“Az igazi tehetség tudja, mit akar!”

Ács-Bali Renáta | 2010. December 28.
Mit tehetünk, ha felismerjük, hogy a gyerekünk tehetséges? Milyen hatással van a gyerekekre az iskolán kívüli tevékenység? Dr. Gyarmathy Éva, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa ad választ kérdéseinkre.
Dr. Gyarmathy Éva
Dr. Gyarmathy Éva
Forrás: mtapi.hu

– Sok gyerek jár magántanárhoz, különórákra akkor is, ha az iskolai anyagot remekül elsajátította. Szükséges ez a tehetség kibontakoztatásához?

Természetesen ideális esetben az iskolai tanítás sokféle gyerek számára nyújt képességeinek és érdeklődésének megfelelő kihívást. Elmondható azonban, hogy a tehetségesek számára az átlagos gyerekekre szabott környezet nem nyújt elegendő és megfelelő kihívást. Ezért mindenképpen szükséges a szokásos tanításon túl is teret adni a fejlődésre, amihez azonban nem feltétlenül kell különórákra járnia a tehetséges gyereknek. A családban, baráti körben számos lehetőség van mind a gondolkodás fejlesztésére, mind a stratégiai játékok, zenetanulás, érdeklődés kielégítésére, amik a tudomány és művészet különböző területei.

– A tapasztalat szerint észreveszik-e a pedagógusok, ha egy gyerek tehetséges valamiben?

Az iskolában legtöbbször az iskolai tehetséget azonosítják a pedagógusok. Ők azok, akik a verbális és a matematikai-logikai területen kiemelkedők.

– Az iskolapszichológus segítségével számos iskolában végeznek IQ-tesztet. Előfordul azonban, hogy az amúgy kiemelkedő intelligenciájú gyerek csak közepes tanuló. Miért van ez így?

Az iskolában elsősorban a motivációtól függ, mennyire lesz jó tanuló a gyerek. Persze az intelligenciatesztekben is motiváltnak kell lenni, de másképpen és csak rövid ideig. Az intelligenciatesztekkel nem lehet a tehetséget azonosítani, és az iskolai sikerességgel sem függ össze a tehetség. Mind az IQ-tesztek, mind az iskola az átlagra készült, és megbicsaklik a különlegeseken. Ezért egyik sem kifejezetten alkalmas a tehetségek felismerésére. A legjobb módszer a tehetségek fejlesztése és a tevékenység megfigyelése.

– Az iskolán kívüli tevékenységeknek van-e hatásuk a személyiségfejlődésre?

Minden közegnek, amely körülveszi a gyereket, hatása van fejlődésére, így a személyiségének alakulására is. Kiváló személyiségekkel, példaképekkel találkozhat, és persze elrettentő példákkal is. Mindenképpen tapasztalatot jelent minden új helyzet. Ezek feldolgozása a fontos, és ebben a család tud partner lenni.

– A szülő mit tehet, ha észreveszi, hogy a gyereke különlegesen kiemelkedő egy területen?

Nagyon lényeges, hogy a gyerektől ne teljesítményt, hanem a tevékenységet várja el a környezet. Az igazi tehetség nagyon tudja, mit akar, és bizonyos fokig öntörvényű. Az „átlag-tehetség” kicsivel nagyobb irányítást kíván, de ebben az esetben is az érdeklődésére tekintettel kell tevékenységeket választani. Egyébként ma már könnyebb helyzetben van a tehetséges gyerek. A Géniusz Projekt nyomán egyre több tehetségpont alakul, ahol a legkülönfélébb foglalkozásokra van lehetőség. A Magyar Géniusz Program egyik célja, hogy megalkossa a tehetségtérképet, mely egyszerre segítené a tehetséges gyermekeket, fiatalokat és szüleiket, pedagógusaikat abban, hogy lakóhelyük közelében is magas színvonalú tehetséggondozó intézményeket, jó gyakorlatokat találjanak érdeklődési területüknek illetve tehetségterületüknek megfelelően. Mentorokat is lehet találni, akik egyengetik a tanulás, fejlődés útját.

– Minden szülőnek a saját gyereke a legokosabb, legszebb, legügyesebb. Hogyan lehet mégis kiszűrni, ha gyermekünk tényleg tehetséges valamiben?

Elsősorban az érdeklődése mutatja a gyerek képességeit és tehetségét is. Ha valamely irányban nagy érdeklődéssel, kitartóan tevékenykedik a gyerek, az biztos jele a fejlődési lehetőségnek, akár a tehetségnek is. Néhány esetben az is jellemző, hogy a gyerek nem marad meg ugyanannál a területnél, hanem egyiktől a másikig haladva, de mindig nagy intenzitással, kitartó érdeklődéssel fordul az éppen aktuális terület felé. Ettől sem kell megijedni, ez is a keresés és megismerési vágy jele.

– Hány éves kortól lehet megkülönböztetni a kiemelkedő érdeklődést, tudást, képességet egy bizonyos területen?

Ahogy a gyereknek lehetősége van a világot felfedezni, így akár már 2-3 évesen. Ezért is lényeges a tehetségfejlesztés szempontjából minél korábban minél változatosabb tevékenységekkel megismertetni a gyerekeket.

– Érdemes-e terelgetni a gyerekeket egy bizonyos irányba azért, hogy egy adott tevékenységet szeressen is végezni?

Érdemes terelgetni egy kicsit, de ha nagy az ellenállás, semmiképpen nem jó erőltetni. Más területen is megjelenik majd a tehetsége, és ha maga választja, nagyobb erőfeszítéseket fog tenni érte.

– Sokan félnek, hogy a gyerek a tehetségtől „más” lesz, kiközösítik majd. Mivel bátorítaná ezeket az aggódó szülőket?

Ez valóban nagyon nagy probléma. Ebben a kérdésben a társadalomnak van nagy feladata. Addig is a szülői elfogadás adhat a tehetségeseknek erőt. Ha a szülő el tudja fogadni, hogy a gyerek másmilyen, mint a szomszéd gyerekek, a barátok vagány vagy simulékony gyerekei, akkor mindent megadott, hogy a tehetséges gyerek a saját útját merje járni. A szülő nagyon meghatározza a gyerek értékeit, és ez a kérdés is ebbe tartozik.

– Hogyan lehet a tehetséges gyerekből sikeres felnőtt?

Ha megtanulja, hogy a kihívásokat válassza. Ehhez az kell, hogy bízzon magában, ezt pedig a szülők adhatják meg a gyereknek a beléje vetett hitükkel.

www.geniuszportal.hu

Exit mobile version