Az anyák ötödét nem veszik vissza a cégek

nlc | 2013. Október 21.
Gyerekvállalás után komoly kérdés, hogyan lehet kisgyerekes szülőként több év után visszatérni a munka világába. A lehetőségeket nagyban korlátozza a munkáltatók hozzáállása is.

A várandósság alatti munkavégzéshez képest még nagyobb kihívást jelent az otthon töltött évek után a kisgyermekes nők visszatérése a munkaerőpiacra, amit – köztudottan – a munkáltatók hozzáállása sem segít. Holott a vállalatok 39 százalékának lennének olyan eszközei vagy programjai, amelyek ezt a munkavállalói kört támogatnák – hangozott el a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

A Magyar Távmunka Szövetség reprezentatív felmérésében összesen 110 cég és 55 ezer munkavállaló vett részt. A kutatásból kiderült, hogy főleg a közép- és nagyvállalatoknál vannak a kisgyermekes munkaerő foglalkoztatásához szükséges erőforrások, illetve a jelentős létszámból adódóan a visszatérő munkavállalók nem egyedi esetet képeznek, hanem gyakran előfordulót, amire így már többé-kevésbé kidolgozott rendszereik vannak. Általánosságban a nők ötödét nem veszik vissza a végek szülés után.

A távmunkától tartanak

 

A statisztikai adatok szerint a távmunka 3 százalékos, a részmunka ennél magasabb, a gyakorlatban az tapasztalható, hogy azok a cégek, amelyek komolyan veszik a gyesről visszatérő nők foglalkoztatását, ezt hatékonyan tudják megtenni, de olyanok is vannak, amelyek csak álkörnyezetbe helyezik ezt a kérdést. A távmunkától azonban sok vállalatnál még ódzkodnak, ráadásul ez esetben technológiai hátteret is nyújtani kell a dolgozónak.

Arról, hogy milyen változásokat hozhat az a döntés, miszerint 2014. január 1. után egy összegben megkapják a hátralévő GYED-et azok a nők, akik vállalják, hogy gyermekük egyéves kora után ismét munkába állnak, itt olvashatsz.

Exit mobile version