Tisztelt Tanár Úr!
Olyan nagymama vagyok, aki már – egyedül – felnevelt egy gyermeket, és végigélte egy tinédzser idegesítően pimasz viselkedését. Bevallom, volt, hogy megvertem, mert a többszöri szép szó nem használt. Most a lányom nevel kamaszt, és került olyan helyzetbe, hogy bármennyit kérte gyermekét például arra, hogy pakoljon össze a szobájában, vagy időben jöjjön haza, nem volt hajlandó teljesíteni, ezért két alkalommal bántalmazta.
Kérdezem, hogy ez nagy bűn-e. Úgy érzem, ilyen alapon az országban az édesanyák 90 százaléka bűnös. Saját tapasztalatomból tudom: amikor az ember megveri azt, akiért aggódik, abban a pillanatban úgy érzi, hogy tehetetlen – és nekem jobban fájt, hogy más megoldást nem találtam.
Köszönöm a válaszát!
| Te is kérdezhetsz az ismert gyermekpszichológustól. Dr. Ranschburg Jenőnek a www.ranschburg.hu oldalon írhatsz levelet! |
Kedves Levélíró!
A serdülőkor egyik jellegzetes vonása, hogy a gyerekek egy kicsit (vagy még annál is jobban) lustákká és rendetlenekké válnak, és ezzel – talán nem is egészen véletlenül – szinte „őrületbe kergetik” szüleiket. Pedig az Ön családja is jól mutatja: átmeneti állapotról van szó! Hiszen leánya most pontosan ugyanazt éli át, mint Ön körülbelül 25 évvel ezelőtt, és most unokája rendetlenkedik és „pimaszkodik”, éppen úgy, mint annak idején a kislánya.
A kérdésére térve: semmiképpen sem mondhatjuk, hogy egy tizenéves gyerek fizikai bántalmazása elfogadható nevelési módszer. Már csak azért sem, mert – az Ön véleményével ellentétben – nem nyújt megoldást: a bántalmazott serdülő legközelebb ugyanolyan lusta és szemtelen lesz, mint korábban volt. A „megoldás” abban a kölcsönös szeretetben rejlik, ami miatt a pofon szenvedést okoz az ingerült anyának, és ami miatt ugyanez a tasli nem vált ki tartós gyűlöletet a megvert gyerekből.
Bántalmazni egy kamaszkorú gyereket tehát nem helyes, sőt nem is eredményes szülői viselkedés. Ugyanakkor: nem „bűn”. Ideges, kapkodó világban élünk, a szülő élete gondokkal teli, nagyon is érthető, ha esetenként a fejébe szalad a vér, amikor a gyereke provokálja őt. Tudnia kell azonban, hogy idegessége, türelmetlensége mentség ugyan, de a fizikai bántalmazás a serdülőkor problémáinak megoldására nem alkalmas eszköz.
Jó érzés, ha tapasztalja: a meleg, szeretetteljes kapcsolat a gyermekével az ilyen esetek ellenére fennmarad, aki majd 20-25 év múlva ugyanúgy szembekerül „lusta” és „szemtelen” lányával vagy fiával a tisztesség és a rend védelmében.