Hogyan óvd a gyereket a mérgező vegyszerektől?

nlc | 2011. Június 21.
Kanadai egészségügyi és környezetvédelmi szakemberek összegyűjtötték az öt legjobb módszert arra, hogyan óvhatják meg a szülők gyermekeiket a mérgező vegyszerektől a házban és a ház körül.
11 jó tanács, amit szülőktől kaptunk – hiába

A Kanadai Partnerség a Gyermekegészségügyért és a Környezetvédelemért (CPCHE) szakértői a pormentesítést, a kevésbé toxikus, illatmentes tisztítószerek használatát, a rendkívül óvatosan végzett felújítást, bizonyos típusú műanyagok kerülését és a kevés higanyt tartalmazó halfajták fogyasztását tartják az öt legfontosabb intézkedésnek, amelyekkel csökkenteni lehet a gyermekek egészségét károsító gyakori toxikus hatások mértékét. Erica Phipps, a szervezet igazgatója szerint ha a szülők ezen az öt területen megteszik a szükséges intézkedéseket, jelentős mértékben csökkenthetik a különféle mérgező anyagok hatásait gyermekeikre – ráadásul még pénzt is megtakaríthatnak.

1. Portalanítás

Az ajánlott tevékenységek listáján a gyakori porszívózás, felmosás, illetve nedves ruhával végzett portörlés áll az első helyen. A házi por az olyan mérgező anyagok fő forrása, mint például az ólom vagy a higany, amelyek már kis mennyiségben is károsíthatják a fejlődő agyat. A legsérülékenyebb időszak a magzati kor, ezért a várandós édesanyáknak különös figyelmet kell fordítaniuk környezetükre.

2. Környezetvédő takarítás

A mérgező anyagok hatásait (és a költségeket) azzal is csökkenteni lehet a háztartásban, ha a szülők egyszerűbb, nem mérgező tisztítószerekre váltanak. A szódabikarbóna és az ecet hatékony súroló- és tisztítószerek lehetnek, és a légfrissítők, illetve illatos mosószerek mellőzésével csökkenthetjük a gyermekeket érő toxikus hatások mértékét.

3. Megfelelő házfelújítás

Lakásfelújításkor oda kell figyelni arra, hogy a terhes nők és a gyermekek maradjanak távol a felújítás alatt álló területektől, hogy ne kerüljenek kapcsolatba a méreganyagokkal teli porral és a festékekből, ragasztókból és tömítőanyagokból származó toxikus gőzökkel. A felújítandó területet nejlonnal hermetikusan el kell zárni a ház többi részétől.

4. Óvatosan a műanyagokkal!

A szülőknek nagyon meg kell válogatniuk, milyen műanyagokat használnak a háztartásban, különösen az élelmiszerek tárolásával és felszolgálásával kapcsolatban. A szakértők szerint még a „mikrózható” feliratú műanyag edényeket sem szabad a mikrohullámú sütőben használni, mivel bizonyos anyagok átkerülhetnek az élelmiszerekbe.

5. Biztonságosabb halak

A nehézfém-mérgezés elkerülése érdekében válasszunk olyan halfajtákat, amelyek kevés higanyt tartalmazhatnak. Ilyen például az atlanti makréla, a hering, a szivárványos pisztráng, a friss vagy konzerv lazac és a tilápia.

 

Forrás: medipress

Exit mobile version