A gyerekem harap és csíp. Mit tegyek? – Dr. Ranschburg válaszol

nlc | 2011. Január 05.
A gyerekem bántja a többi srácot a bölcsődében. Nem ugyanazt, mindig mást, többnyire minden indok nélkül. Mit tegyek?

Kedves Dr. Ranschburg Jenő!

Kisfiam viselkedési problémájával kapcsolatban szeretném a véleményét kérni. Nagyon sok levelét elolvastam bölcsi-ovi témában, és nagyon sok hasznos, magnyugtató információt találtam. Most azért írok Önnek, mert szólt a bölcsőde vezetője, hogy kérjük ki szakember véleményét. Kisfiam márciusban múlt kétéves, és két hónapja jár bölcsődébe délelőttönként. Fokozatosan hosszabbodott az ott töltött ideje, a gondozónők nagyon kedvesek, eddig úgy tűnik, emberileg és szakmailag sem lehet okunk panaszra. Fiam az első hónapban következetesen ellenkezett mindenért, amit ott csinálni kellett (pl. kézmosás, pelenkázás, evés ellen). Le sem lehetett ültetni az asztalhoz, nemhogy evésre rávenni. Ezenkívül bántotta a gyerekeket. Nem egyet – bármelyiket. Lökdöste őket vagy megharapta.

 

Kb. három hete bekövetkezett a változás. Többnyire sírás nélkül megy be reggel, itthon sem ellenkezik, hogy nem akar menni, szó nélkül kezet mos, leül és eszik. Megmaradt viszont, hogy időnként bántja a gyerekeket. Nem mindennap, de van olyan nap, hogy megharapja vagy megcsípi a gyerekeket. Most sem egyet választ ki, hanem bármelyiket, aki „az útjába kerül”. Azért vagyunk tanácstalanok és nem tudjuk, hogy magyarázzuk el neki, hogy ne csinálja, mert itthon nem harap, nem csíp, csak a bölcsiben jelentkezik ez a probléma.

Várom szíves válaszát.

Györgyi

 

Kedves Györgyi!

Leveléből kiderül, hogy a bölcsődei beilleszkedési problémák lecsengőben vannak, és biztos vagyok benne, hogy ami még megmaradt belőlük – a hirtelen, kiszámíthatatlan agresszív aktusokra gondolok –, szintén rövidesen megszűnnek. Ezekre reagálni elsősorban a gondozónőknek kell, hiszen ők vannak ilyenkor jelen. Amikor Ön beszél a gyerekkel, ő már talán nem is emlékszik arra, amiről szó van. A gondozónőnek az a dolga, hogy ilyenkor elmagyarázza a gyereknek, hogy a másiknak fáj, amit tett, és nem szabad szándékosan fájdalmat okozni. Hasznos, ha egy-egy mese kapcsán – amit a tévében látnak, vagy a gyerek ágya mellett olvasnak – Ön is szóba hozza a témát, és megbeszélik, mit érez ilyenkor az „áldozat”. Minden alapunk megvan arra, hogy bízzunk benne: tünékeny, átmeneti jelenségről van szó.

 

Exit mobile version