Czvitkovits Judit, szex-ezo rovatvezető: asszonytorna, atlétika, kézilabda, zongora, kémiaóra
„Kisgyerekként hihetetlen energiákkal rendelkeztem, a sport megszállottja voltam. Már alsó tagozatosként heti kétszer asszonytornára jártam a faluházba, de mivel ez meg se kottyant, beiratkoztam hát atlétikára és a kézilabda csapatba is felvettek átlövőnek. Minden áldott nap volt valamilyen edzés, ahol gyakran a rosszullétig feszítették testi tűrőképességünket. A sport mellett zongorára jártam, és bár hamar kiderült, se tehetségem, se kitartásom nincs eme nemes műfajhoz, mégis hat évig húztam. Aztán ott volt még a külön kémiaóra is, imádtam a mikroszkópokat, kémcsöveket és molekulákat, a külön tanárral hófehér köpenyben vegyszereket burrogattunk és fémes kötést modelleztünk”.
Mit tanultál belőle?
„Visszatekintve, nem volt ezzel semmi baj. A sport kitartást, fegyelmet és küzdőszellemet oltott belém, ami az életem többi területére is kihatott, jó gyerek voltam és jó tanultam. Soha nem felejtem el, amikor az egyetem miatt abba kellett hagynom az intenzív sportot, hirtelen minden elromlott, rosszak lettek a jegyeim, pocsékul éreztem magam a bőrömben, semmi nem volt jó. A zongorát ma már megszólaltatni sem tudnám, de mindig azzal hitegetem magam, ha majd egyszer gazdag leszek és időmilliomos, újra beiratkozom, és tisztességgel megtanulok zongorázni.
Megjegyzés:
„A kémia még mindig fáj. Soha nem bocsátom meg, hogy a gimnáziumban darabokra törték tudományos, hófehér köpenyes álmaim”.
Strommer Nóra, újságíró: németóra, angolóra, oroszóra, énekkar, zongora, agyagozás
„Jártam németre és angolra, ezek egyértelműen hasznosak voltak, főleg, hogy már a gimi közepére megvolt mindkettőből a középfokú nyelvvizsgám, így nem kellett bejárnom a nyelvórákra. A lyukasórákban végül egy barátnőmmel elkezdtünk oroszt tanulni a suli orosztanárától, akit valószínűleg kegyelemből alkalmaztak, mert a 90-es években rajtunk kívül senki nem tanult oroszul és más órája nem volt az öregnek.
Az énekkar és a szolfézs mellett a szüleim beírattak zongorára is. Eredetileg fuvolázni szerettem volna, de mikor mentem beiratkozni, a tanárnő belenézett a számba, mint valami lóvásáron, és közölte, hogy nem alkalmas erre a fogsorom, és elzavart zongorázni. A zongoratanárnő a kezemet nézte meg, kijelentette, hogy az ujjaim túl rövidek ahhoz, hogy híres zongorista legyen belőlem, de azért szívesen lát. Általánosban jártam még agyagszakköre, a tanárnő nagyon dicsérte a kézügyességem.
Mit tanultál belőle?
A cirill betűket most is simán elolvasom, ami Szerbiában és Ukrajnában jól jön. Zongorázni is tudok még mindig kottából, amikor kétévente rám jön. Egyébként a zenei képzésem haszna annyi, hogy bármikor elaltatok egy síró csecsemőt, mert legalább száz népdalt tudok fejből elénekelni tisztán, és én tényleg tudom, ki hamis a tehetségkutatókban.
Megjegyzés:
A kezem azóta is ügyes.
Nagy Sebestyén, főszerkesztő: Táncóra, kézilabda
„Rocky, vagy mi. Állítólag ez valami tánc volt akkoriban. Egy év elteltével egy bemutatón megnézte a tánctanár, hol tartunk, és megkért, hogy álljak át a kezdők közé. Természetesen megsértődtem hozzánemértésén. És kézilabda. Kapus voltam”.
Mit tanultál belőle?
nincs adat
Megjegyzés:
„Kicsit bánom, hogy nem folytattam a kézilabdát, most lehetnék én a Fazekas Nándi, akiről twittel a fél világ. És lábbal tudnám cserélni otthon a villanykörtét.”
