Kedves Tanár Úr!
Hatalmas lelkiismeret-furdalással küszködöm. Többévnyi sikertelen próbálkozás után jutottunk el a férjemmel odáig, hogy végre kisbabánk születhetett. Nagyon vártuk őt, és megfogadtuk, hogy mindent megadunk neki, amit csak lehet. Itt nem anyagi, hanem érzelmi dolgokra gondolok: szeretet, odafigyelés, törődés stb. Most viszont úgy alakult, hogy a gyesem alatt megszüntették a szerződésem, így új munkahelyet kellett keresnem. Nem keresett szakma az enyém, ezért amikor másfél éves lett a kislányom, nekikezdtünk az álláshirdetések böngészésének.
Beadtuk a pályázatokat, és véletlenül sikerült állást találnom. Hogy bebiztosítsam magam az új munkahelyemen, egyetemre is jelentkeznem kellene. Bár napi hat és fél órában kell a gyermekemtől elszakadnom, amit a férjem és az anyukám tölt majd a csemeténkkel, de attól félek, hogy ezzel a lelki fejlődését gátolom. Milyen következménye lehet ennek az anya-gyermek kapcsolatunkra, a személyiségfejlődésére nézve? Azt fogja érezni, hogy az anyja elhagyta?
Nem szeretném a mindig kiegyensúlyozott, vidám, mosolygós babámat „elrontani”. Tudom, hogy az apukája nagyon ügyes, és szereti őt, de egy anyát lehet helyettesíteni?
Válaszát nagyon várom és köszönöm:
egy pedagógus anyuka
Kedves Levélíró!
Azt javaslom, ne adja fel a kínálkozó lehetőséget! A mai világban valóban nehéz megfelelő állást szerezni, és az egyetemmel együtt mindez egy kicsit az önmegvalósítás része is, amit kár lenne kihagyni vagy késleltetni. Ha az első másfél év stabil, ún. „biztos kötést” hozott, az elszakadás kezdetben okozhat gondokat – bár komoly problémát nem, hiszen a gyerek az édesapjával és a nagymamával marad, akik szintén fontos személyek –, tartós „törést”, lelki sérülést azonban biztosan nem, hiszen Ön azért naponta együtt lesz kicsi lányával, és az együttlét minősége sokkal fontosabb, mint a mennyisége.
| Fotó: Sanoma-archívum/Dömötör Csaba |
Legyen nyugodt, mert – ha lesz is egy rövid kedvetlenebb periódus – babája továbbra is vidám, mosolygós és kiegyensúlyozott marad.