Elvált feleség – “Rájöttem, hogy körülfonja családunkat a hazugság”
“Dávidot még az egyetemi éveim alatt ismertem meg, először szóba sem jöhetett mint partner, akkoriban mással voltam elfoglalva. Amikor évekkel később összefutottunk, lehengerlő volt minden megnyilvánulása. A találkozásokból hamar viharos szerelem lett. Mivel a naivitás mindig is távol állt tőlem, tündérmesére nem készültem, de arra azért igen, hogy boldog leszek egy férfi mellett. Eleinte izgalmas, változatos életünk volt, tele spontaneitással. Érzelmek? Hát persze, Dávid lehengerlő volt ezen a téren is, akkor még nem tudtam, hogy csak imitálta a nagy szerelmet – nem mintha ezzel különösebb célja lett volna, egyszerűen nem volt képes többre.
Az esküvő után szép lassan elkezdett változni minden. A gyerekünk születése előhozott belőle egy sor rossz reflexet. Képtelen volt osztozni vele, és ritkán tudtunk rá számítani, kivéve, ha bohóckodni kellett, vagy ha közönség volt a “világ legszenzációsabb apja” lemezhez. Sosem felejtem el, egyszer be kellett vinni a lányunkat a kórházba, mert a játszótéren baleset érte. Én bevittem a mentővel, Dávid munkából rohant oda, majd miután előadta a halálra vált, aggódó szülőt, fogta a telefonját, és még aznapra leszervezett egy teniszmeccset.
“Miután előadta a halálra vált, aggódó szülőt, fogta a telefonját, és még aznapra leszervezett egy teniszmeccset.
Az önző szó alig fejezi ki azt, ami jellemezte, közben félistenként kellett tisztelni, hiszen tökéletes volt mindenben. A pénzzel is pocsékul bánt. Örököltem egy nagyobb összeget, lassan az egészet beleforgatta a saját vállalkozásába, ami később csődbe ment. Éttermei voltak, de csak óriási méretekben tudott gondolkodni: bérelt villákban és hitelekből vásárolt ingatlanokban üzemeltette az összeset, ráadásul jóval több alkalmazottal, mint amennyit a cég elbírt volna. Amikor időnként kiderült, hogy valami nem teljesen úgy van, ahogy állította, előállt egy fedősztorival. Olyan biztosan nem volt, hogy ő hibázott bármiben. Ha odaégetett egy ételt, repült a sütő, ha nem jól sült el egy üzlet, feljelentette az üzletfelét, és egyre gyakrabban fordult elő, hogy engem hibáztatott, ha valami félresikerült. Előbb-utóbb rájöttem, hogy körülfonja családunkat a sok fojtogató és gyakran értelmetlen hazugság. A céggel kapcsolatos ügyek, az ő tehetsége mindenhez, a magyarázatai, az egyre gyakoribb ellentmondások… sok lett. De még mindig nem adtam fel. Nagyobb a hitelünk, mint a lakásunk értéke? Nem baj. Ha tönkremegyünk, kezdjük elölről. Az álmomban sem jutott eszembe, hogy ehelyett Dávid majd egy vállrándítással odébbáll, és elkezdi a hazugságköreit újra, egy másik nő mellett.
Lassan rájöttem, hogy – ellentétben más férfiakkal, akik felnőnek, miután szülők lesznek – ő képtelen változni, lehetek én türelmes életem végéig. Megéreztem, hogy már csak olyan érzések tartanak fogva, hogy össze kell tartanom a családot, hogy ez velünk nem történhet meg, és hogy ha én megváltozom, rendbe tudjuk hozni a dolgokat. Vívódásaim kellős közepén Dávid váratlanul azzal állt elém, hogy vége, elköltözik, mert alkalmatlan a családi életre.
Két éve külön éltünk már, amikor külső segítséget kérve sikerült ügyesen meggyőzni, hogy rendeznünk kell a családi és anyagi ügyeinket, de ő olyan nagyszerű, hogy ezt is tökéletesen fogja csinálni. Ő ezt elhitte, így viszonylag szerencsésen sikerült elválnunk, addigra már amúgy is volt valakije. Egy ideig még zaklatott olyanokkal, hogy feljelent a gyámügyön, de szerencsére nem mentem bele a harcba. Egy kiborult szülőt ugyanis sok hülyeségbe lehet belehajszolni – ebben például zseniális minden narcisztikus.
