“Hamarabb vettem ránctalanító krémet, mint popsivédő kenőcsöt a bébimnek. Mire elvégzi az egyetemet, talán már botoxra lesz szükségem” – vicceli el helyzetét Lilla, s hogy mégse így legyen, barátjával ráállt a babaprojektre, amelyhez az egész baráti és családi kör szurkol, mintha közügy lenne a pár gyermekáldása. Ha sikerül, már nem fog azokhoz a 1973 és 1977 között született nőkhöz tartozni, akiknek a KSH 2009-es adatai szerint egyharmada gyermektelen.
A harmincadik, harmincötödik születésnap után egyre gyakrabban kúszik a nők szeme elé a rémkép, hogy kifutnak az időből. Az állásukat még akkor sem biztos, hogy nyugodt szívvel hagyják ott egy, két vagy akár öt évre, de a babaprojektet nem halogathatják tovább. És akkor jön a végeláthatatlan aggodalom, szorongás és pánik, hogy jöjjön végre a baba, lehetőleg az ütemezésnek megfelelően. Mert a követelményeket időre teljesíteni kell. Hogyan lett a nők termékenységéből, egy egyszerű biológiai tényből az egyik legnagyobb mumus? Jean Twenge pszichológus az Atlantic Magazine hasábjain úgy nyilatkozott: a 35-40 éves nők sokkal termékenyebbek, mint gondolnánk. Csak éppen attól függ, milyen statisztikát olvasunk.
Amikor még áram sem volt
Az a számsor ugyanis, amely azt mutatja, hogy a 35-39 éves nők egyharmada nem esik teherbe egy év próbálkozás alatt, egy 2004-es kutatásban jelent meg a Human Reproduction című orvosi folyóiratban. Ennek forrásául azonban francia anyakönyvi iratok szolgáltak, amelyek az 1670-1830 (!) közötti időszakból származtak. Vagyis a nőket olyan adatok alapján buzdították szülésre, amelyek az elektromosság, antibiotikumok és termékenységi kezelések előtti korból származnak.
Miközben arról sok helyen olvasni, milyen mértékben csökken a nők termékenysége harmincas éveikben, addig ritkábban említik azt a kutatást, amelyet 770 nő részvételével végeztek Európában az amerikai Duke Egyetem kutatói. Megállapították: a 35-39 éves nőknek csupán négy százalékkal kisebb az esélyük a teherbeesésre, mint a 27-34 éveseknek, hetente legalább két együttlét esetén. És még azokban az időkben is, amikor a fogamzásgátlás ismeretlen volt, a 38 éves nők 89 százaléka volt termékeny, és igen sokan a reprodukciós idejük végéig, 40-45 éves koruk között is szültek – legfeljebb nem az első babát: gondoljunk csak a nagyszülői, dédszülői generációk nagy testvérszámára.
Az adatok több okból is félrevezetők: sokat közülük olyan orvosok szolgáltatnak, akik a lombikbébi klinikákon eleve olyan nőkkel találkoznak, akiknek gondot okoz a teherbeesés. A lombikprogramban résztvevő nőnek természetesen annál nagyobb esélye van rá, hogy gyermeke legyen, minél fiatalabb: 35 évnél fiatalabbaknál 42 százalék, 35-40 éveseknél 27 százalék. A statisztikák értékelésére hatással van az is, hogy a legtermékenyebb nők közül sokan már harmincöt éves koruk előtt teherbe estek, akár véletlenül, akár tervezetten. Természetes, hogy a korral csökken a termékenység, de nem olyan rohamosan, hogy a harmincas éveik végén járó nőket folyton riogatni kellene, és elvenni a kedvüket a harmincötödik éven túli gyermekvállalástól. Nagy részük természetes úton tud teherbe esni – állítja Twenge –, s végül is ez a legfontosabb.
Amikor a korkülönbség nem számít
Jean Twenge hivatkozik arra a kutatásra, amely megállapította, hogy a 35-39 éves nők két nappal az ovuláció előtt mért termékenysége megegyezett a 19-26 éves nők három nappal az ovuláció előtt mért termékenységével. Vagyis a naptáros módszerrel akár a korkülönbséget is le lehet dolgozni.
