Hogyan tartsd ágyban a gyereket?

ME | 2010. December 20.
Ha nem is túl sűrűn, de előfordul, hogy fekvésre kell kárhoztatnod az egyébként örökmozgó gyermeked. Csonttörés, műtét, hosszadalmas vizsgálat – hogy csak néhányat soroljunk. Adunk néhány tippet, hogyan tartsd ágyban őket!

– A kisfiam még nem volt hároméves, amikor mandulaműtéten esett át. Pár nap elteltével már teljesen jól érezte magát, és hiába mondtam neki, hogy nem szabad rohangálni, nem volt hajlandó pihenni, ahogy a doktornő előírta – meséli Brigitta, aki pánikszerűen követte gyermeke minden mozdulatát, nehogy baj legyen. – Máskor képes volt órákig eljátszani bármivel, de akkor valószínűleg az eltelt pár napos fekvés után szó szerint „kifeküdte” magát. Képtelen voltam bármi okosat kitalálni, amit sikerült, azt is két perc alatt unta meg és mehetnékje volt.

 

A gyerekek, ha betegek, maguktól is ágyba bújnak, de legalábbis visszavesznek a tempóból. Ellenben ha kezdenek „kimászni” a betegségből, nagyon nehéz ágyban tartani őket, pedig van olyan helyzet, amikor muszáj, és ez nemcsak gyermek, de a szülő számára is igazi kihívás. Geist Klára pszichológus segítségével összeírtunk néhány tippet, ami segíthet abban, hogy gyermek betartsa az előírt pihenést.

– A szülő hozzáállása nagyon sokat számít: ha elfogadod, hogy gyermeked kb. 6-7 éves koráig 2-3 havonta megbetegszik, bármilyen csodaszert szedetsz is vele, türelmesebbé válsz. Ha belátod, hogy ez a kisgyermek életének természetes velejárója, nem valami istencsapás, nem kreálsz teljesítményhelyzetet a dologból, nagyobb nyugalommal tudod fogadni a betegséget.  Például a munkahelyeden is jobban el tudod fogadtatni a táppénzen töltött időt, ha nem „kudarcként” kommunikálod, hanem természetes tényként – mondja a pszichológus.

Mit találjunk ki, hogy a gyermek ágyban maradjon anélkül, hogy túl terhesnek érezze a dolgot?

A lényeg a kreativitás. Még az sem elképzelhetetlen, hogy neked is jót tesz, ha kikapcsolsz egy kicsit és leülsz játszani vele. A nagy hajtásban erre úgyis kevesebb idő jut. Persze az sokkal jobb, ha úgy teszed ezt, hogy nem vagy rákényszerítve.

Exit mobile version