Nagy az izgalom. Autó feltankolva esténként, táska bepakolva, babaruhák bevasalva a szekrényben, babaszoba készen.
Picur sokat mocorog, dokinál minden rendben volt, most nincs más dolgunk, mint hogy pihenjünk rá az előttünk álló időkre. Akivel csak beszélünk, mindenkinek van egy-két jó tanácsa, de ami a leginkább idegesítő jelen pillanatban az az, hogy “most pihenjetek, mert utána nem lesz rá lehetőségetek néhány évig”.
Sokszor vagyunk együtt kisgyerekes barátokkal, akik folyton panaszkodnak, hogy milyen nehéz a gyereknevelés. Nekik szoktam javasolni, hogy menjenek el egy meddőségi klinika várótermébe egyszer, és ott próbálják meg előadni a nehézségeiket, a problémáikat.
Mert ugye ott van két ember, akik évek óta nem csinálnak mást, csak ezekben a várótermekben vágyakoznak arra, hogy egyszer ők is családdá válhatnak majd, tudván, hogy erre maximum 30 % esélyük van a jelenlegi statisztikák alapján. Nem beszélve azokról a dolgokról, amiket egy olyan pár, amelyik természetes úton, minden orvosi segítség nélkül gyermekáldás elé néz, még csak elképzelni sem tud.
Nem tudja, milyen ott dekkolni a váróteremben órákat, napokat, hónapokat és éveket és még utána is reménytől csillogó tekintettel érkezni a vérvételre beültetés után…
A teljes cikket a Babavárás negyvenen túl blogon találod!
