Veszélyes a Facebook

nlc | 2010. Szeptember 24.
A közösségi oldalak folyamatos használata növelheti a stresszt, gyengíti a személyes kapcsolatokat és a súlyos függőknél alváshiányt is okozhat

Ezt közölte annak az amerikai egyetemnek az igazgatója, ahol kísérleti jelleggel egy hétre blokkolták a Facebook-hozzáférést a diákok számára. A kísérlet lezárult, és bár a részletes elemzés még nem készült el, Eric Darr igazgató szerint “a hallgatók ráébredtek, hogy a közösségi média, különös tekintettel a folyamatos Facebook-kapcsolatra, átveheti életük irányítását, ha nem tartják kordában”.

Akadt olyan diák, aki odáig jutott, hogy a nap 21 óráján keresztül képtelen volt elszakadni Facebook-üzeneteitől, csak hajnali 2 és 5 óra között engedett magának némi alvást – arra a kis időre, amikor “becsukta” postaládáját. “Úgy gondolom, ez már függőség” – hangsúlyozta Darr.

A nyolcszáz diákot számláló Harrisburgi Természettudományi és Műszaki Egyetemen (Pennsylvania állam) a Facebook-szünet alatt a hallgatók zöme úgy viselkedett, mint az órák után cigarettázni somfordáló nikotinfüggők: ki-kisurrantak, hogy okostelefonjaikon ellenőrizzék üzeneteiket.

De voltak, akik rájöttek: személyesen is megbeszélhetik a dolgokat kollégáikkal vagy oktatóikkal, nem pedig csak a megszokott módon, a Facebookon üzengetve egymásnak.

“Nem is vesszük észre, mekkora szerepet kapott a közösségi média az életünkben” – foglalta össze a kísérlet tanulságát az igazgató, aki úgy vélte, hogy “csak akkor lehet igazán megbizonyosodni erről, ha egy időre leállunk vele”.

Az egyhetes Facebook-tilalomnak heves ellenzői is akadtak, akik a szólásszabadság megsértésére hivatkozva adtak hangot felháborodásuknak az igazgatónak eljuttatott e-mailekben.

Darr végül azt az ajánlást fogalmazta meg, hogy meg kell találni a helyes egyensúlyt a személyes eszmecsere és a Facebookon való kapcsolattartás között.

Forrás: MTI

Exit mobile version