Kézen fogva haltak meg 62 év házasság után

nlc | 2014. Augusztus 05.
Don és Maxine Simpson románca és halála olyan, mint egy hollywoodi szerelmes történet, csak épp ezt az élet írta.

Don és Maxine 62 éve házasodtak össze és tartottak ki azóta egymás mellett jóban és rosszban. Ez már önmagában is felemelő, hiszen nagyon ritkán hallunk ilyen hosszú házasságokról manapság, amikor a válás már bevett gyakorlat. Don és Maxine azonban olyannyira egy test és egy lélek voltak, hogy nemcsak együtt éltek, de együtt is haltak meg. Amikor eljött az ideje, csupán 4 óra különbséggel hunytak el.

Az unokájuk így mesélt róluk és különleges szerelmükről: “Don semmi mást nem akart, mint az ő gyönyörű feleségével lenni. Imádta a nagymamámat, csak ő létezett számára az idők végezetéig.” Két hete azonban Don elesett és eltörte a csípőjét, innentől kezdve pedig rohamosan romlott az egészsége. Ezzel egy időben Maxine régi rákbetegsége is kiújult, ő is ágynak esett.

A család tudta, milyen erős kötelék fűzi össze őket, ezért úgy döntöttek, hogy nem külön kórházba szállíttatják őket, hanem otthon ápolják inkább mindkettőjüket. Az egyik unoka odaköltözött hozzájuk, berendezett nekik egy közös szobát, ahol elérték egymást az ágyukon fekve is. Pár nap múlva Maxine hunyt el először, a férje kezét fogva csendesen örökre elaludt. Ahogy az unoka beszámolt róla, tényleg valódi csoda történt: amikor kivitte Maxine testét a szobából, majd utána visszatért nagyapjához, ő addigra már nem lélegzett. Olyan volt, mintha Don is elhagyta volna szeretett feleségével együtt a szobát és az életet.

Gyönyörű szerelmi történet az övék, ami bizonyítja, hogy létezik a lelki társ, és mindenkinek van esélye rátalálni.

Exit mobile version