Meghalt Ranschburg Jenő

nlc | 2011. Március 10.
75 éves korában elhunyt Ranschburg Jenő, az NLCafe Család rovatának állandó szakértője.

Meghalt Ranschburg Jenő pszichológus. A hírről a Klubrádió honlapja számolt be, e szerint gyors lefolyású betegség nyomán vasárnap kórházba vitték, ahol a 75 éves szakember csütörtök délután elhunyt.

Ranschburg 1961-ben, a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán végzett, majd 1964-ben az ELTE-n szerzett pszichológia–magyar szakos diplomát. 1963–1965 között az MTA Pszichológiai Intézetében dolgozott,  1965–1977 között az ELTE BTK pszichológiai tanszékének adjunktusa, majd docense volt. 1977 óta volt az MTA Pszichológiai Intézetének osztályvezetője.

Ranschburg Jenő (1935-2011)
Fotó: Sanoma Archív / Dömötör Csaba

Pszichológusként fejlődéslélektannal, iskolai és családi szocializációval, gyermeklélektannal foglalkozott. A tudományos ismeretterjesztés egyik hazai úttörője volt, a 80-as évek egyik legnépszerűbb tévéműsora, a Családi kör állandó szakértőjeként generációkat avatott be a pszichológia alapjaiba.

Ranschburg Jenő az egyik legismertebb és legelismertebb magyar pszichológus volt. 2010-ben Hazám-díjjal tüntették ki. Korábban Prima Primissima díjat, Pro Schola Urbis díjat, Ifjúsági díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét is megkapta. Budapest díszpolgára volt.

Utolsó napjáig aktív volt, rendszeresen nyilatkozott rádióknak és publikált a szaksajtóban, valamint a napilapokban, magazinokban szakmai és közéleti kérdésekről. A Ranschburgról szóló Wikipédia-szócikk szerint összesen három tucat mű szerzője volt.

 

Forrás: index

Exit mobile version