Tömegrandira hív a félénk agglegény

nlc | 2012. Február 28.
Csődöt mondott a hagyományos ismerkedési módszerekkel, de nem adja fel. Ha minden jól megy, február utolsó napján nők tucatjaival lesz randevúja.

A 35 éves Andrew saját bevallása szerint a szokványos ismerkedési helyzetekben kifejezetten bénán viselkedik, ennek tudja be, hogy eddigi életében csak három komolyabb kapcsolata volt, az élete párját pedig még nem találta meg. Úgy döntött azonban, hogy változtat ezen.

Legénylakása biztonságos magányában egy bemutatkozó filmet készített saját magáról, melyben beszámol az eddigi ismerkedési kudarcairól, beszél a munkájáról, a zenei ízléséről és arról, hogy imádja a divatot – ezt alátámasztandó minden snittben más és más, összesen 25 különféle öltözéket visel. Romantikusnak titulálja saját magát, majd egy különös randevúra invitálja azokat a hölgyeket, akiknek az 1 perc 41 másodperces filmecske alapján felkeltette az érdeklődését. 

 

 

 

Február 29-én reggel 8 és este 8 között a londoni Liverpool Street állomás előtt fog álldogálni, és ide várja az ismerkedni vágyó nőket.

A videót Andrew feltöltötte a YouTube-ra és egy Twitter-oldalt is létrehozott, ahol a randevú időpontjáig minden nap közzétesz magáról néhány érdekes információt.

A férfi a Daily Mailnek nyilatkozva elmondta, máris több mint száz nő kereste meg az interneten, és jelezte, hogy számíthat rá a megadott időpontban, negatív reakciót viszont eddig csak egyetlenegyet kapott. „Több nő is volt, aki azt mondta, bárcsak szingli lenne, de akadt olyan is, aki megkérdezte, hogy a teát vagy a kávét szeretem jobban, mert hozna nekem egy italt” – mesélte Andrew.

Exit mobile version