Homoszexuális a gyerekem? – Dr. Ranschburg válaszol

nlc | 2010. Október 06.
"A fiam és a kis barátja a nemi szervével játszott a kádban" – panaszolja egy aggódó anyuka.

Tisztelt Tanár Úr!

Szinte végigolvastam az összes kérdést a válasszal együtt, de a problémámra nem találok köztük megoldást, ezért kérném mihamarabbi válaszát.

Kisfiam 8 éves, vidéken élő kis barátja szintén 8 éves, és amikor a nagyszüleinél nyaral, sokat van nálunk, olyankor szinte elválaszthatatlanok. Egyik este fürdésnél már-már zavarba ejtő dologra lettem figyelmes. A kukijukkal játszottak, és igen határozott kijelentéseket tettek a szerelmeskedés, orális szex terén. (Ha nem lépek közbe, lehet, a tettek mezejére is léptek volna.) Annyira megijedtem, hogy rájuk szóltam, persze ők előtte nem látták, hogy a közelben vagyok. Nem tudom, mit kellene tennem – beszélgessek el velük, vagy hagyjam annyiban az egészet –, egyszerűen tanácstalan vagyok. Azt sem tudom, hogy honnan vehették; nálunk itthon nem tabu a szex, de nem is beszélünk róla nyíltan, mármint előttük. (Szexuális tartalmú magazinokat, filmeket még soha nem vettünk, ilyesmivel sem találkozhattak.)

Kérném, mihamarabb adjon tanácsot, hogy mitévő legyek, mert nem szeretném, ha esetlegesen a gondolkodásmódjuk változna, és előbb-utóbb már nem barátként várnák a nagy találkozást.

Köszönettel:
egy aggódó szülő

 

Kedves Levélíró!

Higgye el, aggodalomra nincs oka. A gyerekek viselkedése, amelyről levelében írt, nem homoszexuális jegy – és nem is vezet homoszexualitáshoz. Alkalomadtán – mintegy véletlenül – hozza szóba az eseményt, amelynek tanúja volt, és mondja el: megérti, ha ilyen korú gyerekek ismerkednek saját testükkel – és társaikéval is –, de az ismerkedés bizonyos határon túl már ízléstelen és illetlen is, ezért olyasmit ne csináljanak.

Fotó: Sanoma-archívum/Dömötör Csaba

Mindezt ne indulattal, hanem szinte közömbös, mindennapi hangon tegye – ne érezze a gyerek, hogy a kérdéskört valami fülledt titok, „misztikus tabu” övezi. Meglátja, nem lesz semmi baj.

Exit mobile version