Nem engedi a médiát születendő gyereke közelébe Carla Bruni

nlc | 2011. Szeptember 06.
A legtöbb sztár rögtön szülés után közzéteszi, vagy eladja valamelyik magazinnak kisbabája fotóját. A francia first ladynek, Carla Bruninak viszont esze ágában sincs keresni a nyilvánosságot.
“Mindent megteszek, hogy megvédjem a gyerekemet a médiától”

Néhány héttel a kisbabája születése és néhány hónappal férje, Nicolas Sarközy választási hadjárata előtt az ex-modell Carla Bruni úgy nyilatkozott: mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megvédje a gyerekét a nyilvánosságtól.

“Mindent megteszek, hogy megvédjem ezt a gyereket…Sosem fogok fotókat mutogatni róla, nem teszem ki a nyilvánosságnak” – mondta a várandós first lady az egyik francia tévécsatorna riporterének.

A szupermodellből lett énekesnő és első számú francia divatikon azt is elmondta, súlyos hibát követett el, amikor korábbi kapcsolatából született tízéves fiát a reflektorfénybe engedte.

Nicolas Sarkozy és Carla Bruni 2008-ban házasodtak össze. A kismama azt azért elárulta, hogy nem tudja, jövő hónapra várt gyermekük fiú vagy lány lesz.

Exit mobile version