Nálunk a Pasi rettenetesen jó apaanyag. Imádják a kölykök, tesóm gyerekei is totál odavannak érte. Engem gyakorlatilag félrelöknek, amikor megérkezünk, és rögtön Pasi (alias “Rob bácsi”) nyakán lógnak, mert ő olyan jól tudja őket kergetni, pörgetni meg dobálni meg minden. Én meg ugye a roggyant 30 éves hátammal inkább nem dobálok kiskamaszokat (Pasinak meg nem roggyant a háta, és csak 3 hónap múlva lesz 30 éves). Gyanítom amúgy, hogy Pasi (“Rob bácsi” mivoltában) inkább így kompenzál, és próbálja feltölteni a kulturális és nyelvi szakadékot, aminek persze amúgy sem érzi senki a hátrányát (leszámítva “Rob bácsi” hátát, karját, csípő- és térdízületeit meg azt a kis kezdődő gerincsérvét, ami egyelőre igazán nem befolyásolja az életszínvonalát).
Én inkább tudományosabb irányból szoktam kapcsolatot teremteni a gyerekekkel. Én oktató-nevelő célzattal játszok az ismerőseim gyerekeivel, elmagyarázom, hogy mit miért csinálunk, mit miért nem, mi a tudományos magyarázata annak, hogy a macska élből kaparja ki a szemét, ha nem óvatosan próbálja megsimogatni. Én a dobálás helyett inkább kirakózok meg építőkockákat rakosgatok a gyerekekkel, mert az készséget fejleszt (gondolom). Mondhatnám, azt az elvet vallom, hogy a gyermek kis felnőtt, és pont annyira megérti a mi értelmes beszédünket, mint a felnőttek, tehát kezeljük is őt úgy (holott gyakorlatilag csak nem tudom pontosan, hogy hogyan is kell ezt, közben meg csendesen emészt az ideg meg az irigység, mert rám se bagóznak, Pasiról meg, aki ösztönös tehetséggel vesz le minden gyereket a lábáról, le sem lehet választani őket). Valljuk be, én dög unalom vagyok.
Nem tudom leírni, hogy milyen őrült diadalérzés szokott a hatalmába keríteni, ha akad a közelemben akár EGY olyan gyermek, aki már nem járásképtelen, és nem élete első pár napjában van, amikor vagy alszik, vagy nem lát 10 cm-nél messzebbre, és még csak torkaszakadtából sem kezd el üvölteni, amikor a közelébe merészkedek és akár fél percre is hajlandó tolerálni engem…
Aztán meg rohan Pasihoz, hogy pörgesse, dobálja, lógassa ki a tizedik emeleti erkélyről fejjel lefelé, rugdossa a focit a fejéhez, vagy fénykardozzanak órákon keresztül néhány üres ásványvizes palackkal, addig, amíg valamelyikük ujján nem lesz vérhólyag, mert a büdös kölkei nem képesek értékelni azt a tudás- és tapasztalatanyagot, amit én egy életre beléjük csepegtetek, amire még felnőtt korukban is emlékezni fognak (hogy hogyan magyarázta el Zsuzsi néni tudományosan, hogy miért kell mindig feltétlenül kezet mosni rögtön azután, hogy beléptünk a lakásba, még akkor is, ha csak kinéztünk, hogy jött-e már a postás, hogy miért ne nyalogassák a busz, vagy metró mocskos kapaszkodóját, hogy miért nem szabad semmi esetre sem ráülni, de ideális esetben még csak ránézni sem egy nyilvános toalett ülőkéjére, hogy miért ne együnk x perccel étkezés előtt nyers gyümölcsöt, vagy hogy miért jó fogyasztás előtt mosogatószerrel is megmosni, majd tiszta vízzel jól leöblíteni a tojást, esetleg citromot, narancsot, grapefruitot, banánt, ha a héját úgysem esszük meg…)
A teljes cikket a Fapiac blogon találod!