A nehezén, azt hiszem, túlvagyok, és egyáltalán nem csak azért, mert vége. Utólag megértettem, hogy addig tudott csak fogva tartani, amíg azt hittem, hogy rá, pontosabban ránk is érvényesek az emberi érzések, kapcsolatok alapszabályai. De ő nem úgy kötődik, mint mások, pillanatok alatt képes félresöpörni és átírni a jelent és a múltat, és ami a legfájdalmasabb, hogy ugyanerre képes a gyerekével kapcsolatban is. A bizalmamat viszont tagadhatatlanul megtépázták a történtek. A válásunk óta ugyan évek teltek el, de a hitet, hogy lehetek büntetlenül gyenge egy férfi mellett, még nem sikerült visszaszereznem. A nőiességemmel is történt valami, de ez érdekes, mert amit vesztettem a réven, azt megnyertem a vámon. Mindannyiunkban van narcizmus, az egészséges férfiak is szeretik, ha egy nő kiszolgálja őket – nos, én ebben profi lettem.”
| Kívülről pompás várkastély, de belülről… Az elnevezés a görög mitológiából származik: Narcissus egy önmaga szépségébe szerelmes ifjú volt, aki órákat töltött saját tükörképének csodálatával. Önteltsége annyira felbosszantotta az isteneket, hogy virággá, nárcisszá változtatták. Szakemberek szerint a köznyelv sokszor tévesen használja a “narcisztikus” fogalmat. “Bizonyos szempontból mindannyian narcisztikusak vagyunk, az egészséges mértékű önzéssel, önszeretettel nincs is semmi baj – magyarázza Baktay Miklós pszichológus. Amikor viszont problémás esetekről beszélünk, akkor a narcisztikus személyiségzavarra gondolunk – ami már egy erősebb, esélyesen kárt okozó kategória. Ez fontos, akkor is, ha az egyszerűség kedvéért ilyenkor is csak a narcisztikus jelzőt használjuk.” |
Elvált férj – “Az elismerés, a bók náluk mindig működik”
“Magamtól sosem jöttem volna rá, hogy a feleségemnek személyiségzavara van. Ha a válás előtt nem kötünk ki párterápián, és a szakemberek finoman nem vezetnek rá, hogy Zsuzsa kórosan narcisztikus, akkor egy sor dolog a mai napig rejtély marad. Rejtély lenne még mindig, hogy miért nem tudtunk soha semmit megbeszélni, fontos dolgokban közösen dönteni, hogy miért nem tűrt ellentmondást, kritikát, és hogy miért nem érdekelték a gyerekeink sem igazán…
Nyolc évig éltünk együtt, ma már tudom, hogy nagyjából négy év után reménytelen volt a helyzet. Pedig szenvedélyes, mindent elsöprő szerelemnek indult. Rögtön a megismerkedésünk különleges volt. Egy fogadáson láttam meg először Zsuzsát, amikor beviharzott egy kisebb társasággal. Egész este néztem feltűnően csinos megjelenését, kisugárzását, magabiztos, széles gesztusait. Már másnap órákig beszélgettünk egymással, utána naponta háromszor randevúztunk. Óriási virágcsokrokat küldtem neki, szebbnél szebb helyekre vittem, neki pedig mindez nagyon jól állt, a helyére került a királynősége. Amíg én rajongtam érte, addig ő is rajongott értem, egyértelműen túl is értékelt. Muszáj volt, önmaga miatt, hogy még büszkébb lehessen az életére: neki, a világ legcsodálatosabb teremtésének nem udvarolhat bárki.
“A világ legcsodálatosabb teremtésének nem udvarolhat bárki.
Aztán észrevettem, hogy egyre több dolog nem stimmel körülötte. A történetek a múltjáról… Párizsi egyetemre járt, állította, de egy szót sem tudott franciául. Egy Balaton-parti villában nőtt fel, mesélte, holott valójában egy szegényes, jellegtelen kockaházról volt szó, villa vagy a Balaton sehol a környéken. A gazdag nagybácsiról kiderült, hogy egyszerű pincér volt, a múltjának hosszú szakaszairól pedig egyetlen szót sem sikerült kiderítenem. Sorra gyúltak ki a piros lámpák, néhány hónap után szakítottam vele, de ő ügyesen visszahódított. Akkor még halálosan szerettem.
