Suli-retro: így tanultak nagyapáink

Az általános iskolai ellenőrző füzet, a pálcikák és a piros-kék korongok évtizedek óta tartják magukat a magyar oktatásban, de ha messzebbre tekintünk vissza, akkor rengeteg érdekességgel találkozhatunk. Ezek nyilván azt is leképezik, hogyan változott meg a világ az elmúlt majdnem száz évben. Az Albertfalvi Helytörténeti Gyűjtemény és Iskolamúzeumban kutattuk fel nagyapáink tanszereit a második világháború előtti időszakból, és a mellette álló Petőfi Sándor Általános Iskola segítségével vetettük őket össze a mai eszközökkel. A képekből kategóriák szerint hét galériát állítottunk össze.

A büntetés vége

A legnagyobb változás a világháború után az volt, hogy a nádpálcákat örökre elfelejtették. „45 után két dolgot nem csinálhatott a tanár, nem szidhatta a rendszert és nem bánthatta a gyerekeket” – emlékezett vissza a Beleznay Andor, az Albertfalvi Helytörténeti Gyűjtemény és Iskolamúzeum vezetője, aki 1964-ben kezdett tanítani, mégis jól állt a kezében a nádpálca, amivel kérésre kiosztott nekünk egy látszatkörmöst.

Ő az ország egyik legnagyszerűbb tanáregyénisége, Öveges professzor tanítványa volt, aki megtanította arra is, hogyan ne kelljen a diákokat fegyelmezni. „Olyan órát kell tartani, hogy lekösse a gyerekeket” – árulta el a titkot, kár, hogy a mai iskolásoknak ehhez minimum egy digitális tábla kell. Igaz, elsőre maga is megjárta a diákok szórakoztatásával. Amikor pályája elején a Petőfi Sándor Katonai Főiskolán tanított, a következő viccel akarta feldobni az órát: „Miért áll az őr a laktanya kapujában? Hogy a logika be ne jöjjön.” Másnap neki sem kellett bemennie.

Jutalmazni viszont a háború előtt is és most is szokás volt, akkor „jó viseletért” kaphattak cédulát a diákok, és tantárgyanként iskolai füzet formájú csokoládét. Ma az albertfalvai iskolában színes pontokat kap, aki szorgalmas, és ha összegyűlt tíz, egy kis kártya jár érte.

Papír, olló

A háború előtt a diákok még tintásüvegbe mártogatták a tollat, majd itatóssal mentek át rajta, hogy el ne kenődjön. A körző egy kis ceruzából állt, amire rá lehetett illeszteni a másik szárat a tűvel. A régi, fából készült, gyönyörűen megfestett tolltartót viszont akár meg is irigyelhetnék a mai gyerekek, ha nekik nem Hannah Montana és Pókember kellene.

Az abakusz örök

Abakuszt a háború előtt is használtak és a mai osztályteremben is találkoztunk vele, csak csatlakoztak hozzá az elmaradhatatlan pálcikák és a korongok.

Leányosztály vagy 3./B

Míg régen még külön tanultak a lányok és a fiúk, ma már csak 1./b van és 6./c, és a padokat sem mindig úgy rendezik el, hogy katonásan sorakozzanak a tanárral szemben. Ha csoportmunka van, akkor nyugodtan átrendezik a termet. A régi palatábla mai megfelelőjét viszont használják az albertfalvai iskolában, azon mutatják fel a tanár néninek a gyerekek, milyen megoldásra jutottak. A régi típusú iskolatáblát egészíti ki a digitális tábla, amit imádnak a gyerekek, a szünetben is nyomogatják, nem baj, hogy nem lőni vagy autóversenyezni kell, hanem szótagolni.

Füzetek

A háború előtti füzeteket nézve elkezdtük kissé irigyelni az akkori diákokat, a gyönyörű, szecessziós indamintákkal keretezett borítók miatt. Ma már van minden tucatdizájnolva: cica, kutya, versenyautó és a kihagyhatatlan Hannah Montana.

Könyvek

A könyvekbe azért érdemes belenézni, mert itt látszik a legerősebben, mekkorát fordult a világ. A háború előtt még elmagyarázták, hogy köpködni csúnya szokás, de ha nagyon muszáj, akkor legalább a köpőcsészét használjuk, és mindig tartsuk csukva a szánkat, főleg ha még a szél is fúj.

Bizonyítványok

A régi elsősöket még a kommunizmus előtt is osztályozták, az írás, olvasás mellett beszéd- és értelemgyakorlatokból is kaptak jegyet a gyerekek. A felsőbb évfolyamokban nagyjából ugyanazokat a tárgyakat tanulták, mint húsz vagy ötven éve, csak a testnevelést testgyakorlásnak hívták, és nem úszták meg a kézimunkát, polgári jogok és kötelességeket, gazdaságot, vagy hit- és erkölcstant sem.