| Mozgékony vagy hiperaktív? |
– A fiam már másfél évesen szobatiszta volt, kiegyensúlyozott, értelmes gyerek. Négyéves korában került be az óvodába, addig anyagilag megtehettem, hogy otthon vagyok vele. Nem sokkal az óvodába kerülése után újra bepisilt, bekakilt, és hiába kérdeztem tőle, hogy vajon miért van ez, nem adott rá választ. Az óvónéniknél is rákérdeztem, de semmi olyat nem tapasztaltak, ami esetleg ezt okozhatta nála. A dolog hullámokban történt, én pedig minden alkalommal azt gondoltam, hogy vége – meséli Brigitta. – Aztán ez folytatódott az iskolában is, végül egy pszichológus véleményét kértem, aki azt tanácsolta, vigyük át másik iskolába. Az egész mizéria varázsütésre megszűnt. Utána jöttem rá, hogy az ovis gyerekek többsége az iskolában is osztálytársa volt a fiamnak. Nyilvánvalóvá vált, hogy a gyerekek terrorizálták, és amint nem találkozott velük, rendbe jött. De ő sohasem mondott semmit, neveket sem, amikor rákérdeztem.
| Geist Klára pszichológus |
Melinda a kislányát vitte másik iskolába, mert állandóan volt egy kis „kreatív csapat”, amelyik csúfolta: vagy azért, mert olyan szandál volt rajta, ami nekik nem tetszett, vagy a pulóverét szakították el, csak mert rondának találták. Hiába kereste a szülőt, az nem foglalkozott vele, és az igazgató sem tett semmit a világon.
Áginál kiderült, hogy a lánya piszkál másokat, de otthon úgy adta elő, hogy őt bántják. A szülők már ott tartottak, hogy bementek az igazgatóhoz, fenyegetőztek is, aztán nagy nehezen kiderült az igazság. Azóta százszor is meggondolják, hogy mit higgyenek el a lányuknak.
Geist Klára pszichológus szerint meg kell különböztetni a gyerekek közötti napi konfliktust s a rendszeres, tendeciózus iskolai „pszichoterrort”, bántalmazást. – Kár azonnal berohanni a suliba napi konfliktus esetén. Tudjuk meg a gyerektől pontosan, hogy mi történt, a gyermeknek adjunk megoldási javaslatokat, esetleg szóljunk a pedagógusnak, segítsen a lerendezésben. Vegyük figyelembe, hogy nem csupán a mi gyerekünknek lehet igaza, és azt is, hogy bármilyen beszámoló szubjektív, kicsit valóságtorzító. Lehet, hogy másnap már a legjobb barátok!
– Ha sorozatban zajlik az inzultálás, szóbeli vagy testi agressziósorozat, vagy egyszeri durva aktus, mely szorongást, önértékelési gondot, pszichés zavart okoz a gyereknél, aki nem akar iskolába menni ezért, akkor azonnal közbe kell avatkozni. Ha cselekszünk, akkor a gyermek azt tanulja, „nem lehet velem bármit megtenni”, s megtanulja a védekezést, érdekérvényesítést. Ha nem merünk semmit tenni, akkor a gyerek tehetetlenséget tanul.
Szociális ügyesség
| Az iskolán belül egyébként van egy jogi út is – osztályfőnök, igazgató, fegyelmi tárgyalás, szélsőséges esetben rendőrség. Gyakran az iskolapszichológus vagy nevelési tanácsadó pszichológusa is megvizsgálja a gyermeket, vagy pszichoterápiát kezd a bántalmazóval. Sokszor az áldozat gyermeknek is szüksége van terápiára. Ha az osztály és az áldozatul kipécézett gyermek állnak egymással szemben, akkor osztályfőnök, iskolapszichológus tarthat pl. konfliktuskezelő csoportot. |
A szakember szerint gyakori, hogy az érzékenyebb, gátlásosabb gyerekek vonják magukra az iskolai pszichoterrort vagy bántalmazást. Ezért érdemes tanítani a gyereket, hogy tudjon konfliktust kezelni, vagyis szociálisan ügyes legyen. – Neveljük arra, hogy nem árulkodni kell, de gond esetén szólni kell a pedagógusnak vagy jelen lévő felnőttnek – javasolja a pszichológus. – Ha megtörtént az inzultus, akkor hívjuk fel a másik szülőt, és legjobb a bántalmazó vagy véleményvezér gyermekkel, illetve annak szülőjével leülni, érdemes a pedagógust is bevonni. Őrizzük meg a nyugalmunkat, mert ha mi magunk is agresszívvé válunk, azzal akadályoznánk a rendezést.
– Sokat panaszkodnak a szülők más gyerekeire, de azért az esetek jó részében arról van szó, hogy a gyerek kicsit másként adja elő otthon az iskolában történteket. Éppen ezért fontos, hogy mielőtt felhívná a szülő a másik szülőt, vagy nekimenne a gyereknek, érdemes a tanárt is megkérdezni, hogy mi történt – mondja egy alsós tanítónéni. – Néha teljesen mást mond a gyerek otthon, aztán amikor szembesíti a szülő és a tanár előtt kell elmondania, hogy mi történt, akkor máris egészen más lesz a történet.
Agresszív szülő
Sajnos az sem ritka, hogy egy anyuka kezd hadjáratot a gyerek ellen. Emese kisfia egy nap azzal jött haza, hogy soha többé nem megy iskolába. – Kiderült, hogy teljesen vétlen dolog miatt fenyegeti őt a másik gyerek anyukája – veszi át a szót a fiatal anyuka. – Az történt, hogy az udvaron fociztak a fiúk, a labda elgurult, és a fal mögül kilépő fiút az én fiam lefejelte, amikor lehajolt a labdáért. A fiam nem láthatta, hogy a fal mögül kilép az osztálytársa és erőteljesebb is volt. Tény, hogy elég szerencsétlenül jött ki a dolog, mert a kisfiút kórházba kellett vinni, enyhe agyrázkódással. Az anyuka már akkor felhívott, és összevissza fenyegetett, hiába mondták neki, hogy véletlen volt. Majd – és ilyen a szerencse – egy következő alkalommal megint teljesen véletlenül, testnevelésórán pattant úgy a labda, hogy megint eltalálta ugyanazt a kisfiút, most azonban nem történt semmi komoly a gyerekkel. Ám anyuka berohant az iskolába, először a gyerekemet fenyegette meg, aki napokig aludni sem tudott, annyira megijedt, majd felhívott engem, és közölte, ha még egyszer a fiam az ő fia közelébe megy, egyesével töri ki az ujjait.
Amikor rossz a szülői példa
A sárdobálás sohasem célravezető, főként akkor nem, ha vétlen esetről van szó. – Jó példával kellene elöl járni: mit várhatunk egy gyerektől, ha a szülő is eszköztelen, csak a durvaságot és az agressziót látja. Ha jogos a felháborodás, akkor az iskolában van jogi út, illetve házirend is létezik. Amikor a konfliktus feloldhatatlannak tűnik hétköznapi eszközökkel, a bántalmazó gyermek és szülője együttműködésének hiánya miatt, akkor az iskolai szabályrendszer lép működésbe. Ez hatékonyabb megoldás, mint a sárdobálás. Ha azonban semmiképpen sem tudjuk megoldani a konfliktust, akkor érdemes átgondolni egy másik iskola lehetőségét.