A legrosszabb esetben elesnek a találkozás lehetőségétől, azonban a legjobb esetben is legalább az egyik (vagy akár mindkét) szülővel egyezkedniük kell, ha látni akarják a gyermeket. Az is nyomasztó érzéseket kelthet, hogy amennyiben nem gyermekük neveli a kicsit, a „másik” nagyszülők válhatnak az unoka életének elsődleges alakjaivá.
Margit a fia válása után különösen nehéz szívvel gondol másfél éves unokájával való viszonyára.
– Nem is tudom, hogyan lássak neki az egésznek. A menyemmel nem volt felhőtlen a viszonyunk, és a helyzetet tovább nehezíti, hogy a fiammal nagy veszekedések vezettek köztük a váláshoz. Úgy érzem, nincs lehetőségem, hogy közel kerüljek Matyi unokámhoz, illetve több kapcsolat rendezésén keresztül vezet odáig az út – mondja az asszony.
A 3–4 éves vagy iskoláskorú unokákkal a nagyszülők kapcsolata rendszerint már megszilárdult. A gyerekek szívesen találkoznak az idősekkel, hiányolják őket, kérdezgetnek felőlük, ha hosszabb ideig nem látják őket. Szükségleteik és kívánságuk sokat nyomhat a latban az elvált szülőknél, akik amúgy szívesebben kerülnék az exrokonokat, ugyanakkor jót akarnak a gyereknek.
Ezzel szemben a csecsemőkkel és a kisebb gyerekekkel a távolabb élő vagy még dolgozó nagyszülők még nem építettek ki olyan biztonságos kapcsolatot, hacsak rendszeresen nem vigyáznak rájuk. Ha havonta vagy ritkábban találkozik a nagyszülőkkel, a kisgyerek hajlamos idegenként reagálni a nagymamára vagy nagypapára.
Ne értsük félre!
Sajnos a gyermek természetes reakciója könnyen félreérthető, és felhasználható olyan döntések meghozatalához, amelyek hosszú távon nem az ő érdekeit szolgálják. A nagyszülő félreértelmezheti a gyermek tétovaságát, és azt gondolhatja, hogy a menye vagy a veje ellene hangolta, mindez azonban csak az ellenségességet és a szorongást növeli, és még jobban megnehezíti, hogy megállapodásra jussanak a felek. Az is megeshet, hogy a nagyszülők annyira megsértődnek a gyermek elutasításán, hogy felhagynak a kapcsolat keresésével. A szülő pedig értelmezheti úgy ezt a viselkedést, mint a félelem és a rossz kapcsolat bizonyítékát, ami miatt nem szívesen engedi találkozni a kicsit a nagyszülőkkel.
Mit tegyünk?
Mit tehetünk az ilyen félreértések elkerülése érdekében, és hogyan alakíthatunk ki jó kapcsolatot az unokákkal?
Ne feledjük, a kisgyermek számára a szülő jelenti a biztonság és a támasz forrását ebben az életkorban. A ritkán látott nagyszülőkkel úgy alakíthatunk ki jó kapcsolatot, ha eleinte valamelyik szülő is jelen van az együtt töltött időben. Így biztonságos környezetben fejlődhet a kapcsolat. Nem árt azzal is tisztában lenni, hogy a válást átélt csecsemők és kisgyermekek különösen érzékenyen reagálhatnak a megszokott családtagoktól való elválasztottságra.
Természetes, hogy a csecsemő vagy a kisgyermek bizonytalan, amikor régen nem látott nagyszülőjével találkozik. Adjunk időt neki, hogy megszokja, belejöjjön. A szülők ne engedjék, hogy kiüljön arcukra az aggodalom, mert ebből a gyermek azt szűrheti le, hogy félnek a nagyszülőtől, vagy éppen őt féltik tőle. A nagyszülők próbáljanak „flörtölni” az unokával, ne nézzék hosszan az arcát, inkább pillantsanak rá, aztán kapják el a tekintetüket, ha találkozik a gyerekével. Várják meg, amíg a gyermek kezdi keresni a szemkontaktust, csak utána beszéljenek hozzá, vagy kínáljanak neki játékot. Ha egyedül kezdünk valamilyen izgalmas játékot játszani, ez is felkeltheti a kisgyermek érdeklődését.
Ne feledjük, hogy a kisgyerekek számára megterhelő, ijesztő lehet a túl sok ember. Az ismerkedésnél inkább 2-3 fő legyen jelen, mint hogy nagy családi bulit szervezzünk. Ha idősebb gyerekekkel játszunk, az is vonzó lehet a kisebbek számára. A jól ismert és biztonságot nyújtó emberek mellett a megszokott környezet éppen olyan fontos. Éppen ezért eleinte inkább a nagyszülők látogassanak el a gyermekhez ahelyett, hogy ők látnák vendégül a kicsit.
Mit ne tegyünk?
A gyermekkel való találkozást ne próbáljuk arra használni, hogy vitatkozunk a szülővel, és ne bánjunk vele más szabályok szerint. (Például ha a szülő nem ragaszkodik ahhoz, hogy az összes tejet megigya, akkor a nagyszülő csak bajt okoz ennek erőltetésével.)
Ne gondoljuk, hogy a kezdeti kapcsolat örökre így marad. Sok minden történik, a dolgok megváltoznak. Az elvált szülőknek saját szokásaik alakulnak ki, a gyerekek idősebbek lesznek, magabiztosabbá és önállóbbá válnak a válást követően, és egyre inkább ismerős családtagként tekintenek a nagyszülőre. Nem érdemes a jelenlegi kapcsolat korlátozásainak megváltoztatásáért harcolni, inkább úgy tekinthetünk az első lépésekre, mint a későbbi kapcsolat felé vezető hídra.
Mindenekelőtt toljuk háttérbe saját sérelmeinket, és összpontosítsunk arra, hogy mi a legjobb az unokáknak. A gyermekeknek kiszámítható, szeretetteli kapcsolatra van szükségük, ami csak a generációk közti elegendően gyakori találkozással alakulhat ki.
Forrás: http://www.psychologytoday.com