Lehet, hogy nem szeret a kislányom? – Dr. Ranschburg válaszol

nlc | 2010. Május 09.
Lányunk júliusban lesz 4 éves. Bárhol, bárkinél ott lehet hagyni, akkor sír, ha megyünk érte, s ez kiskorától így van. Odarohan idegenekhez, és megöleli őket, de arra nem emlékszem, hogy engem mikor ölelt meg.

Tisztelt Tanár Úr!

Keresgéltem az interneten, és épp az Önhöz érkezett kérdések között találtam az enyémhez hasonlót: egy édesanya írt, aki attól tartott, hogy nem szereti őt a 15 hónapos lánya.

Ön azt válaszolta (többek között), hogy nyugodjon meg, majd az ovinál, a beszoktatásnál látszani fog, mennyire szereti, ragaszkodik hozzá is. Nálunk pontosan ugyanez a helyzet, csakhogy a lányunk júliusban lesz 4 éves… Sajnos csak pár hétig tudtam szoptatni. Az ovis beszoktatás úgy zajlott, hogy a gyerek besétált az oviajtón, és kész.

Tehát nálunk ott sem lett ragaszkodóbb.

Annyira barátságos, ismerkedős gyerek, hogy már-már, azaz mondjuk ki, nagyon is zavaró: akárki vadidegenhez odamegy, és fogni akarja a kezét, az oviban azért közösítették ki (naponta verte, harapta meg egy gyerek, és a többi is bántotta), mert nem értette meg, hogy nem akarnak vele barátkozni, és csak ment utánuk naphosszat, hogy fogják a kezét, játsszanak vele. Vadidegen játszótér vadidegen gyerekét úgy hívja, amint az a kapun belép, hogy barátom, a nevét meg sem jegyzi, mondogatja, hogy „barátom, barátom”, s fut utána, ha kell, ha nem.

A közelben lakó egyik gyerek nagyon kis utálatos, rosszul nevelt, és még nála sem érti, hogy ne rohanjon oda hozzá, ne vele játsszon: csak megy, mit bánja, ha bántják. Én meg egyre kínosabban érzem magam…

Egyébként nagyon okos gyerek, 30-ig számol, leírja a nevét, több szót elolvas, a koránál jóval nagyobb testalkatú is, 5-6 évesnek nézik mindig.

Hiperaktivitásra jellemző dolgokat is csinál, másrészt viszont leül festeni másfél órákat, az nem illik ebbe a dologba.

Köszönöm a válaszát előre is!

Ildikó

Te is kérdezhetsz az ismert gyermekpszichológustól. Dr. Ranschburg Jenőnek
a www.ranschburg.hu oldalon írhatsz levelet!   

 

Kedves Ildikó!

Nem titkolom: nem igazán örülök annak, amikor a személyes kötődés ilyen hiányosságairól hallok. A gyermek a fejlődése során, élete első 15-20 hónapjában megtanulja megkülönböztetni az ismerőst az idegentől, és az anya – a „legfontosabb másik” – különlegesen fontossá válik számára. Ha egy 4 esztendős kicsi lány soha nem adja tanújelét ennek a megkülönböztetésnek – a viszonya mindenkihez (ismerőshöz és idegenhez is) ugyanolyan –, ez valóban jelentheti azt, hogy nem alakult ki benne a „szeretni tudás”, a személyhez kötődés képessége. Olyankor szoktunk ilyesmit tapasztalni, ha a gyermeknek élete első évében nincs igazán meghitt, személyes kapcsolata a szülővel. Mivel ez a hiányosság a későbbiekben sok életvezetési probléma alapja lehet – hiszen a barátság, a szerelem, a házasság, a gyermeknevelés mind-mind erre a képességre épül –, mindenképpen azt javaslom: forduljon szakemberhez (például az illetékes nevelési tanácsadóhoz) a problémával. Könnyen lehet, hogy tévedünk (Ön is, én is), és a felszín mögött mégiscsak ott húzódik a személyes érzelem. Ha így van, megnyugodhatunk, mert mindaz, amit kicsi lánya viselkedésében tapasztal, átmeneti magatartási sajátosság.

Ha mégsem tévedünk: haladéktalanul meg kell kísérelni – a pszichológus, a gyerek és a szülő közös munkájával – a személyes érzelmi kötés kialakítását.

Exit mobile version