“Akár a nagyapja is lehetnék”

Gyárfás Dorka/Marie Claire | 2012. Június 25.
A férfiak akár 50-60 évesen is újrakezdhetik az életüket, és lehet ugyanannyi idős unokájuk, mint gyerekük. Kell persze hozzá egy fiatalabb partner, és kell hozzá bátorság is – mindkét fél részéről.

 

Egyre kevésbé lepődünk meg, ha egy férfi ötvenéves kor felett alapít új családot – ilyenkor általában együttérzéssel gondolunk a korábbi feleségre, ugyanakkor el kell ismernünk, új szerelmének sem lehet könnyű. Hiába érzi magát valaki belül fiatalnak, hiába tartja jól magát, nyugtalanító kérdésekből akad bőven.

A pillanat súlya

Kőhegyi Ilona (37), Rényi András (59), Rényi Lili (1 hónapos)
„Nem mondanék igazat azzal, hogy én akartam a gyereket. Amikor korábban beszélgettünk róla, mindig elmondtam, hogy ez kockázatos döntés” – kezdi Rényi András. Ő a párjára, az akkor 36 éves Loncira bízta a döntést, aki aztán egy nap bejelentette, hogy abbahagyja a tablettaszedést. „Bennem valójában nem az a vágy volt meg, hogy mindenképpen akarok gyereket, inkább annak a felelősségét nem tudtam felvállalni, hogy semmiképpen nem lesz gyerekem. Azt gondoltam, a lehetőségét adjuk meg – emlékszik Lonci. – Ha a sors úgy hozza, hogy nem lesz gyerekünk, akkor könnyebben el tudom fogadni. Úgy kalkuláltam, hogy ha meg is történik, addig még eltelik egy kis idő. Ehhez képest Lili rögtön megfogant.”

Az újszülött kislány fotóját aztán gyorsan posztolta is a büszke apa. „Bocsánat, nem tudok ellenállni az olcsó lájkvadászat csábításának” – írta Rényi András a fénykép mellé. Általános ováció fogadta a fotót. András két nagyobb fia, Balázs és Dani is kiposztolták, hogy laza 30 év korkülönbséggel kishúguk született. „Meg voltak szeppenve, amikor elmondtam nekik, hogy újra gyerekem lesz – meséli az immár háromszoros apa. – Aztán nagyon jól reagáltak. Ez nem ugyanaz a helyzet, mint amikor egy óvodásnak vagy kisiskolásnak lesz kistestvére, és attól kell félnie, hogy ez a családban betöltött státuszát alapvetően befolyásolja. Lili születése már nem érinti a fiaim hozzám fűződő viszonyát és az anyjukhoz fűződő viszonyukat sem.”

András és a felesége nyolc éve váltak el, 27 év együttélés után. „Ez a házasság természetes véget ért, és azóta is jóban vagyunk. Az elválást is úgy intéztük, hogy az akkor tinédzserkorú gyerekeink ne szenvedjék meg. A feleségemnek is volt már saját élete, nekem is, így békében tudtunk megegyezni. A családi élet nem szakadt meg, még később is volt olyan, hogy együtt utaztunk külföldre, és azóta is összejárunk. Tehát az a család is létezik még, és összeér ezzel” – néz közben mosolyogva Loncira, Lili anyukájára. Lonci pedig cinkosan visszanevet. Nem ez volt az egyetlen dolog, amely együtt járt azzal, hogy több mint húsz évvel fiatalabb barátnője lett az ELTE esztétikaprofesszorának. „Amikor az ember egy idősebb pasival összejön, az elején nem nagyon gondolkodik. Amikor pedig már beleszerettél, mindegy, mit mond az ész – magyarázza Lonci. – De az igaz, hogy sokkal inkább tudatában vagyok annak, hogy az idő ki van mérve, ezért például jobban odafigyelek arra, hogy feleslegesen ne veszekedjünk. Ez nem jelenti azt, hogy rózsaszínben töltjük a nap 24 óráját, de minden pillanatnak nagyobb súlya van.”

A családi béke hírnöke

Horvát Sára (34), Patkó András (64), Patkó Ádám (3 hónapos)
„Nemcsak egy évtizede nem gondoltam volna, hogy most ebben az élethelyzetben leszek, de még egy évvel ezelőtt sem. Nem egyenes út vezetett idáig, de ha ma a kezembe veszem Ádámot, nincs semmilyen kétely bennem” – vág a közepébe Patkó András. Sárát kislány kora óta ismeri, mert a szüleivel jó kapcsolatot ápolt, Sára pedig együtt játszott András gyerekeivel. Amikor jó pár év szünet után újra találkoztak, egyszeriben másképp néztek egymásra. „Két évig hol együtt voltunk, hol külön. Aztán én léptem, és ő azt mondta, hogy lépek veled” – meséli András. Vagyis eljött otthonról, felnőtt gyerekei édesanyjától, és összeköltözött Sárával.

