Szülőként biztosan találkoztunk már azzal, amikor például egy másik szülő fennhangon mesélte, hogy a gyermekünk milyen sztorit talált ki a nyári nyaralással kapcsolatban. Persze nem is ott voltunk, és nem is azt csináltuk, amit a csemete előadott. A gyerkőcök könnyen keverednek kegyesnek tűnő hazugságokba: mindig több, nagyobb és színesebb ajándékot kapnak, mint amilyet valójában, és egy-egy nyaralás élményeit is könnyen felnagyítják. Bár az efféle túlzások eleinte ártalmatlannak tűnnek, azért nem árt rájuk odafigyelni.
Álom és valóság
A kisgyermekekkel gyakran előfordul, hogy a valóságot nem tudják elkülöníteni az álomtól vagy a fantáziától: előfordul, hogy valaki tényleg azt hiszi, hogy szellemet látott az ablakban, vagy hogy látta, amikor éjjel nála járt a tündér. A szülő számára ezek a komolyan előadott történetek apró lódításoknak tűnnek, de egy gyereknek még nincs kellő tapasztalata az őt körülvevő világról, így könnyen képzel olyasmiket, amik valójában csak a saját képzeletének szüleményei. Számukra a vágyak és a vágyak szülte fantáziák nagyon is valóságosnak tűnnek. Ezeket gyakran nem különítik el a valóságtól, így az általuk előadott történetek általában azt tükrözik, ahogyan szeretnék, hogy alakulnának az események. Mivel gyakran valószerűtlenül kiszínezik a valóságot, a szülők csak legyintenek, mondván: „már megint csak lódít”. Pedig érdemes ezeket a történeteket meghallgatni, mert a legyintéssel két dolgot érhetünk el biztosan: egyrészt nem fogja ezeket elmesélni, hiszen látja, hogy senkit sem érdekel, másrészt – és ez a rosszabb – elveszíti a bizalmát, hiszen nem értjük és hallgatjuk meg az ő vágyait vagy éppen félelmeit.
– A gyermek erkölcsi érzékének kialakulásában a szülőknek és az egész családnak van szerepe – mondja Bujdosó Mária gyermekpszichológus. – Az erkölcs alakulása is szakaszokból áll. Az erkölcsiség előtti időszak 5-6 éves korig tart, nagyjából az iskolakezdés időszakáig. Nehezen várható el a következetes szabálykövetés, mivel érzelmileg átdolgozza a szabályokat (pl. társasjátékban). A szabálykövető viselkedés ezt követően alakul ki, és ez azért is fontos, hogy a gyermek az iskolába kerülve képes legyen megmaradni a szabályok, a követelmények rendszerében. Ez a kívülről meghatározott moralitás körülbelül 10 éves korig tart. Ekkor a gyerek még nem azért viselkedik jól, mert belső kényszernek engedelmeskedik, hanem azért, mert a tanítója meg a szülei ezt várják el tőle.
Fontos a büntetés és a jutalmazás
A szakember szerint, ha nincs elvárás és kontroll, vagy nem elég határozott, akkor győz az örömelv – ez vezérli őket. Megváltoztathatatlannak gondolja a tekintély által alkotott szabályokat, de a viselkedése attól függ, kaphat-e büntetést vagy jutalmazást. Ezen a ponton fontos megemlíteni, hogy a szülőnek, a nevelőnek tudatában kell lennie a jól alkalmazott jutalmazás és büntetés hatásainak azért, hogy segítse a lelkiismeret érését, a saját tettek következményeivel való szembenézést, egy magasabb szintre kerülést.
– A következő szakasz az önálló erkölcsiség időszaka 10-11 éves kortól. Erre a korszakra jut el a gyermek addig, hogy a realitást és a fantáziavilágot már teljes biztonsággal és következetesen el tudja különíteni – véli a pszichológus. – A lopások, a hazugságok ez előtt az életkor előtt azért sem vizsgálhatók mint erkölcsi hiányosságok, mert ez a szétválasztás még nem alakult ki. Ilyenkor a gyereknél a hazugság még egy korai elhárító mechanizmus, meg nem történtté tevés, vagyis teljesen elhárítja magától a helytelen cselekedetet. A legmagasabb szintű erkölcsiség leginkább serdülőkorban, fiatal felnőttkorban alakul ki, de sokaknál ez az előző szinten befejeződik.
Nem mindegy, hogyan helytelenítünk
Hazugság vagy más, nem becsületes tettek esetén a szülőnek el kell döntenie, mit tegyen, hogyan rendezze el gyermekével a helyzetet. Az biztos, hogy a drámázás, a kemény szidás és a jövő fenyegető rémképeinek felvázolása nem segít. A megszégyenítés, sárba tiprás, megalázás, esetleg fizikai bántalmazás sem megfelelő módszer. Ezek azért sem működnek, mert a gyermek később sem meri majd elmondani a helytelen tetteit, amelyek előbb-utóbb más módon valószínűleg úgyis kiderülnek.
– A szülőnek mindenképpen ki kell fejeznie a nemtetszését, azt, hogy mennyire helyteleníti, amit a gyermek tett, és hagyjuk, hogy saját rossz lelkiismeretével neki kelljen szembenéznie – mondja a szakember. – Fontos közben kideríteni, miért bizalmatlan a gyermek, mi állhat a háttérben, hiszen a legtöbbször a gyerek nem azért tesz rosszat, mert velejéig romlott, hanem valamiben hiányt szenved, és ezt akarja pótolni.
Mindig a gyermek korának megfelelően
A szülő reakciójánál fontos a gyermek életkori sajátosságainak és személyiségjellemzőinek figyelembevétele. Senki nem hazugnak születik, még csak nem is a génekkel öröklődik. Mi, szülők rengeteget tehetünk azért, hogy gyermekünk ne álljon be a „nagyot mondók” táborába. Ahhoz, hogy mindezt megelőzzük, az a legfontosabb, hogy a gyermekkel szembeni követelményeket a korának, az érzékenységének és a személyiségének megfelelően alakítsuk ki. Próbáljunk egyensúlyt tartani az engedékenység és a szigor között. A túl merev szabályok folyamatosan stresszben tartják a gyermeket, és természetszerűleg ettől szabadulni szeretne. Igyekszik elkerülni a szülőkkel való konfliktust, amit úgy ér el, ha nem mond igazat, hiszen ezzel „megúszhatja” a büntetést. Ha ezt folyamatosan teszi, az a személyiségét afelé viszi, hogy többnyire ne mondjon igazat. A legrosszabb pedig az, hogy ha a hazudozás szokássá válik, akkor a gyermek akkor sem mond igazat, ha ebből már semmilyen előnye nem származik.
Példamutatással
Megfelelő szabályok felállításával és átgondolt nevelési elvekkel elérhető, hogy gyermekünk az igazmondók táborát erősítse. Persze az sem árt, ha nem velük tagadtatjuk le magunkat a telefonban, vagy ha a fülük hallatára nem mondunk igazat. Ilyenkor a gyermek úgy gondolja, ha nekünk, szülőknek lehet, akkor ő miért lenne kivétel.