Egy év múlva összeházasodtunk, persze hol máshol, mint a Mátyás templomban? Noha nem gyakoroljuk a vallásunkat, neki méltó díszletre volt szüksége. Majd villámgyorsan megszületett az első gyerekünk. Egyre többet veszekedtünk, akkorra már egyértelmű volt az, amit addig igyekeztem a szőnyeg alá söpörni, hogy teljesen más az értékrendünk, egyszerűen nem illünk egymáshoz. Nekem fontos a családom, a gyerekeim, a megbízhatóság, a felelősségteljes lét, a kultúra és az üzleti sikereim, noha a vagyoni helyzetem ellenére nem vagyok az a felvágós típus.
“csak a pillanatban él, folyton a középpontban akar lenni, állandóan hazudozik a pillanatnyi érdekei szerint, a múlt eseményeit újra meg újra átírja
Zsuzsa ezzel szemben rendszer nélkül, csak a pillanatban él, folyton a középpontban akar lenni, állandóan hazudozik a pillanatnyi érdekei szerint, a múlt eseményeit újra meg újra átírja, az embereket pedig kedve szerint manipulálja, és kihasználja, anélkül, hogy többségük észrevenné.
Ha valaki a könyvgyűjteményemet dicsérte neki az otthonunkban, gondolkodás nélkül rávágta, hogy igen, sok évig tartott, mire összegyűjtötte. Ő. Aki soha életében egy könyvet végig nem olvasott. Irracionális volt a költekezésben is, csak a vásárlás pillanatában érzett önnön “nagyszerűsége” izgatta, a luxusboltokban kapott elismerés hajtotta, de a megvett dolgokat sokszor hónapokig ki sem bontotta. Hosszú ideig éltünk így, aztán egy nap végleg eltört bennem valami. A második gyerekünkkel volt várandós, veszélyeztetett terhesként, és az utolsó harmadban az orvos szigorú ágyban maradást írt elő. Elintéztem, hogy otthonról dolgozhassak. Bejárónő, dada a nagyobbik gyerekre, az én társaságom, minden adott volt ahhoz, hogy kibírja, de ő képtelen volt feküdni. Volt, hogy a konyhában találtam rá, “csak a kedvenc levesedet akartam elkészíteni!” mentegetőzött, mint egy gyerek. Egyszer nem volt otthon, kiderült, hogy fogta magát, és beült egy cukrászdába a barátnőjével. Akkor tudtam, hogy nincs tovább. Rájöttem, hogy menthetetlen, hogy sosem fog megváltozni, nem alkalmas a felnőtt együttélésre. Elmentünk ugyan még egy párterápiára, de ennek már nem sok értelme volt. Elváltunk. Szerettem volna, ha velem lehetnek iskolai napokon a gyerekek, ebbe persze nem egyezett bele, noha csak akkor foglalkozik a gyerekekkel, ha közönsége van. A házi feladat nem fontos, a tanár hülye, közben a gyerekünknek otthon marad tornaruhája, ebédpénze, ő az, akiért utoljára mennek az iskolába.
A vicc az, hogy ma már együtt tudnék élni vele viták nélkül, mert megtanultam, hogyan kell bánni a narcisztikusokkal: az elismerés, a bók náluk mindig működik. De hosszú ideje nem akarok már vele lenni. Olyan társra vágyom, aki a valóságban él, akire lehet számítani. A gyerekeim hat- és nyolcévesek, és hát Zsuzsa – súlyos személyiségzavarával együtt – mégiscsak az édesanyjuk. Ahhoz, hogy ma így tudjak viselkedni, az kellett, hogy a párterapeuták segítségével felismerjem a betegségét, és megtanuljak alkalmazkodni hozzá. Egy életen át, mert a narcisztikusok nem gyógyíthatók.”