A megtermékenyülést okozó rendellenességek (endometriózis, elzáródott petevezeték) sem a korral hozhatók kapcsolatba, mert ezek ugyanúgy érinthetik a fiatalabb korosztályt, mint az idősebbet. A meddőségi problémák fele ráadásul a férfiakra vezethető vissza. A vetélés és születési rendellenességek gyakorisága nagyobb idősebb nőknél, de ez a statisztika is lombikkezelésen keresztülment nőkről készült, akiknek eleve nagyobb esélyük van a vetélésre, kortól függetlenül. A genetikai rendellenességek (például Down-szindróma) valóban gyakoribbak idősebb nők gyermekeinél, de a jelenlegi magzativizsgálatokkal már igen korai szakaszban kiszűrhetők. A 35 éves nők magzatainak 99, a 40 évesek magzatainak 97 százalékánál nem találnak ilyen rendellenességet. Twenge konklúziója az, hogy bár a korral a terméketlenség esélye valóban nő, az érintett nők száma ehhez képest alacsony.
Azt pedig a riasztó statisztikák mellé fűzhetjük, hogy a tudomány mai állása szerint az orvosok a legtöbb problémára tudnak megoldást – hacsak nem fejlődési vagy genetikai rendellenességről van szó. Ameddig egy nőnek van méhe és petefészke, addig remény is van arra, hogy anya legyen. Az orvosok hamarosan már azt is előre fogják tudni jelezni, hogy kinek hány éves koráig lesz peteérése – vagyis mindenki megtudhatja, meddig is ketyeg a sokat emlegetett biológiai órája. Az esetek egyharmadában, ahol mérhető genetikai eltérés van, meg lehet jósolni a korai menopauzát. Már az is nagy dolog, hogy őket lehet figyelmeztetni, ne várjanak a gyerekvállalással harmincöt éves korig, hanem próbálják meg minél korábbra tervezni – más kérdés, hogy ez természetesen nem mindig a nők akaratán múlik; talán egy ideális világban…
Tervezőprogramok leendő szülőknek
A “babaprojekt” nem ott kezdődik, hogy a leendő szülőpár abbahagyja a védekezést, és a szokásosnál többször vagy szokatlanabb időpontokban bújik össze. “Az általános egészségre való törekvés a legfontosabb biztosítéka annak, hogy ha valaki gyereket szeretne, elkerülje a szövődményeket” – állapítja meg Gasztonyi Zoltán szülész-nőgyógyász. Vagyis a mamának előre kell tréningeznie a felelősségteljes feladatra: amikor a babának még a gondolata sem született meg, rendszeresen járjon nőgyógyászati szűrővizsgálatokra, táplálkozzon egészségesen, és káros szenvedélyeit tartsa kordában. “Ha a realitásokat nézzük, csak egy szűk réteg az, amelyik gyerekvállalás előtt a családtervezéssel törődik, és nemcsak az új autó vásárlásával.”
Szendi Gábor pszichológus A nő felemelkedése és tündöklése című könyvében veti fel, hogy a gyerek ma már döntés és nem termékenység kérdése: “A nőben évmilliók alatt kialakult evolúciós szűrők biztosítják, hogy a megtermékenyülés valószínűsége a kapcsolat tartósságával növekedjen.” Az úgynevezett funkcionális, vagyis orvosilag nem indokolt meddőséget “jobb időkre” halasztott terhességként fogja fel. A magyarázat az, hogy a nők agya arra specializálódott, hogy termékenységüket “kül- és belvilági feltételek” szerint szabályozza. “Olyan szűrőmechanizmusok alakultak ki, amelyek az észlelt táplálék- vagy biztonsághiány esetén gátolják a megtermékenyülést, az embriómegtapadást, vagy végső eszközként vetélést, koraszülést idéznek elő. A »belvilág« hangsúlyozása azért fontos – nyomatékosítja Szendi –, mert nem az a lényeg, milyenek a körülmények, hanem az, hogy milyennek észleli őket a nő.”