, mert hiába volt a sok beszélgetés, nem érti, miért sír a kisbabája? Vagy ez is olyan, mint a többi fogas kérdés: kinek így, kinek úgy? A kutatások ezt támasztják alá: az egyik kimutatja a magzati élmények késői hatását, a másik szerint csak mi akarjuk így látni a dolgokat.
| Az írás a Kismama magazin februári számában jelent meg. Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted! • Magazin-előfizetés » |
Rugalmasan
A múlt századra erősen rányomta a bélyegét Sigmund Freud gondolatmenete, amely szerint az anya felelős gyereke lelki és szexuális fejlődésének minden apró mozzanatáért, így ha a gyerekkel gond van, biztos, hogy az anya a hibás. Sokan továbbmennek: a magzati korban és a születés alatt átélt élményekből vezetik le a későbbi problémákat, azt közvetítve a szülők felé: ha ott minden rendben volt, a folytatás is csodálatos, de ha nem, hát ne számítsanak sok jóra. Ma úgy gondoljuk, hogy ez nem ilyen egyszerű. Az emberi idegrendszer sokkal rugalmasabb annál, mint hogy egy korai élmény véglegesen meghatározza a fejlődés útját. Nehezebb indulás után is lehet valakiből kiegyensúlyozott ember. Koraszülött, a kórházi kezelés alatt sok fájdalmat megélt csecsemőből is válhat boldog kisgyerek (mindezt persze a baba temperamentuma és idegrendszerének érzékenysége is befolyásolja), ha a család és a tágabb környezet támogatja.
Alakul vagy alakítsuk?
Egyes irányzatok szerint mi alakítjuk a szuperbébit, ezért érdemes már a méhen belül oktatni. Ám a többség úgy véli, hogy mindennapi életünk során épp elég hatás éri a magzatot. Ha békésen heverészel, ő akkor is egy nagyüzem közepén ül: lélegzel, dobog a szíved, sőt lehet, hogy a gyomrod is megkordul néha. Soha nincs csend és nyugalom, de miért is kellene? A méhen belüli élet nem „jó” vagy „rossz”. Ha te a fokhagymát és a rockzenét szereted, akkor ő is ehhez szokik hozzá, ha rajongsz a madártejért és a madrigálokért, ez lesz neki a természetes.
Beszéljek hozzá?
Ha szívesen teszed, fantasztikus élményekben lehet részetek. Az apát is vonjátok be, így meghittebbé válik a kapcsolatotok. Ha szeretsz énekelni, ezt biztosan szívesen veszi, és felismeri, ha születése után újra meghallja azt a dallamot.
Ám ha zavarban érzed magad, inkább ne tedd. Már most figyelj az érzéseidre, viselkedj természetesen a kicsivel. A többgyerekes anyák a megmondhatói, hogy minden gyereknek jót tesz, ha átéli, hogy nem körülötte forog a világ. Aki terhesen aprónépet terelget, nem valószínű, hogy elmélyülten kommunikálna közben a magzatával – aki mégsem lesz emiatt hátrányban az elsőszülötthöz képest.
| Mit érez?
A magzat idegrendszere folyamatosan fejlődik, érzékszervei hamar munkába állnak, de másképp kell elképzelnünk a magzati látást, hallást, mint ahogy mi látunk, hallunk. Minden „szűrtebb”, hiszen magzatvíz veszi körül a kicsit, kívül az izmos méhfal és a hasfal is tompítja a beérkező hangokat, fényeket. Ám a „helyszíni közvetítés” szokatlanul erősen éri: a tested által keltett állandó háttérzaj 75 decibel erősségű, ez olyan, mintha egy közlekedő autóban ülne folyamatosan. Nagyjából húszhetes korától hall, az intenzív, hirtelen zajokra összerezzen. |