Segítség! A gyerekemnek nincsenek barátai – Dr. Ranschburg válaszol

nlc | 2010. Április 05.
Aggódom a fiam miatt: szeretne barátokat szerezni, de eredménytelenül. Igaz, a viselkedése is hagy kívánnivalót maga után...

Tisztelt Tanár Úr!

A 10 éves fiam miatt írok Önnek, aki nagyon magányos gyerek. Szeretne barátokat szerezni, de sikertelenül – nem is úgy viselkedik, hogy megkönnyítené a saját dolgát… Érzékeny és okos gyerek, de a többi kicsivel oviskora óta elutasító, hideg, sokszor lekezelő (nekem megfogalmazta véleményként, hogy magát többre tartja).

Próbáltam kicsit „beavatkozni”: meghívtunk valakit játszani, és jól érezte magát vele. Ám ha több gyerek jött, kívül rekedt a társaságon. Egyre félénkebb, tétovább. Sajnos unokatestvérei, szomszéd gyerekek nincsenek. Két kisebb testvére van, akiknek semmi efféle problémájuk nincs, nagy a korkülönbség. A nagyfiam is mondta már, szeretné, ha úgy szeretnék az emberek, a gyerekek, mint a kicsit…

 

Most költözés előtt állunk, teljes környezetváltozás, iskolaváltás (nem emiatt persze), hogyan tudnék segíteni neki?

Kérem, adjon tanácsot, ajánljon könyveket e témában!

Köszönöm!

Te is kérdezhetsz az ismert gyermekpszichológustól. Dr. Ranschburg Jenőnek
a www.ranschburg.hu oldalon írhatsz levelet!

Kedves Levélíró!

Kétségtelen, hogy a fölényes, elutasító magatartás gyakran a félénkséget, a bátortalan szeretetvágyat leplezi. Elsőszülött gyerekeknél gyakran tapasztalunk ilyen viselkedést – a felnőttvilággal jól kijön, de a kortárskapcsolatai sikertelenek –, és ha a gyerek még érzékeny is, a beilleszkedés valóban komoly probléma lehet.

Leveléből úgy látom, mindent megtesz, amit ilyenkor egy szülő tehet: meghív gyerekeket az otthonába, megteremti a barátkozás feltételeit. Az igazság az, hogy vannak határok, amelyeken mi, szülők már nem léphetünk túl, nem cselekedhetünk a csemeténk helyett. Azt javaslom, az új iskolában is ugyanezt tegye: amikor tapasztalja, hogy kisfia szimpatizál egyik-másik osztálytársával, hívja meg (de ne többet!) az otthonukba. Biztosítsa a feltételeket ahhoz, hogy a gyerekek között barátság szövődjön.

Nagy a valószínűsége, hogy elsőszülött kisfia sohasem lesz a társaság közepe, de tapintatos szülői segítséggel – később már anélkül is – meg fogja találni azt az egy-két barátot, akik igazán fontosak a számára. Az ilyen típusú gyerekek ennél többre – harsányságra, nyüzsgésre – nem is tartanak igényt.

Nem akarom dobra verni, csak azért írom, mert kérdezte: a Szülők könyve című munkámban (Saxum, 2009) talál olyan fejezetet, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik.

Exit mobile version