Az anyukák többet káromkodnak vezetés közben

nlc | 2012. November 14.
Idegesítő zenét hallgatnak a szülők vezetés közben, és még káromkodnak is a gyerekeik szerint. Apu vagy anyu vezet jobban?

Nem sokon múlott, de az apukák legyőzték az anyukákat – legalábbis a vezetésben a gyerekek szerint. Egy friss brit kutatásban 5 és 7 év közötti gyerekeket kérdeztek a szüleik vezetési szokásairól. Annyi kiderült, hogy a gyerkőcök jobban szeretik, ha az apukájuk vezet, de sokkal jobban szórakoznak, ha anya ül a volánnál.

A legváratlanabb eredmény az, hogy a gyerekek szerint az anyukák jóval többet káromkodnak és szidják a többi sofőrt, mint az apukák. Hmm, most azért egy kicsit elszégyelltük magunkat.

Szörnyű zenét hallgatnak a szülők vezetés közben minden második gyerek szerint, és minden harmadik szerint idegesítő, hogy még énekelnek is, ráadásul hamisan.

Az apukák csak pár százalékkal (51%) győzték le az anyukákat (46%) a vezetési képességeikkel, de a ki parkol jobban kérdésben a gyerekek egyértelműen az apák mellé tették le a voksukat.

 

Exit mobile version