Válás után ingázzon a gyerek. Vagy a szülő?

Snír Júlia | 2014. Július 10.
Nyugaton egyre gyakoribb, itthon viszont alig lehet példát találni a fészekmodellt alkalmazó elvált szülőkre, ami nagy vonalakban úgy működik, mint a természetben: a két szülő ugyanabban a fészekben váltja egymást, így gondoskodnak a közösen nevelt gyerekről.

“A fészekmodell mindenképp gyermekközpontúbb megoldás, mint mikor a kicsinek csupán »hétvégi« apukája van (80%-ban ez terjedt el nálunk), vagy heti rendszerességgel ingázik anya és apa otthona között. Ahol sok a gyerek, és az életkoruk miatt sem célszerű őket hetente, kéthetente költöztetni, ott ez praktikus megoldás. Nem beszélve arról, hogy a gyerekek érdekét az szolgálja, ha a régi szobájukban, megszokott környezetükben nőnek fel” – mondja Dr. Illés Blanka családjogász, aki pár éve találkozott először a praxisában a legmodernebbnek tartott válási formával, ami főleg Németországban és Kanadában terjed. – A magyar közvélemény még csak kóstolgatja ezt a gyakorlatot, jogi háttere pedig egyáltalán nincs.”

Ki bírja ezt anyagilag?!

Igen ám, csakhogy ehhez többnyire az átlagosnál jobb anyagi háttér kell, hiszen három lakást kell fenntartaniuk a feleknek: a közös otthont, ahol a gyerekek élnek majd, illetve az elvált szülők lakásait. Kivéve, ha legalább egyikük meg tudja oldani, hogy amikor a másik a soros, akkor átmenetileg a családjához, az új partneréhez, esetleg egy ismerőséhez költözik.

Ennél a módszernél viszont fontos kikötés, hogy a családi fészekbe új pár nem teheti be a lábát, vagy legalábbis nem alhat ott. Ha bármelyik kapcsolatban gyermek születik, az persze újabb kihívásokat jelent. “Láttam olyat is, hogy emiatt megszüntették a fészekmodellt, és heti váltásban közlekedtek ide-oda a gyerekek, de olyan is volt, hogy az új feleség elfogadta, hogy a férje minden második héten a régi gyermekeihez költözik, egyedül hagyva őt és a kisgyereküket” – meséli Illés Blanka. Fontos, hogy minden információt osszunk meg erről a gyerekkel, hiszen ha menet közben változtatunk a rendszeren, ő úgy kódolhatja ezt, hogy már nincs keresnivalója az új mozaikcsaládokban. Hát nem egyszerű helyzet.

Intelligencia kell hozzá

“Pár hónapja döntöttünk úgy, hogy elválunk, és mivel külföldi barátaink jókat meséltek a módszerről, ezt választottuk –meséli Ágnes. – Természetesen vannak hátulütői is, hiszen egy magyar család kevesebb jövedelemmel nem biztos, hogy megengedheti magának a három lakást, nem beszélve arról, hogy ilyen helyzetben a témához nagyon tudatosan és intelligensen kell hozzáállni. Mivel a válás után megmaradt köztünk a jó viszony, és mivel egyikünknek sincs új párkapcsolata, ez a megoldás egyszerűbb, hiszen két gyermekünk van, könnyebb nekünk ingázni. De nem biztos, hogy ha lesz új párunk, fenn tudjuk tartani ezt a helyzetet” – fejtette ki.

“A szüleim válása után én költözködtem, két hétig itt, két hétig ott voltam – nyilatkozta Gesztesi Károly fia, Máté még korábban a TV2 Mokka reggeli műsorában. – Nem a költözés okozott gondot, inkább az, hogy megszokjam mindkét hely szabályrendszerét. És azon kívül, hogy ezáltal sok helyen érzem magam otthon, sok érdekes embert ismertem meg a szüleim új párjai révén. Teljesebb ember lettem ettől, és jobb lett az emberismeretem is.”

Nem a válás a legnagyobb trauma

Bojti Andrea gyermekpszichológus szerint téved az, aki úgy gondolja, a gyermek számára önmagában a válás (ha tisztességesen történik) feldolgozhatatlan trauma – igaz, hogy felzaklatja őket, de nagyobb sokkot jelenthet, ha a szülők rosszul alakítják ki a körülményeket a válás után.

De mi a hozadéka a fészek modellnek? Megéri a sok áldozat? Az már kiderült, hogy az így felnőtt gyerekeknek jobbak az iskolai eredményeik, magasabb fokú az önértékelésük, kevesebb a viselkedési problémájuk – ez persze szerető, gondoskodó szülőket is feltételez.

Ezzel szemben ha maga a gyerek ingázik, az semmilyen állandóságot nem biztosít neki. Főleg egy kisiskolást nem lehet kitenni annak, hogy állandóan arra figyeljen: milyen órája, edzése, hétvégi programjai lesznek, és ezek alapján gondolkozzon: mit kell betenni, mit hagytunk otthon? Természetesen mindkét lakásban van fogkeféje, ruhái, gyerekszobája, és az elfelejtett fontos dolgokat is a szülők intézik egymás között, de kiskorában úgy érzi majd, mintha egy postai csomag lenne, akit egyik héten az egyik címre, másik héten a másikra küldenek.

Ha valaki mégis emellett döntene, dr. Illés Blanka családjogász azt javasolja, mindig legyen próbaidő: “Van gyerek, aki a heti váltást szereti, van, aki igényli, hogy három-négy naponta lássa a másik szülőt, de láttam olyat is, hogy a gyermek egy hónapot Magyarországon, egy hónapot Franciaországban töltött” – meséli.

Erre figyelj, ha a te “új” életed is most alakul:
– Erősítsd meg a gyermeked abban, hogy a válás ellenére mindketten ugyanúgy szeretitek őt, és nem miatta váltatok el.
– A gyermek számára a megszokott napirend folytatódjon! Ha addig minden este 9-kor feküdt le, anyánál és apánál is 9-kor bújjon ágyba!
– Fontos a következetes nevelés. Ha ebéd előtt nem lehet édességet ennie, továbbra se lehessen, ha egyik vagy másik szülővel van.
– Tilos a gyermek előtt az egyik vagy másik szülőt szidni – ez alapkövetelmény.

Forrás: gyermekpszichologus.blog.hu 

Exit mobile version