A zsák és a foltja – mennyire igaz ez a párkapcsolatban?

cafeblog/http://fapiac | 2014. Február 21.
Azt mondják, minden zsák megtalálja a foltját, mindez pedig a párkapcsolatra is igaz. Bloggerünk ennek tudatában kezdte vizsgálni a kapcsolatát, és pozitív eredményre jutott.

Azt mondják, minden zsáknak van valahol egy foltja. Honnan tudom, hogy ő az én foltom – vagy zsákom, ha úgy tetszik? Több bizonyítékom is van rá – írja.

 

Közös problémák

Mindketten túlságosan szeretjük a hasunkat, de rettegünk az elhízástól, így remekül tudunk együtt fogyókúrázni is – vagyis heteken keresztül gyilkolni egymást egy-egy éhezősebb napon.

Közös szenvedélyek

Mindketten imádjuk a zenét, szeretünk bulizni és remek táncosok vagyunk. Amikor megtudtuk, hogy véglegesítenek a munkahelyemen, egész este bömbölt a zene itthon. Eltáncoltuk például a Dirty Dancing legendás jelenetét, ami kívülről valószínűleg nem pont úgy nézett ki, mint én azt elképzelem, de mi remekül szórakoztunk

Közös hobbi, vagy mégsem?

Én tudok gitározni és egy picit ő is. Két éve gitárt kapott a születésnapjára, mert éppen azt fontolgatta, hogy átképzi magát informatikusból rocksztárnak, végül persze csak én használom (gyönyörű darab és nagyon szépen szól, meg kell hagyni). Az utóbbi időben pedig szerintem olyannyira hanyagolja fentebb említett törekvéseit, hogy nemhogy rá sem nézett a gitárra, de szerintem azt sem tudná megmondani, hogy hol van. Mondtam is neki, hogy szerintem nem olyan jó ötlet feltüntetni a “gitározást” mint hobbit az önéletrajzán, de erre annyit válaszolt, hogy legalább érdekesebbnek tűnik a személyisége egy ilyen egzotikus hobbi megjelölése által.

A cikk folytatását a Fapiacról kertvárosba blogon találod.

Exit mobile version