Tisztelt Tanár Úr!
Már írtam levelet férjem fiával kapcsolatosan. A helyzet sajnos azóta sem javult, sőt teljesen kezelhetetlen a számomra. Tanultam én is valamelyest pszichológiát, és jó pár évig tanítónőként dolgoztam, a gyerekekkel mindig jól kijöttem, közvetlen volt a kapcsolatom velük, de itt teljesen tanácstalan vagyok. Hogyan neveljek négy gyereket háromféleképpen? Férjem nagyobbik fia viszont annyira más, hogy vele ugyanúgy nem merünk viselkedni, mert még az is felmerült bennünk, hogy esetleg kárt tesz magában, ha nagyon kiélesítjük a helyzetet. Így viszont úgy néz ki a helyzet, hogy amiért ő sokkal tiszteletlenebbül viselkedik, azért jutalom jár, mert annál több mindent engedünk meg neki. Nem lehet vele semmi komoly dologról beszélgetni, mert vagy nem válaszol, vagy azt mondja, amit úgy gondol, hogy hallani szeretnénk, de ha cselekedésre kerül a sor, nem azt teszi.
Élni kellene az életünket, autót szeretnénk cserélni, egy 7 személyeset, de a kérdésre, hogy kíván-e minket gyakrabban meglátogatni, mert akkor még tetőbokszot is kellene vennünk, nem válaszolt. Mit lehet ilyenkor tenni? Mindent megteszünk a gyerekeknek, nagyon sok mindent magunk készítünk el, mert bár úgy érzem, magyarországi viszonylatban mi jól élünk, de azért több száz ezer forintot nem tudunk feleslegesen kidobni az ablakon. Sőt még ha nyaralásokra el is jönne velünk, de ha év közben meg se látogat bennünket? Fel sem hívja az apját? Ha arra is volt már példa, hogy érte ment az apja autóval, és ki sem jött a házból? A ballagására sem hívta meg?
Kérem a Tanár Urat, hogy tanácsoljon nekünk valamit, hogyan viselkedjünk, vagy egy könyvet, amiben hasonló esetekről olvashatunk és talán megtaláljuk a választ is, mert rendkívül tehetetlennek érezzük magunkat.
Tisztelettel: Erika
Kedves Erika!
Leveléből egyfajta sértettséget érzek, amiről – lehetőségeimhez képest – nagyon lebeszélném. Párja kisfia valójában nem Önöknél, hanem édesanyjánál nevelkedik, serdül is, ami egyébként is megnehezíti a helyzetet, és – ha korábbi levelére jól emlékszem – a gyerek nem is teljesen egészséges. Legyenek nyitottak, befogadók a gyerek felé, de soha ne erőltessék a kapcsolatot. Lehetőleg ne tegyen fel olyan kérdést neki: kívánja-e Önöket gyakrabban meglátogatni?
| Fotó: Sanoma Archív/Dömötör Csaba |
Az ilyen kérdés csak látszólag ésszerű, valójában megválaszolhatatlan, és növeli a távolságot a családtagok és a „vendég” között Ebben a kisfiúban nagyon sokféle érzés – féltékenység, sértettség, kisebbrendűségi érzés, szeretet – hullámzik egyszerre. Adjanak neki időt – türelemmel és megértéssel –, hogy megharcolja belső harcát, melynek eredményeként valóban döntést hoz az édesapjához – és apja családjához – fűződő viszony tekintetében. Biztos vagyok benne, hogy a családban élő gyerekek – ha jól emlékszem, saját kislánya és a mostani férjével közös kicsik – magatartását az Önök türelmes, várakozó és szeretetteljes viselkedése a „vendég” kisfiú iránt nem fogja rossz irányban befolyásolni.