Mit tegyek? A kislányom szexeset akar játszani! – Dr. Ranschburg válaszol

nlc | 2010. Június 29.
Még csak öt és fél éves a kislányom, és egy pizsamaparti alkalmával szexeset akart játszani. Bár nem tabu otthon a meztelenség, mégis meglepett a dolog.

Tisztelt Doktor Úr!

Bár úgy látom, most inkább a nagyobb korosztály problémáira válaszol, mégis megkeresem Önt, mivel a keresőszavak alapján nem találtam hasonló témakört, és most nagyon tanácstalan vagyok.

Öt és fél éves kislányomnál itt volt a barátnője, akivel bementek a szobába, és pizsamapartit játszottak. Kicsit később a másik kislány mondta, hogy nem akar szexeset játszani, amit az én kislányom szeretett volna. A lányom nem hajlandó elmondani, hogy ez mit jelent, nagyon sírt, és mérges lett a barátnőjére, hogy „elárulta” őt. Elmondta a kislány, hogy az én lányom olyanokat szokott mondani, hogy ha lesz férje, megcsókolja a kukiját.
Ez engem hideg zuhanyként ért, hiszen itthon ilyesmit nem láthat, és nem is hallhat. Elképzelni sem tudom, hogy honnan szedhet ilyet, és hogy hogyan kezeljem ezt a helyzetet.
Itthon egyébként nem igazán van tabudolog, nem vagyunk szégyenlősek, a meztelenség teljesen természetes, de nem is visszük túlzásba. Két fiútesója van, egy tizenkét éves és egy három és fél éves.

Kérem, ha tud időt szakítani, akkor válaszoljon, hogy mit tegyek, hogyan kezeljem ezt a dolgot. Annyit mondtam neki, hogy ez nem játék, ilyet a felnőttek szoktak csinálni, többé ne játsszon ilyet.

Köszönöm előre is a válaszát!

Kedves Levélíró!

Amennyiben határozottan, egy mondatban – minden indulat és kétségbeesés nélkül – elmondta véleményét a kislányának, úgy vélem: helyesen cselekedett. Az óvodáskor vége felé egy-egy ilyen játéknak nincs semmiféle komoly jelentősége. Az öt–hat évesek szívesen modellálják a felnőtteket, és manapság – a televíziótól kezdve a kortársakig – igazán van alkalmuk látni ilyesmit, vagy hallani hasonló viselkedésformákról. A szülő kétségbeesése, túlzott aggodalmaskodása viszont növelheti a gyerek kíváncsiságát, így azt gondolom: az egyszeri, határozott véleménynyilvánítás elegendő. Persze óvatos tapintattal figyelje a gyereket, de nem hiszem, hogy a probléma ismét elő fog kerülni.

Exit mobile version