Nem könnyű ebben tanácsot adni, mert az, hogy mit mondunk, nagyon függ attól, hogy hány éves a gyermek, aki kérdez, és attól is, hogy milyen helyzetben merül fel a kérdés. Értelem szerűen mást és mást tanácsos mondani, ha egy négy éves éppen betoppan a fürdőszobába, amikor „anyapelust” (nagyobbik kisfiam szava a betétre) cserélünk, vagy ha egy kilenc éves az iskolában hallott valamit és azzal kapcsolatban kérdez, vagy egy 12 éves kislány életében éppen eljött a Nagy Nap és eddig még soha nem beszélgettünk ilyesmiről, de most nem lehet, illetve nem lenne jó megkerülni a témát . Ezért mindig jó úgy kezdeni a beszélgetést, hogy megkérdezzük, hogy mi az, amit ő már tud és mi az, amit tudni szeretne.
Én, amikor kislányoknak mesélek a menstruációról – jóval azelőtt, hogy ténylegesen menstruálni kezdenének – a természet körforgásszerű, ciklikus működését hozom példának, hogy milyen szép ritmusa van az éjszakák, nappalok, vagy az évszakok váltakozásának. Ha pedig felnézünk az égre, azt látjuk, hogy a Hold is napról, napra változik, majd hónapról hónapra visszatér egy bizonyos formához. Amikor a lányok elérnek egy bizonyos kort, ők is bevonódnak a természetnek ebbe a ritmikus táncába, az ő testükben is elindul egy hasonló körforgásszerű működés: egyik hónapban egyik, másik hónapban másik petefészkükben érik meg egy kis „lánysejt”, és közben a méh puha, belső bélése felkészül arra, hogy befogadja és táplálja majd ezt a sejtet, ha abból – egy „fiú-sejttel” találkozva – elindulna egy új élet, egy kisbaba fejlődése. De mivel még sokáig nem lesz kisbabája egy lánynak, ez a belső puha bélés hónapról hónapra „felkészül” ugyan, de aztán feladat nélkül marad, és távozik a testünkből. A kicsiknek jobb, ha csak így, szinte meseszerűen mesélünk, szerintem nekik még nincs szükségük ennél többre.
Ha van kedvünk, egyszerű formában lerajzolhatjuk nekik a méhet, petefészkeket és úgy mutathatjuk meg a fiú-, és lánysejtek útját, melyik honnan érkezik, hol találkoznak (a petevezetékben), hogyan, hova vándorolnak. Mivel megeshet, hogy feledésbe merültek már benned a pontos részletek, ha szükségét érzed, előtte nézz utána az interneten, vagy egy könyvben, de véleményem szerint a kislányoknak még nem kell feltétlenül ezeket az „anatómiai” ábrákat megmutatni. Az együttes rajzolgatásnak sokkal kellemesebb hangulata van, bensőségesebbé, oldottabbá teheti a beszélgetést.
Nagyobb, érettebb, tájékozottabb lányokkal már elővehetünk egy ismeretterjesztő könyvet az emberi testről, és együtt olvashatjuk el az idevágó részeket. A fontos az lenne, hogy ők is azt érezzék, hogy a világ legtermészetesebb módján lehet ezekről a kérdésekről beszélgetni és kérdezni, hogy semmi „ciki”, vagy illetlen nincs ebben. Annál is inkább, mert a menstruáció kérdése szorosan kötődik termékenységünkhöz és így a szexualitás kérdésköréhez. Ha egy kislány azt érzi – márpedig a mi kultúránkban minden ezt sugallja – hogy menstruáció egy titkolandó, szégyenlendő történése a női testnek, akkor ez rávetülhet minden olyan eseményre és kérdésre, ami kapcsolatban áll a nemi szervével, vagy a nőiséggel – márpedig a szex pont egy ilyen dolog! Amikor nyíltan, őszintén, feszengés nélkül tudunk gyermekünkkel a menstruációról beszélgetni, akkor nem csak azt tanítjuk neki, hogy erről lehet így, hanem azt is, hogy köztünk nincsenek tabuk: a nőiséggel (sőt a fiúkkal!) kapcsolatos bármilyen témáról szabadon lehet kérdezni! Ha egy anya-lánya, nagynéni-unokahúg, tanárnő-diáklány vagy bármilyen más kapcsolatban ez a bizalom megszületik, akkor nagyon sokat tudunk adni egy felcseperedő kislánynak: szeretetteli odafigyelést és biztonságérzetet életének ebben a sok kérdéssel, bizonytalansággal, tanácstalansággal – és talán frusztrációval – teli korszakában.
És végül álljon itt egy szép történet arról, hogy hogyan ünneplik Zaire-ban a Mbuti törzsben, azt, amikor egy kislány menstruálni kezd.
Nem szégyellik, nem titkolják a lányok, ha megjön az első vérzésük, mert az ő kultúrájukban ez azt jelenti, hogy „a Hold áldása száll rá”. Szájról szájra száll a hír a közösségben, és mindenki örvend azon, hogy egy újabb lányka vált Nővé. Ünnepi szertartással szentelik meg ezt a napot. A kislány ekkor léphet először a „Nők Házába”, ahova elkísérik nőrokonai, és már menstruáló barátnői. Az idősebb asszonyok mesélnek arról, hogy mit jelent nőnek lenni, és hogy miért lehet egy nő büszke a testére, s hogy milyen csodás dolgok történhetnek egy nővel, illetve egy nő testében a szexualitásban és az anyaságban. Megtanítanak neki néhányat az „asszonyok dalai” közül, megáldják őt és amikor kilép a kunyhóból már összegyűltek a törzs férfi tagjai is, hogy tiszteletüket fejezzék ki a Nővé érett lányka előtt.
Tartok tőle, hogy a mi kultúránknak túl nagyot kéne változnia ahhoz, hogy egyszer eljussunk ide, de őszintén remélem, hogy egyenként, vagy kisebb csoportokban egyre több kislánynak tudjuk majd széppé, emlékezetessé tenni az első menstruációját. Ha sikerül lelki szinten egy pozitív viszonyulást kialakítani bennük, akkor ez majd testi szinten is hat úgy, hogy kevesebb fájdalommal, kellemetlenséggel, sőt talán ők már örömmel élik majd meg a „Hold-napjaikat”.