“Combinós gyilkos”, persze bulvárosan, de ma már csak így hívja mindenki azt a férfit, aki a villamos alá rúgott egy idős asszonyt augusztus 1-jén, a budapesti Margit híd budai hídfőjénél. Az ember nehezen szabadul az ilyen történetektől. Minden reggel ott megyek el ma is, ilyenkor lejátszódik előttem az egész, és azon gondolkozom: vajon hol lehetett volna közbelépni? Általános iskolai osztálytársa azt mondja az elkövetőről, már gyerekként “sem volt százas”. Sportos, jóvágású srác volt, de agresszív, ezért rendszeresen eltiltották a közösségi programoktól.
A problémás gyerek
“Gergőt eltiltották a kirándulástól, reggel 7-kor mégis ott állt a hajóállomásnál – meséli az osztálytárs. – Elküldték, erre ő biciklire pattant, és eszelősen tekert a hajó előtt. Minden hídon már ott állt, mire mi odaértünk, és integetett, egészen Szentendréig. Pedig csak tizenegy évesek voltunk. Máskor azt kértük tőle, mutassa meg, mit tanult az edzésen. Erre úgy odavágott egy gyereket a földhöz, hogy az egy jó ideig ott is maradt. Egyszerűen nem érezte a határokat.” Szóval Gergőről mindenki tudta, hogy valami nem stimmel vele, azt is, hogy agresszív. Nem tudni, foglalkozott-e szakember a budai családból származó fiúval, csak az: egyik osztálytárs hosszú évekig mellette volt, próbálta a helyes úton tartani, idővel azonban ő is feladta. De valójában mit tehet a szülő, a barát vagy a pedagógus, ha agresszív gyerekkel találkozik? Törvényszerű-e, hogy egy vad kisgyerekből erőszakos felnőtt legyen? Milyen jelek mutatják, hogy baj lehet, és mikor kell beavatkozni?
Az üvöltés sem feltétlenül rossz
Sándor Gyuláné közel negyven éve óvónő, a BVSC-Zugló Sportóvodáját vezeti. Ő abban hisz, hogy ha egy gyerek biztonságban érzi magát, sok szeretet veszi körül, nem szomjas, nem éhes, a feszültségeit le tudja vezetni, mozgás- és játékigényét kielégítik, akkor nem lesz indokolatlanul agresszív. “A gyerekeknek minden nap ki kell magukból tombolniuk a sok-sok energiát, hogy oldódjon a bennük lévő feszültség. Ha nagyon nyüzsgők, hangosak, nemhogy csitítjuk őket, hanem engedjük torkukszakadtából kiabálni őket, biztatjuk, hogy adják ki magukból, ami bennük van. Persze könnyű helyzetben vagyunk, mert az udvar, a játszótér, a sportpálya minderre lehetőséget ad. Ha látom, hogy egy gyerek különösen feszült, otthoni problémák nyomják a lelkét, igyekszem biztonságot és nyugalmat sugározni felé, hogy biztonságban érezze magát. Nem szoktam tiltani ésszerűtlenül semmit, csak a balesetveszélyre hívom fel a figyelmet. Ésszerű szabályokat persze állítok, de nem szorítom le a gyerek érzelmeit, érzéseit akkor sem, ha azok negatívak” – vallja Margó, akinek persze volt azért dolga olyan kicsivel is, akihez nevelési tanácsadó, pszichológus segítségét kérte. “Amikor iskolába engedjük őket, részletes beszámolót kapnak mindenkiről és pontos »útmutatót«, hogy a lehető legkönnyebb legyen hangot találni mindegyikükkel. Mi töltjük az időnk legnagyobb részét a gyerekekkel, nekünk kell felismerni azt is, ha baj van.”
| Az agresszív viselkedésformák célja a károkozás. Az agresszivitás irányulhat a társak, illetve tárgyak felé, de a gyermek maga ellen is fordulhat. Ez gyakran nem tudatos folyamat, ezért akarattal kevésbé befolyásolható. Az agresszív cselekedetek valódi célja a feszültségcsökkentés, annak levezetése útján. Az agresszió összefonódhat testvérféltékenységgel, készségbeli problémákkal, ha a gyermek úgy érzi, hogy nem elég ügyes, nem elég szerethető, kisebbrendűségi érzéssel, a “meg nem értettség” érzésével, a biztonságérzet hiányával, és sok más dologgal is, ami feszültséget, szorongást, félelmet kelt a gyermekben. Sokan a médiát, a filmeket, reklámokat, a tévét és a számítógépes játékokat nagyban felelőssé teszik az agresszív viselkedés kialakulásáért. Azonban nem háríthatjuk a felelősséget teljes egészében a filmekre. Mindenképpen fontos a minta, azaz hogy a gyermek mit lát maga körül, az emberek hogyan kommunikálnak egymással, hogyan rendezik le a problémáikat. |
Merj segítséget kérni!
