Tisztelt Tanár Úr!
Van egy 17 éves lányom, akit egész családban nevelünk. Nem voltak itthon nagy, hangos viták vagy veszekedések, de a lányom – ha valamit el szeretne érni – hatalmas hisztiket, cirkuszokat csinál, amitől a férjemmel teljesen kiakadunk. Én vagyok a szigorúbb, nem tartom helyes dolognak, hogy 17 évesen félévente váltogatja a fiúit. Nem az a bajom, hogy jár velük, hanem az, hogy minden fiúval le is fekszik. Mondjuk neki, hogy nem kell minden fiúnak odaadnia magát, de azt mondja, maradiak vagyunk, és most más a világ. Hiába mondjuk neki, járjanak szórakozni, moziba, de nem. Ha elkezd egy fiúval járni, egy-két alkalommal elmennek szórakozni, de igazából utána az is megszűnik, és vagy nálunk, vagy náluk telnek el a napjaik. Akkor válok jó szülővé, ha megengedem, hogy itt vagy ott aludjanak minden hétvégén? Mindent rá kell hagyni? Fog még engem szeretni? Mert most úgy érzem, hogy ellenségnek tekint, nem pedig szerető szülőnek. Próbálunk beszélni vele, de ha van kedve, akkor beszélget velünk, ha rossz a kedve, akkor tőmondatokban válaszol. Nagyon nehezen viselem, nem akarom elveszíteni, és segíteni szeretnék neki, hogy neki is könnyebb legyen. De hogyan?
Válaszát előre is köszönöm!
T. Katalin
| Te is kérdezhetsz az ismert gyermekpszichológustól. Dr. Ranschburg Jenőnek a www.ranschburg.hu oldalon írhatsz levelet! |
Kedves Katalin!
Sajnos, kislánya szexuális magatartása valóban nem egyedi jelenség napjainkban. Mintha valóban kihalófélben lennének azok a hangulatos együttjárások, romantikus szerelmek, amelyek a mi fiatalságunk kísérői voltak. Ennek ellenére azt javaslom: ne ágyazzon meg kislánya éppen aktuális fiújának! Erőszakmentesen, de makacsul ragaszkodjék erkölcsi elveihez, és ragadjon meg minden lehetőséget a békés beszélgetésre. Ezzel párhuzamosan: nagyon vigyázzon, nehogy az alkalmi kapcsolatoknak valamilyen – az egész életet befolyásoló – következménye legyen. Kislánya ma is szereti Önt, de éppen abban a korban van, amikor a független, felnőtt nőt játssza, és anyuka éppen ebben a szerepében akadályozza őt. Higgye el, aggodalma és következetes ragaszkodása egy másfajta életformához nem hatástalan: ha el tudja érni, hogy ebben a veszélyes periódusban nem kerül sor komoly kenyértörésre, meglátja, kislánya rövidesen „visszatér”, és be fog illeszkedni abba az életvezetésbe, amelyre szülei példát mutatnak neki, és amelyre nevelték őt.