Kempf Zita, ez van-életmód-egészség rovatvezető: német, angol, spanyol, matek, jazzbalett, művészi torna, főzőszakkör, énekkar
“A szakkörök és különórák nagyon éles emlékeket hagytak. Németre azért kellett járnom, mert svábok a gyökereim, és a szüleimnek valamiért beakadt, hogy „jó a nyelvérzékem”. Lehet, de a kitartásom meg kimondottan rossz, úgyhogy nem tanultam meg németül, szégyen, de angolul sem igazán, csak spanyolul. Mindenféle tornára is beírattak, a pubertáskorom viszont kiderült, hogy alkalmatlan rá az alkatom – bár a látványos bénázás már akkor feltűnhetett volna. Jött a művészi torna, ami ugyanez volt eszközökkel súlyosbítva. És főzőszakkör, ahol marha büszkék voltunk a Dubarry szeletre, míg a fiúk szórták a rizst egymás nyakába. Az énekkar viszont sikerélmény volt végre.
Mit tanultál belőle?
Még mindig tudom, hogy mi az a plié meg döviplié, bár kétlem, hogy így írják. És bármikor elő tudok adni egy komplett Szécsi Pál-blokkot (tényleg).
Tócsa, újságíró: szavalás, tánciskola
“Két évig szavaltam általános iskola harmadik osztályától kezdve, sőt egy kisebb, városi szavalóversenyen is voltam 3. helyezett. Azóta is hadarok, és inkább írok, mint beszélek. Aztán volt még tánciskola: az összes ismertebb klasszikus alaptánclépést megtanultam egy év alatt.
Mit tanultál belőle?
„Arra kétségtelenül jó volt, hogy utána pár évig emlékeztem is rájuk. Mára ez a tudás a rumba és keringő alaplépéseire halványult.”
Kessel Kriszta, újságíró: balett, tenisz, zongora
“Beírattak balettre: kisebb-nagyobb lelkesedéssel évekig hagytam, hogy szadista öregasszonyok rátérdeljenek a hátamra, majd azt mondták, hogy túl nagyra növök ehhez. Úgyhogy tízévesen már parázhattam is rajta, hogy túl kövér vagyok. Beírattak teniszre: folyton agyrázkódásom volt, mert valaki mindig fejbe vert az ütővel, de az relatíve jobb különóra volt így is. Beírattak zongorázni: inkább gitározni akartam, de amikor kaptam egy gitárt, akkor rájöttem, hogy mégis inkább zongoráznék.”
Mit tanultál belőle?
„Felnőttkoromra mindkét hangszeren el tudom játszani a Boci-boci tarkát.”
Megjegyzés:
„Egy kicsit sajnálom ezek miatt a szüleimet…”
Balázs Enikő, sztárok-szabadidő rovatvezető: hittan, kung-fu, néptánc, citera, kézilabda, úszás
„Egy kis faluban nőttünk fel a nővéremmel, ettől függetlenül így visszagondolva elég sok különóránk volt, talán túlságosan sok: hittan, kung-fu, néptánc, citera, kézilabda… Már ötévesen hittanra jártam, hamarabb volt hittankönyvem, mint olvasókönyvem. Bármilyen ellentmondásosnak is tűnik, a hittannak köszönhetem, hogy elkezdtem kérdezni, és megkérdőjelezni dolgokat. Míg a városi gyerekek gitár- vagy zongoraórákat vettek, én citerázni tanultam. Napokig gondolkodtam, hogy mi volt az egyetlen nóta, amit el tudtam játszani, de sajnos már nem emlékszem rá, talán a „Hulla a szilva a fáról”.
Aztán jött a kung-fu, amit az első öv megszerzése előtt untam meg. Ebből egyetlen dolgot tanultam: soha nem akarok egy bottal verekedni és közben kiabálni. Nagyon utáltam! Tizenkét évesen kezdtem kézilabdázni – természetesen Farkas Ági és Kökény Beatrix hatására -, ez viszont egészen a gimnáziumig kitartott. Nem lett belőlem a női Császár Gábor, de eljutottam egy NB II-es csapat cserekapus posztjáig. A kézivel egyszerre jött az úszás is, ami viszont a mai napig megmaradt.
Mit tanultál belőle?
„A kézilabda tanított meg arra, hogy az egyéni játék semmit nem ér, ha képtelenek vagyunk csapatban dolgozni. Az úszásban pedig rengeteg sikerélményem volt, és felnőttként ez az egyetlen olyan sport, ami maximálisan kikapcsol.”
Megjegyzés:
“Illemtanra is jártam, mégsem én lettem Vilmos herceg felesége…”