Vannak szülők, akik biztosak abban, hogy mindent jól csináltak, mégis gond van a gyermekükkel. Más szülők pedig magukat hibáztatják, amiért valamilyen tünet jelentkezett a családban. Ezt tapasztalja már Csehák Hajnalka pszichológus, a www.lelkititkaink.hu, szülőket segítő honlap szakembere.
“Van, aki születésénél fogva magában hordozza agresszív késztetéseit, és van, akit az élete során ért impulzusok tesznek erőszakossá. Az ilyen viselkedés sokszor egyfajta segélykérés. A fegyelmezési eszközök gyakran kudarcot vallanak, hiszen nem könnyen koordinálható folyamatról van szó. Fontos a gyermek tudomására hozni, hogy mit gondolunk arról, amit csinál, és hogy az esetleg milyen következményekkel járhat. A gyermek lehet, hogy elhatározza, hogy jól fog viselkedni, de ígéretét egy adott helyzetben az erős érzelmi hatásra könnyen elfelejti” – magyarázza a pszichológus, aki szerint jó, ha tudjuk: az agresszív viselkedés átalakítása nem könnyű és gyors folyamat, ahogyan régebben is alakult ki, mint azt észrevettük volna. “Gyakran a gyermeknek arra van szüksége, hogy lelki egyensúlya helyrebillenjen, több odafigyelést, szeretetet igényel, és azt, hogy biztonságban érezze magát. Nehézséget okoz, hogy a kicsik verbális, szóbeli kifejezőkészsége fejletlen, nem tudják pontosan megfogalmazni az érzéseiket. Ezért képekben, szimbólumokban beszélnek, s nekünk, felnőtteknek meg kell fejtenünk ezeket a rejtjeles üzeneteket. Ha ez nem megy egyedül, ne féljünk segítséget kérni!”
Az agresszió betegségre is utalhat
“Bizonyos kórképeknek természetes velejárójuk az erőszakosság, a hiperaktív, nyugtalan, indulatos viselkedés. Meglepő lehet, de ebben a korcsoportban a depressziónak is lehet ez a kísérője. Mindehhez természetesen jön egy sor környezeti dolog is, amiről annyit beszélünk, például a média szerepe vagy a szülői minta, ahol mind ezt látja a gyerek mint megoldási eszközt” – mondja dr. Herczeg Ilona, a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriájának vezetője, aki sokféle esettel találkozott pályája során.
“Nehéz meghatározni, mi a »normális« vagy »abnormális«. Önmagában az agresszió nem feltétlenül rossz dolog, a mértéke és kezelhetősége a fő kérdés, ráadásul a határ mindenkinél más. Ha a gyerek viselkedése megváltozik, az mindig fontos jelzés. Ha a harag, az indulat kezelhetetlen, vagy akár a korábbi, bevált eszközökkel már nem befolyásolható, akkor mindenképp kérjünk segítséget” – folytatja az orvos, aki szerint érzékelhetően egyre több a bántalmazott gyerek – ez az egyik fő forrása az agressziónak. A kisgyermekkorban elszenvedett fizikai és érzelmi traumák, fenyegetések, megszégyenítések agresszív viselkedéshez is vezethetnek, sajnos ezt felnőttként akár generációkon is átörökítheti az illető. “Persze a bántalmazás minden gyerekre másként hat, némelyikük éppen hogy teljesen »lefagy«, s amikor gyógyul, akkor jön ki belőle a sok feszültség, indulat. A gyermek- vagy serdülőkorban megjelenő pszichiátriai kórképek hátterében jelentős mértékben örökletes tényezők állnak, másként jelentkeznek serdülőkorban, mint felnőtteknél, de igen ritkán találkozunk emiatt kialakult agresszív viselkedéssel. A gyermekkori pszichiátriai kórképek közül egyesek tünetei között szerepel az indulatosság, az erőszakos magatartás, de ezek az indulatok nem szélsőségesek. A serdülőkorban hirtelen induló skizofréniának és hangulati zavarnak is velejárója lehet az indulatosság, de ezek az állapotok gyógyszeresen és pszichoterápia segítségével jól befolyásolhatók. A pszichiátriai kórképekkel kapcsolatos, mások épségét veszélyeztető agresszió leginkább a kezelés elhanyagolásának a következménye.
“Bűnös vagyok, de véletlen volt!” – vallotta a combinós gyilkos