Elsőszülöttek előnyben?

nlc | 2010. Augusztus 06.
Azt tudjuk, hogy számít a születési sorrend, érzékeljük, hogy más hangsúly jut az elsőnek és más az utolsónak. De valóban az elsőszülöttnek lenne a legjobb dolga?

Az elsőszülött

Nagy teljesítményre képes, gyakran jobb tanuló a testvéreinél. Önmagával szigorú, komoly gondolkodású. Ő a család reménysége, és igyekszik ennek megfelelően teljesíteni – ez viszont olyan felelősség és nyomás, ami miatt hajlamos a szorongásra. Felnőttes viselkedést vesz fel, hogy vigyázhasson a kisebbekre: fegyelmezi őket, őrködik felettük. A környezetében élőkkel és önmagával szemben is igényes, a versengés végigkísérheti az életét, ugyanis a középszerűséget nem viseli el.


A második gyermek

A hagyományok helyett a kreativitást és a kockázatokat választja, gyakran kérdőjelezi meg a szülők által felállított szabályokat. Előfordul, hogy különcködik, elhatárolja magát, mert nehezen birkózik meg a ténnyel, hogy testvére előtte jár. A versenyzés elkerülése érdekében gyakran teljesen mást csinál, mint az idősebb, ugyanakkor sokat tanul is tőle. A kezdetektől osztozik a szülők szeretetén és a játékokon testvérével, ezért könnyen szocializálódik, szereti a társaságot, és jól tud alkalmazkodni más gyerekekhez.

A legkisebb

Harcolnia kell a családban elfoglalt helyéért, mert gyakran kerül a sor végére, és marad ki a megbeszélésekből. Megtanul egyedül boldogulni, találékonynak, magabiztosnak és függetlennek lenni. Általában önzetlen, lelkes emberbarát, aki nem fél az ismeretlentől, bátor és kreatív. A család örök bébije, aki nagyobb szabadságot és ugyanolyan jogokat kapott, mint a testvérei, de bármikor el tudja érni azt is, hogy babusgassák.

Exit mobile version