“Benne voltunk a javában” – vetkőző pasikat rendelt nőnapra a polgármester

nlc | 2012. Március 12.
Chippendale-show-val lepte meg a helyi hölgyeket a nemzetközi nőnapon Gyöngyössolymos polgármestere. A közpénzen szerződtetett, meztelenre vetkőző szépfiúkat műsor közben kérlelték az elképedt "ünnepeltek", hogy legalább a tanga maradjon. Hiába.

„Lehetséges, hogy a falu vezetője csupán egy jó poénnak gondolta, hogy meztelen fiúkkal lepi meg az önkormányzat női dolgozóit, ám mindezzel valójában azt is a tudomásunkra hozta, hogy mit is gondol rólunk, szerinte mire van szükségünk. Ez pedig azért igencsak megalázó mindenkire nézve, legyen az nyugdíjas pedagógus vagy aktív dolgozó” – háborgott a megyei online lapnak, a Heol.hu-nak egy nevének elhallgatását kérő helybeli, aki maga is ott volt az ünnepségen.

A szokásos tapizás is megvolt

A táncosok kedvét az sem vette el, hogy már a műsorszám közben megkérték őket, teljesen azért mégse vetkőzzenek pucérra, rendületlenül végigvitték a produkciót. Állítólag – ahogy az lánybúcsúkon is szokás – két vendéget is felhívtak magukhoz a színpadra, akiknek – bár tiltakoztak – saját kezűleg kellett méretet venniük a fiúk fenekéről és tangájuk tartalmáról.

Az ünnepelt nők közül van, aki szerint ez már egyenesen munkahelyi szexuális zaklatás, a lapnak nyilatkozó 75 esztendős Molnár Lászlóné viszont kifejtette: nem a rossz szándék vezérelte a polgármestert, talán eredetileg egy kis szolid táncra bérelte fel őket, nem vetkőzésre.

„Házassági mozdulatok” a színpadon

A képek illusztrációk

„Biológia szakos tanár voltam és eléggé felvilágosult vagyok, de én is azt gondolom, hogy a fiúk tánca inkább egy nightklubba való, nőnapra bizony erős volt. Hivatásomnál fogva magam úgy néztem a táncosokra, mint Michelangelo Dávidjára, míg mások talán sértőnek érezték ezt a különleges műsort – mondta a nyugdíjas pedagógus. – A polgármester nem tudta, hogy mit ad ajándékba, amikor pedig már épp benne voltunk a javában, mint Pilátus a krédóban, akkor ő sem tudott mit tenni” – tette hozzá Molnár Lászlóné, aki szerint a színpadon főleg a „házassági mozdulatokat” kellett volna mellőzniük a táncosoknak.

Szolcsák Gyula polgármester a lap megkeresésére nem válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen pénzből fizették az önkormányzati ünnepségen fellépő chippendale-ket. A képviselő-testület tagjai nem tudtak az ünnepi műsor részleteiről, a település képviselői állítólag csak abban bíznak, hogy nem abból a 20 millió forintból finanszírozták az izmos fiúkat, amely az ő tiszteletdíjaik önkéntes csökkentéséből gyűlt össze.

Exit mobile version