“Nagyon szerettem a húsvétokat”
Mindig megtartottuk a böjtöt. Péntekenként egyébként is mindig tésztát ettünk, nagypénteken pedig a lehető legszűkösebb volt az étel minőségben és mennyiségben is. Feltámadáskor aztán levágtunk egy malacot, annak a sonkájából készült kocsonya, ahhoz pedig vagy káposztát ettünk, vagy csirkét készített édesanyám. Előtte, amikor még tartott a böjt, csak szagolgatni és nézni volt szabad az ételt…
Hétfőn minden évben a locsolókat vártuk. Jöttek is a legények, ki szappanos vízzel, ki szagosítottal. Magunk festettünk hagymahéjjal tojásokat, azokat adtuk cserébe, és tálaltunk nekik a sonkából és édesanyám friss kenyeréből. Pénzt adni akkoriban nem volt szokás, nem is nagyon tudtunk volna. Édesapám a háborúban odamaradt, édesanyámmal, a nővéremmel és nagymamámmal éltünk, az ajándékozás is azt jelentette akkoriban, hogy a szükséges, elkopott holmikat ünnepekkor varrta meg nekünk édesanyám. Ilyenkor lett új cipőnk, szoknyánk vagy szandálunk. Nagyon szerettem a húsvétokat. A közösség is mindig összejárt, a húsvét része volt gyakran az is, hogy együtt néztük meg az ünnepi színdarabot, amit a környékbeliek adtak elő.”
“Otthon kellett várni a rokonokat”
“Sokat változtak a húsvéti szokásaim gyerekkoromhoz képest. Amikor még otthon laktam, húsvét előtt mindig kötelezően nagytakarítás, böjt, templomlátogatás és sütés-főzés volt a szokás. Templomba akkor is mentünk, ha nem szerettem volna, és a locsolók elől sem szökhettem meg. Jó lett volna néha inkább a barátnőkkel menni kirándulni, de erre akkor még nem volt lehetőség, otthon kellett várni a rokonokat, gyakran olyan unokatestvéreket is, akiket az évnek csak ezen a napján láttam. Ilyenkor jöttek a néha kínos, feszengős beszélgetések, és persze a sok-sok kölni. Irigyeltem is a testvéremet, mert ő locsolni járt és pénzt kapott, én pedig addig csak ültem és vártam az érkezőket, akik agyonöntöztek. Amikor megszületett a lányom, sok minden megváltozott. Nagy eseményt nem tartunk ilyenkor, leginkább hármasban vagyunk, de amikor még pici volt, vele is vártuk a locsolókat. Később, hogy már nagyobbacska lett, nem voltunk otthon húsvéthétfőn, hanem kirándulni mentünk. Az ünnep fénypontja az volt, amikor megtalálta a meglepetéseket, melyeket előző este rejtettem el neki, és ujjongva szaladt be hozzánk reggel. A böjtöt nem tartjuk már, én még néha odafigyelek rá, hogy nagypénteken ne egyek húst, ha eszembe jut. A finom ételek viszont megmaradtak, a kocsonyát pedig ma is édesanyám készíti.”
“Nem tartozott a nagy, összejövős ünnepek közé”
“Nincsenek meghatározó emlékeim a családi húsvétokról, azt hiszem, azért, mert nálunk ez, sok másikkal ellentétben nem tartozott a nagy, családi összejövős ünnepek közé. Ezzel együtt szerettem, mert amikor kicsi voltam, akkor örültem, hogy jönnek a locsolók, később meg azt, hogy vagy apukám unokatesójával és a családjával, vagy csak hármasban elmentünk kirándulni valahová. Én igazából azt élveztem benne, hogy a hétköznapi menetrend szünetel egy kicsit. Kristálytisztán emlékszem egy húsvétra, amikor a Macskaarisztokraták című mesét kaptam a nyuszitól videón. Felkeltem reggel, betettem mesét, és kiszolgáltam magam azzal a hólabdasütivel, amit nagymamám nővére készített. Kicsinek nem voltam igazán híve a klasszikus reggeliknek, ezért nagyon élveztem, hogy most kivételesen nem üzemelnek a hétköznapi szabályok. Jobban végiggondolva, idén is elfogadnék hólabdát reggelire…
Még nem tudom, mit fogok csinálni húsvétkor. A gimnáziumi barátnőimmel terveztünk egy kis közös kirándulást, ha megvalósul, akkor szabadtéri kikapcsolódás várható, ha az időjárás keresztülhúzza a számításainkat, akkor majd újratervezünk.”