Baktay Zelka és Miklós pszichológusok – “Szóról szóra el is hiszi”
A narcisztikus személyiségzavar fő kritériumai (minimum 5 megléte esetén beszélhetünk személyiségzavarról)
|
Egy narcisztikus személyiségzavarral küzdő ember esetében a kulcsszó a “grandiózus”. Mindegy, hogy miről van éppen szó, biztos, hogy ő benne a legzseniálisabb. Ha teakészítés, ő főzi a világ legszenzációsabb teáját, még Indiából is hozzá járnak elsajátítani a tudományt. Ha sport, akkor rendszeresen maratonokat fut, és még sorolhatnánk. Gyakran mondják róla, hogy nem képes igaz, mély érzelmekre, ami igaz is, mert a gyerekkori kudarcélményei miatt nem tanult meg sem kötődni, sem bízni. Megnyilvánulásaiban viszont szélsőséges, ehhez – saját érzelmek hiányában – leginkább a környezetét utánozza. Ha mások örülnek, akkor ő ujjong a legjobban, ha dühöt tapasztal, akkor ő a legdühösebb. Legfontosabb számára a környezet csodálata. Ennek érdekében nem riad vissza attól sem, hogy komplett történeteket, ismeretségeket, diplomákat találjon ki. A körülötte lévők ezt – joggal – úgy élik meg, mintha hazudna, pedig ez csak a látszat, hiszen egy narcisztikus ember sosem tudatosan torzítja a valóságot, a történeteinek minden egyes részét szóról szóra el is hiszi. Saját múltjával és a bántalmazó szülővel kapcsolatban kétféle reakció jellemzi az érintettet: vagy megszakít minden kapcsolatot, vagy egyszerűen átírja a régi történteket. A mozaikos múlt minden narcisztikus személyiségzavarban szenvedő emberre jellemző. Vannak az életének olyan szakaszai, amikről egész apró részletességgel beszél, és vannak fehér foltok: kisebb-hosszabb periódusok, amikről egy szót sem ejt.
Ami a kapcsolatait illeti, egy narcisztikus ember számára a kritika bármely formája tűrhetetlen. Ha a környezetéből valaki megpróbálja szembesíteni a valósággal, többnyire azonnal megszakít vele minden kapcsolatot, de minimum éktelen haragra gerjed, hiszen a negatív visszajelzést az elfogadás hiányának éli meg, ami feltépi a gyerekkorban szerzett mély sebeket. Terápia nélkül a változásnak esélye sincs, ezért ha bizonyosak vagyunk benne, hogy valóban narcisztikus személyiségzavarral küzd a partnerünk, két dolgot tehetünk: vagy elmenekülünk, vagy az együttmaradás érdekében ultimátumot adunk neki. E nélkül a kapcsolat mindenképp egyenlőtlen, és hosszú távon reménytelen lesz. A baj az, hogy a siker ilyenkor sem garantált, hiszen egy narcisztikus mindenkinél okosabbnak, felsőbbrendűnek tartja magát. Ezért az első ülés után jellemzően feláll, és nem is jön többet vissza. Az igazi dráma az, amikor valaki gyerekként van kiszolgáltatva narcisztikus szülőnek, mert túsz lesz, de túsz lehet az a felnőtt is, aki benne ragad egy ilyen kapcsolatban.
| Miértek Az esetek nagy részében a gyerekkorban átélt szégyen, érzelmi, lelki elhanyagolás, esetleg bántalmazás húzódik meg a háttérben. Ilyen például az a helyzet, amikor egy gyerekkel azt éreztetik, hogy bármit tesz, nem elég jó, nem érdemli meg a szeretetet. Megmenekülése érdekében a kórosan narcisztikus ember felnőtt korra egy pompás luxuskastélyt épít maga köré, miközben a falak között ott áll ő, a kisgyerek, akit elhagytak, aki szenved és fél. De van, amikor nem ez áll a háttérben. Valaki azt az üzenetet kapja otthon, hogy neki minden jár. Szülei “túlszeretik”, mindent megadnak neki, a tetteinek sosincs semmilyen következménye, mert otthon úgyis mindig mindent megbocsátanak. Egy ilyen szülői minta ugyanannyira káros lehet, mint az előző. Fontos, hogy ne ítéljük el azt, aki ezzel a problémával küzd, mert ő is szenved. Nem hazug, nem felsőbbrendű, mindez csak a látszat. És ne nézzük le azt sem, aki egy ideig társként benne él a kapcsolatban, mert a narcisztikus ember olyan, mint a heroin. Könnyen függést okozhat annak is, aki nem társfüggő, és nincs semmilyen személyiségzavara. |
Sorstársakkal az alábbi e-mail-címen keresztül lehet kapcsolatba lépni: narciszklub@gmail.com