„Több okból kifolyólag sem akartam gyereket, Sára természetesen akart. Én alapjában véve féltem tőle, és ezzel a kérdést évekig elodáztuk, de mint kiderült, Sára egyébként sem eshetett teherbe.” Aztán rájöttek, hogy miért nem: Sáránál felfedeztek egy betegséget, de amint kapott rá gyógyszert, Ádám szinte azonnal bejelentkezett. Mindketten állítják, hogy vízválasztó volt az életükben, amikor kiderült, hogy Sára terhes. Egyszeriben nem volt több kérdés, tudták, hogy Ádámnak meg kell születnie. „Ettől még a kétségeim nem múltak el, és a barátokkal, a nagy gyerekeimmel most is állandó téma – teszi hozzá András. – Biztosan lesz még olyan, amikor azt mondják, jaj de édes unokám van. Ez engem nem zavar, csak az a kérdés, Ádámnak nem lesz-e kellemetlen. Nem fogja-e egy nap szégyellni az apját. Néha ez is felmerül bennem.” Sára ezzel sokáig nem törődött. Egy nap aztán őt is arcul csapta a kérdés.

„Amikor a terhességem alatt egy barátnőmtől ajándékba kaptam Janikovszky Éva Örülj, hogy fiú című könyvét, akkor esett le igazán, mit jelent, hogy Andris ennyi idősen lett apa. Amikor azt olvastam, hogy a fiú hazaviszi bemutatni a menyasszonyát, és belegondoltam, hogy ezt a mi esetünkben talán csak én élhetem át, az szíven ütött.”
Persze a gyerek új energiákat hoz egy családba, még az is előfordulhat, hogy megfiatalítja a szüleit. „Én mindig fiatalnak érzem magam, még ha a környezetem néha figyelmeztet is rá, mennyi a korom – veti ellen András. – Azt hiszem, elég jó fizikai állapotban vagyok. Inkább lelki tehernek érzem, hogy nem öregedhetek meg. Nem engedhetem el magam. Sok életfeladatom van még – a régi életemből és az újból fakadóan is.”

Nagylány különvéleménnyel

Kertész Márta (52), László János (63), László Juli (13)
A 13 éves László Juli már olyan nagy lány, hogy akár előtte is beszélhetünk arról, minek köszönheti a világra jöttét. És mivel mostanában őt is elkezdték foglalkoztatni ezek a kérdések, érdeklődéssel hallgatja, mi hozta össze a szüleit, és időnként bele-beleszól a beszélgetésbe. „Persze, hogy feltűnt nekem is, hogy a szüleim idősebbek, de csak mostanában kezdett el zavarni, mert elkezdtem számolgatni – mondja. – Amikor én 30 éves leszek, apu már 80, és ez olyan, hogy juj! Meg például én soha nem számítottam arra, hogy valaha kistesóm születik. Amikor az ovis csoporttársaim azt mondták, hogy tökre szeretnének egy kistesót, én mindig azt feleltem: hát nekem nem lesz.”

Kistesója tényleg nem lett, de nagytesója kettő is van. Az egyik bátyja 20, a másik 23 évvel idősebb nála. Természetesen csak féltestvérek. Juli apukája, László János 16 évvel ezelőtt, közel az ötvenhez lépett ki az előző házasságából, és egy házibuliban találkozott Mártával. „Én már akkor szingli voltam, amikor ez még nem volt divat – meséli nevetve Márta. – Az igazit vártam, de közben azt gondoltam, szerelmesnek lenni 50 évesen is ráérek, gyereket szülni viszont most kéne. Már eléggé el is voltam keseredve, hogy nem fog összejönni, amikor megjelent János.” Egy hét után összeköltöztek. Márta az anyukájának mutatta be Jánost, János meg a fiainak Mártát.
„Fontos volt neki, hogy a gyerekei rámondják az áment erre a kapcsolatra.” Márta hamar közölte vele, hogy ő is szeretne gyereket, méghozzá amilyen gyorsan csak lehet. Jánost azt mondta: jó. „Utólag azt gondolom, vágytam arra, hogy új családot alapítsak, ha tudatosan nem is készültem rá.” Amikor megérkezett Juli, János egészen mást élt át vele, mint a fiaival 20 évvel korábban. „Először is: ő lány, nekem pedig addig csak fiam volt. Másodszor: az ember öregkorban sokkal lustább, és ez nagyon jót tesz a gyereknevelésnek. Fiatalon az ember mindenért aggódik, mindentől hisztériás – hogy eszik-e, hogy miért sír, hogy kivegyük-e a kiságyból stb. Idősebben ilyeneken nem problémázik, sokkal lazább.”

A fiúk és Juli kapcsolata azért eleinte nem volt felhőtlen. Peti és Gergő kezdetben nem tudtak mit kezdeni vele. Most, hogy már egyre nagyobb, és Petinek is vannak gyerekei, jobb a kapcsolatuk. „Nemrég nálunk aludt a fiatalabbik unokaöcsém, életében először. Kérte, hogy meséljek neki, aztán úgy aludt el, hogy fogta a kezem. Ez nagyon jó érzés volt.” Juli tehát jó nagynéni, János viszont nem érzi magát elég jó nagyszülőnek.
„Rossz nagypapa vagyok – vallja be. – Nem ülök otthon, nem keresem őket eleget, nem játszom velük elég sokat.” „Mert nem vagy kiéhezve a gyerekekre!” – veti közbe Márta. „De amikor apuval együtt vagyunk – a két unokája meg én –, akkor automatikusan azt hiszi mindenki, hogy mindhárman az unokái vagyunk” – meséli Juli. Amikor viszont csak ketten vannak Jánossal, az akármi is lehet – legalábbis az alábbi példa szerint. „Nemrég kimentünk a parkba apuval, és egy nő azt mondta a gyerekének: Engedd előre a nénit meg a bácsit! – meséli Juli kacagva. – És én voltam a néni!” Na igen, a mai világban sosem lehet tudni.

Exit mobile version