A barátság védi a gyerekeket a stressztől

nlc | 2010. Július 12.
A szülők jól teszik, ha hagyják a gyerekeiket a kortársaikkal barátkozni. Egy új holland kutatásból ugyanis az derült ki, hogy a más gyerekekkel fenntartott kapcsolat megvédi a kicsiket a stressztől.

Ellen Peters, a Nijmegeni Egyetem pszichológusa közel tízéves kutatása során a kortizol stresszhormon jelenlétét vizsgálta a gyerekek nyálában. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy minél jobb barátokkal büszkélkedhettek a gyerekek, annál kisebb volt a kortizol mennyisége. A legnagyobb kortizolszintet a kiközösített gyerekeknél mérték a tudósok – a barátságokból való kizártság még a csúfolódásnál is komolyabb stresszt okozott.

 

A holland kutatónő vizsgálatából az is kiderül, hogy a szülők óriási befolyással vannak arra, mennyire képesek a gyerekek barátkozni. A pszichológus azt javasolja, hogy adjanak lehetőséget a gyerekeknek a barátkozásra, a szociális kapcsolatok kialakítására. A kiközösítetteket ugyanis a magas stresszhormonszint következtében több egészségügyi panasz is jobban veszélyezteti.

Exit mobile version